(Radó István)

Már-már hagyomány, hogy a nyár utolsó napjaiban, augusztus 31-én a pénzvilág hatalmasai kellemes körülmények között találkoznak egy Wioming és Idaho határán fekvő álmos kisvárosban, Jackson Hole-ban. Az informális találkozón a Rocky Mountains lábainál elterülő nemzeti parkban kirándulnak, grilleznek és beszélgetnek egymással. Idén is ott lesznek a világ legfontosabb nemzeti bankjainak képviselői és elsőszámú közgazdászai, hogy értékeljék a globális pénzvilág helyzetét. A piacok világos válaszokat várnak fontos kérdésekre; milyen szerepet vállal az Európai Központi Bank (EKB) a pénzügyi válság kezelésében, mik a Federal Reserve (FED) tervei, milyen az adósságok helyzete Amerikában és Európában. Sok szakértő számít arra, hogy a FED monetáris beavatkozással segíti a gazdaságot, bár Bernanke legutóbbi beszédében lehűtötte a várakozásokat. Sok elemző szerint a piac már beárazta az FED újabb konjunkturális intézkedését, ezért Bernanke esetleges QE3 bejelentése már nem váltana ki eufóriát a pénzpiacokból. Ám ha a FED nem aktivizálná magát, nagy lenne a csalódás. Az amerikai tőzsdeindexek, az S&P, a NASDAQ és a Dow Jones oldalaznak, illetve olvadoznak. Jackson Hole után Amerikában csak kedden nyitnak ki a piacok, bár jövő héten az elemzők szemüket már az EKB szeptember 6-i ülésére vetik.

A világ mégis egyre kevésbé figyel Jackson Hole-ra, Washingtonra vagy a FED-re, mert köldöke most már Európában van. Az események egyik főszereplője az EKB elnöke, Mario Draghi nem utazik el a nemzeti bankok informális találkozójára. A Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke, Thomas Jordan, elfoglaltságára hivatkozva szintén lemondta részvételét. És ha a központi bankok vezetői lemondják Jackson Hole-i részvételüket, biztosak lehetünk benne, hogy Európában valami készül.

A főszerepet azonban mégsem Draghi játssza, hanem a német Szövetségi Alkotmánybíróság (BVG) 49 éves elnöke, Voßkuhle professzor, akinek szavára 2012. szeptember 12-én 10 órakor az egész világ figyel majd, amikor kihirdeti a BVG ítéletét. Vajon megtiltják-e a szövetségi elnöknek, Joachim Gaucknak, hogy aláírja a Bundestag és a Bundesrat által jóváhagyott, az európai stabilitási mechanizmusról és a fiskális unióról szóló törvényeket? New York és London hónapok óta köt fogadásokat az eurózóna szétesésére, és most úgy látszik, hogy ezek a fogadások nem jönnek be.

Európában pozitív folyamatok indultak be, a déli országokban is folynak a strukturális reformok, a szemlélet pozitív irányban változik, jóllehet Draghi folyamatos támadások alá került. A német CSU főtitkára azt nyilatkozta róla, hogy Európa pénzhamisítójaként fog bevonulni a történelembe, Jürgen Stark, az EKB korábbi vezető közgazdásza szerint pedig az EKB a Maastrichti Szerződést szegné meg azzal, ha a dél-európai kötvénykamatok leszorítása érdekében monetáris eszközökből vásárolna spanyol, olasz és görög államkötvényeket.

Draghi szerint azzal lehet stabilizálni az eurót, ha az eurózóna országai szuverenitásukat csökkentve hatásköröket adnak le, de ez nem jelenti azt, hogy létre kellene hozni az európai egyesült államokat.

Európában sokan, köztük a magyar miniszterelnök is, vissza akarják forgatni az idő kerekét, és alábecsülik Európa jelentőségét, de azok is túllőnek a célon, akik Európa teljes föderalizációjában látják az egyedüli utat. A megoldás valahol a két véglet között van: az eurózóna országainak gazdaságpolitikáját nem kell centralizálni, de célul kell kitűzni az országok költségvetésének hatékony felügyeletét, közös pénzpiaci szabályozást és a versenyképesség minimális sztenderdjeinek egységesítését. Nincs szükség unortodox politikára, nincs szükség válságkezelő autokratákra, nem a demokráciát kell korlátozni, nem a bankokat és a multinacionális szereplőket kell megsarcolni, hanem nemzetközi szinten hatékony fiskális szabályozást és bankfelügyeletet kell létrehozni. Ez az, amit a politikusok az elmúlt években elmulasztottak.

Az Európa Tanács elnöke, Herman Van Rompuy szerint 10 évbe telik, mire Európa új gazdasági és monetáris uniója létrejöhet, amely kialakítja a szükséges mértékű politikai egységet, közös bankfelügyeletet, hatékonyan kezelt költségvetési és gazdaságpolitikai együttműködést. Ezek az évek tele lesznek buktatóval, válsággal, mialatt létrejönnek az együttműködés új feltételei, ám Európa így megőrizheti két legfontosabb vívmányát, a demokráciát és a szociális piacgazdaságot.

Szeptember 12-én 10 órakor minden szem Voßkuhle professzorra szegeződik majd: ha Gauck aláírhatja az említett törvényeket, Európa politikai és fiskális értelemben megerősödve jön ki a helyzetből, akik pedig az euró ellen fogadtak, milliárdokat fognak veszíteni a shortpozíciókon.

De mi lesz akkor, ha Voßkuhle alkotmányellenesnek ítéli a törvényeket? Draghi pénzt fog nyomtatni, ebben biztosak lehetünk, ezt még Voßkuhle professzor sem akadályozhatja meg. Ha el is fog veszíteni néhány országot az eurózóna, azért a zóna és az euró középtávon meg fog erősödni a dollárral szemben; egyszerűen azért, mert az összes európai szereplő számára fontos, hogy legyen saját tartalékdevizája, amelyet bevethet érdekeinek érvényesítésére. A 21. század csendes világháborúját a dollár, a renminbi és az euró vívja. Ha minden jól megy, egyik sem győzi majd le a másikat.

Azért nem baj, ha szeptember 12-én kezünk ügyében tartjuk a kontingenciaterveket, de reméljük, nem lesz rá szükségünk, még itt, az unortodox gazdaságpolitikát követő Magyarországon sem.