Hány forinttól számít az ár erkölcstelennek? Az 5% nyereség erkölcsös, a 25% már nem? Az állami cég erkölcsösebb a magánvállalkozásnál? Menedzserként vagy controllerként egyaránt világos válaszokat kell adnunk ezekre a kérdésekre. Ezzel tartozunk beosztottainknak és saját lelkiismeretünknek.

A vita a kapitalizmus erkölcsösségéről nem új keletű. A legújabb időkben többek között a francia filozófus, André Comte Sponville írt könyvet a témáról. Szerinte a piacgazdaság hajtóereje nem a morál, hanem az egoizmus, és leszögezi, hogy a kereslet-kínálat törvénye nem erkölcsi kérdés. Példaként említi az esetet, amikor a vatikáni konklávé idején a római szállodaárak az egekbe szöktek, hiszen nem lehet két hét alatt tízezer új szállodai szobát építeni. Nagy volt a felháborodás, a sajtó és a közvélemény hangos része leszedte a keresztvizet a vendéglátókról, mert szerintük nyerészkedtek a zarándokokon.

Biztosak lehetünk benne, hogy voltak olyan panziótulajdonosok is, akik a lelkiismeretükre hallgatva nem emeltek árat a konklávé idejére. Egy cégvezető bármikor megteheti, hogy az egoizmus helyett az önzetlenséget választva a piaci szint alatt határozza meg termékeinek árát. De ne számítson arra, hogy ezzel megváltoztatja a gazdaság szabályait. Addig lehet nagylelkű, amíg van nyeresége. Legkésőbb akkor véget kell vetnie az önzetlenségnek, amikor kimerült a bankszámla.

Bizonyára minden olvasónk töprengett a bevezetőben említettekhez hasonló kérdéseken. Comte-Sponville gondolatmenete fogódzót adhat ahhoz, hogy a mindennapi tevékenységeinkkel kapcsolatos morális dilemmákat könnyebben megválaszolhassuk.

• Meditáljunk, filozofáljunk
  Mivel élő és gondolkodó emberek vagyunk, érdemes átgondolni életünket és megélni gondolatainkat. Aki képes elmeditálni, elfilozofálni a dolgokon, könnyebben találja meg a választ az erkölcsi kérdésekre is. Ne a prédikátoroktól, szónokoktól és hírműsoroktól várjuk a megoldást, helyette a saját józan eszünkre, a racionalitásra támaszkodjunk. Váljunk kicsit filozófussá, próbáljuk meg a dolgokat kívülről is szemlélni. Ne várjunk magunktól teljes elfogulatlanságot, hiszen gyűlöljük a szenvedést és az igazságtalanságot, de muszáj távolságot tartanunk a dolgoktól. Ne hagyjuk, hogy a közéletben uralkodó gyűlölet, düh és szenvedély elvakítsa józan ítélőképességünket. Csak a nyugodt, meditatív lelkiállapotban tudjuk a világot a maga komplexitásában megérteni.

• Feloldódó kötődések, begubódzás
  A nyugati világra, így Magyarországra is az jellemző, hogy feloldódnak társadalmi kötődések. A közösségek atomizálódnak, és a begubódzott emberek nagy gonddal művelgetik apró magánszférájukat. A gazdaság kitermeli magának a szorgos termelőket és a hűséges fogyasztókat, viszont semmit sem tesz az emberek közötti kötődések és a közösségek megtartása érdekében. A gazdaság nem ad értelmet az életünknek, és nem teremt kultúrát, de nem is ez a feladata. Erre a vásárlás sem képes, de a bezárt boltok helyett az emberek nem a templomokba özönlenek be.

• Az erkölcsi dilemmákat nekünk kell megválaszolnunk.
  Bár manapság divat eszmefuttatásokat folytatni az etikáról és az erkölcsről, nem vagyunk erényesebbek az őseinknél. Sőt, meglehet, éppen az ellenkezője az igaz, mert általában arról beszélünk a legtöbbet, aminek a hiányában szenvedünk. Míg a korábbi korok emberei bátran hagyatkozhattak istenre és az egyházra, ma mindenkinek magának kell megválaszolni a kérdések kérdését: mit tegyek? Az erkölcs évezredeken át beágyazódott a vallásba, de a mai komplex világ bonyolult kérdéseire egyetlen felsőbbség sem tud hiteles, érdemi választ adni a többség számára.

• A piacgazdaság nem épülhet a szereplők nagyvonalúságára és nagylelkűségére
  Ha a saját tevékenysége erkölcsösségét kell mérlegre tennie, könnyebb helyzetben van az, aki ételosztással vagy hajléktalanok ellátásával foglalkozik, de mit tegyen például egy üzletember, aki a dohánykereskedelemben dolgozik? Mondjon le önszántából a piacáról, mert a dohányzás káros az egészségre? És egy bank? Vizsgáztassa le ügyfeleit? Ne adjon hitelt azoknak, akik nem tudnak kamatot és árfolyamkockázatot számolni? De vajon a végén hány ügyfele marad? És vajon a többi bank is követi majd ezt az önként vállalt korlátozó intézkedést? A piaci mechanizmusok belső dinamikája azt diktálja, hogy a nagylelkű cégek hamar kiszorulnak a piacról, mert alulmaradnak a versenyben az egoistákkal szemben.

• A piacgazdaság hajtóereje az egoizmus
  A piacgazdaságot és az innovációt az önérdek, az egoizmus vezéreli. Ami technikailag lehetséges, azt a piacgazdaság előbb vagy utóbb létrehozza, s ez a fejlődés társadalom számára egyre ijesztőbb méreteket ölt. A műszaki haladás nem garancia az emberiség fennmaradására, mert a 20-21. század innovációi akár egy nukleáris konfliktusba is torkollhatnak. A korlátozások nélküli piacgazdaság felszámolja a társadalmi kohéziót, és tönkreteszi a természeti környezetet.

• A korlátozás és a szabályozás a politikusok dolga
  Nincs olyan szereplője a társadalomnak, amely ne értene egyet azzal, hogy az emberiség fennmaradása érdekében korlátozni kell a piacokat és a gazdasági szereplők tevékenységét. Egyértelmű, hogy a korlátozás felelőssége a politikáé, helyi, regionális, országos, európai és globális szinten. Politikára, politikusokra nagy szükségünk van.

• A politika néha ellenérdekelt és felkészületlen
  A politika azonban – számításból, butaságból vagy szervezetlenségből – nem cselekszik mindig és nem mindig cselekszik azonnal. Egy közellenségnek meghirdetett ágazat és az ellene folytatott propaganda jó kiindulópont lehet a sikerhez, hiszen az így kreált közös ellenség egységbe forrasztja a pártot és szavazóit. A politikusok túl sokat prédikálnak, és sajnos sokszor amatőr módon cselekednek. Előfordul, hogy évekig nem foglalkoznak érdemben egy-egy problémás gazdasági terület szabályozásával, hogy aztán helyette egyik napról a másikra mélyen beleavatkozzanak a piaci mechanizmusokba. Sokszor nemcsak korlátozzák a gazdaság folyamatait, hanem a gazdaság működési logikáját forgatják fel, és kiiktatják a piaci versenyt.

• A szocializmus nem vált be, de a kapitalizmus sem teremt élhető társadalmat
  Az államosítás és a túladóztatás általában nem megoldás, mert távozásra készteti a tőkét, a versenyképes globális cégeket és a felkészült szakembereket. Ez a hibás politika az elmúlt száz évben éhezésbe, nyomorba, társadalmi feszültségekbe, sőt háborúba torkollott. A kapitalizmus jólétet teremt, de a jólét sem vezet automatikusan élhető társadalomhoz és kultúrához.

• A növekedés és a jólét nem jó szándék kérdése
  Nem a gazdaság szereplőinek akarata, célja dönt a konjunktúráról, a költségvetés adóbevételeiről. A voluntarizmus, „az akarat diadala” mérhetetlen károkat okoz a gazdasági életben és a társadalomban, mert a rendszert nem az akarat és a célracionalitás irányítja. Mindemellett vannak fontos szerepet játszó pszichológiai tényezők. Minden piacnak bizalomra van szüksége, hogy a vevők pénzt akarjanak költeni a termékekre, vagy a befektetők elszánják magukat egy-egy befektetésre.

• A piacgazdaság mint rendszer amorális
  Bármennyire szeretnénk, sem a tudományt, sem a gazdaságot nem korlátozzák erkölcsi megfontolások. A kapitalizmus, a gazdaság és a vállalatok se nem erkölcsösek, se nem erkölcstelenek, csak szimplán amorálisak. Nem az erkölcs határozza meg az árakat, hanem a mindenkori kereslet és kínálat. Nem a kötelességtudat, hanem a piac kormányozza a gazdaságot. Ne a gazdaságtól várjuk, hogy a társadalmat erkölcs hassa át, hanem a gazdaságon kívüli területekben reménykedjünk.

A gazdaság vagy a cég egyike sem szubjektum, ezért nem lehet erkölcsös. Nekünk azonban, akik szubjektumként élünk, van erkölcsünk. A gazdasági rendszer, amelynek részei vagyunk, amorális, de mi kötelesek vagyunk erényesen viselkedni. Sem vezetőként, sem alkalmazottként nem menthetjük fel magunkat a humánus viselkedés alól. Az elbocsátásokat sem a rendszer, hanem a főnök mondja ki, aki a döntéséért felelősséggel tartozik. Törvény és lelkiismeret ítélkezik felette. Morális gazdaságról ne álmodozzunk, de határozzuk meg a jogi, politikai és erkölcsi korlátokat, és induljunk ki abból, hogy a vállalat dolgozói között sincsen több gazember, mint az élet más területén.

Radó István, az IFUA Horváth & Partners ügyvezetője