Controlling Világ
41. szám – 2005. december
6.
Controlling
1. IFUA vizsgaközpont: átvették oklevelüket Magyarország
első „államilag elismert” controllerei (H)
Megszerezte
felsőfokú szakképesítését az első tizenhárom controller. A hallgatók
fellélegezhettek, mert sikerrel tették le a vizsgát mindannyian. Nehezebbet
vártak – mondták a legtöbben.
Az egyes számú állami oklevelet Benedek Rita, az EGIS controllere vehette át.
Gratulálunk. Részletek >>>
2. Interim controlling rovat a Controlling Portálon (H)
Dénesné Mara
interim controlling szolgáltatásokkal foglalkozó bemutatkozó cikkét múlt
hónapban közöltük. Novembertől a Controlling Portálon önálló rovattal
jelentkezik. A rovat célja, hogy a kis- és közepes vállalatok vezetői
tájékozódhassanak az interim controllerek nyújtotta lehetőségekről. Nem
utolsósorban szeretnénk egy lehetséges karrierutat is bemutatni a controllerek
számára. E hónapban – egy német szakcikk feldolgozásán keresztül – az interim
controlleri és a (fő)könyvelői munka összevetéséről kapunk képet. Részletek >>>
3. Letölthető Excel segédlet (potenciálelemzés) (H)
Ebben a hónapban
olyan Excel segédletet állítottunk össze, amellyel a termékeink, üzletágaink
versenyhelyzetét elemezhetjük. A tényezők tetszőleges kiválasztásával és pontozásával
bármely vállalat termékválasztéka értékelhető a táblázat segítségével. Részletek >>>
4. Még egyszer az árpolitikáról: a tranzakciós árazás lehet
a siker alapja (E)
A 90-es évek
„kaszálásának” időszaka után – így jellemzi a McKinsey vezető munkatársai által
készített tanulmány (The Power of Pricing) ezt az időszakot – a globális
verseny körülményei között csökken a profitráta. Ezért a személyre (vevőre)
szabott árazás gyorsan teret hódít. Ebben a számlán kívüli költségelemek (pl.
fizetési feltételek, fuvarköltségek) rugalmas taktikai lehetőségeket kínálnak.
Azonban meg kell fontolni, hogy ezek a pótlólagos tényezők mibe is kerülnek. A
controllereknek alighanem újra át kell gondolniuk a fedezeti szinteket, hogy a
tanulmányban szereplő listaár, számlázási árszintek után mit is kezdjenek a
„pocket price” (valódi ár?) szinttel. Részletek >>>
5. Októberi körkérdésünk eredménye – Nem attól jó egy terv,
hogy nagyon pontos (H)
Az októberi
körkérdésben arra voltunk kíváncsiak, hogy mi jelenti Olvasóink számára a
legnagyobb problémát a tervezési folyamatban. Az alábbiakban bemutatjuk az
összes beérkezett szavazat alapján az egyes válaszokra jutó szavazatarányokat.
- „Nem a hosszú távú értéknövelés áll a fókuszban.” – 33,3%
- „Lassúak vagyunk, mert hiányzik a megfelelő IT támogatás.” – 19,6%
- „A tervek túlságosan pontatlanok.” – 15,7%
- „A tervezés túl sok erőforrást emészt fel.” – 11,8%
- „A tervezés rugalmatlan, a tervek gyorsan elavulnak.” – 9,8%
- „A tervezés negatívan befolyásolja a munkatársak magatartását.” – 9,8%
A „Tervezés 2003” c. felmérésünkben két éve azt találtuk, hogy a szakemberek a
tervezési rendszerekre vonatkozóan legfontosabb problémaként a magas
ráfordításigényt, az IT támogatás hiányát, illetve a rövid távú szemléletet
jelölték meg. Az akkori válaszadók elsődleges szempontként pedig a
hatékonyságot, a pontosságot és rugalmasságot adták meg.
Összevetve ezt októberi körkérdésünkkel elmondható, hogy a tervezési rendszerek
lassan változnak: hasonló gyakorlati problémákkal küzdünk az ezredforduló óta.
Teendőnk van tehát e téren, hiszen tudjuk, hogy a tervezés alapfunkciója kerül
veszélybe azáltal, hogy ha túlzottan a részletekre, a rövid távú célokra
helyeződik a hangsúly.
6. 95 éves korában elhunyt Peter Drucker, a vezetéstudományok legelismertebb guruja (H)
Kaliforniai
otthonában 2005 novemberében, 95 éves korában elhunyt Peter F. Drucker, a
modern vállalatirányítás-tudomány megteremtője. Az első menedzsmentguruként
emlegetett professzor számtalan könyvet és újságcikket publikált, emellett
nagyvállalatok és non-profit szervezetek tanácsadója volt. Bécsben, 1909-ben
született, Hamburgban és Frankfurtban végezte egyetemi tanulmányait, majd
1933-ban, Hitler hatalomra jutása után Londonba, négy évvel később pedig New
Yorkba költözött. Ott írta nagyobb művét a totalitárius hatalom gazdasági
gyökereiről, amit Winston Churchill kedvező kritikája emelt sikerkönyvvé.
Úttörő szervezetszociológiai és menedzsmentelméletei középpontjába az embert
helyezte, hangsúlyozva, hogy a vállalat számára a munkaerő nem egyszerűen költségtényező,
hanem értékes erőforrás, amelyet érdemes ésszerűen használni. A 20. század
fejlődését látva kiemelte a tudás szerepét a posztindusztriális gazdaságokban.
Persze Drucker nem volt mindenki számára népszerű, mert nem kímélte az emberi
butaságot és a pénzhajhászást. Elsőnek hívta fel a figyelmet a vállalati
összeolvadások és felvásárlások, a nemzetközi pénzügyi alapok és a globalizáció
veszélyeire.
A koncepciók zűrzavaros világában biztos pont volt, mert világosan és
közérthetően tudott fogalmazni.
A szakma „bécsi bölcsnek” hívta. Drucker hiányozni fog nekünk.
A Forbes Magazine számára tavaly adott interjút, melyben a sikeres vezetővé
válás legfontosabb kritériumait fogalmazta meg. Részletek >>>
Életéről, munkásságáról további információk, tanulmányok érhetőek el ausztriai
honlapján – német és angol nyelven egyaránt. Részletek >>>
7. Könyvismertető – Outsourcing? Vagy inkább multisourcing?
(E)
A Gartner alelnöke,
Linda Cohen és társszerzője, Allie Young jegyzi az Amazon-nál a közelmúltban
megjelent kötetet, ami egy új fogalmat mutat be: a multisourcingot. Arról van
szó, hogy a nagyléptékű, gyors növekedésnél a funkciók sokaságát kell
kihelyezni, ehhez viszont új kompetenciák szükségesek. Kevés az outsourcing
tapasztalat, sokféle funkciót kell egységes egésszé szervezni. Ez tehát egy új
vállalatszervezési elv és persze gyakorlat is lesz belőle, de hogyan?
Részletek a tartalomból >>>
Részletek a könyvről >>>
8. Pénzügyi tevékenységek kiszervezése (E)
Mi lesz a sorsa a
controllingnak? Vajon áldozatául esik-e a pénzügyi tevékenységek jelentős részét
érintő kiszervezési hullámnak?
A CFO Magazine felmérésében arra kereste a választ, hogy milyen szervezeti
keretek között lehet ma a pénzügy-számvitel-controlling hármasa leginkább
hatékony és eredményes. A Shared Service-ek előretörése várható – működjenek
akár az adott országon belül vagy off-shore formában. Miként? Részletek >>>
A CFO Europe Magazine ajánlott cikke az egyes pénzügyi folyamatok kapcsán
elemezte 170 nagyvállalat megkérdezésével, hogy egy év múlva mely
tevékenységeket tervezik shared service, illetve outsourcing formában
megvalósítani. A jó hír a controllerek számára, hogy a budgeting, a
költségszámítás és a stratégiai tervezés támogatása a legalacsonyabb
százalékokat érte el ebben a „kiszervezési versenyben”. Részletek >>>
Controlling informatikája
9. Lassú kezdés után felfutás 2005-ben az OLAP-szállítók
piacán (H)
2005. október 30-án
jelentette meg az OLAP Report a legutóbbi pénzügyi elemzését a legfontosabb
OLAP-szállítók működéséről. A licence díjak, az árbevételek változását tekinti
át Korcsmáros István, a Controlling Portál informatikai támogatással foglalkozó
rovatának szerkesztője. Részletek >>>
Informatika controllingja
10. Az IT biztonság állapota 2005-ben (D)
Az üzleti
folyamatok egyre jobban függenek az informatikától. Az üzleti folyamatokat és
az azok során felhasznált, illetve létrehozott adatokat védenünk kell az
illetéktelenektől, legyenek azok saját alkalmazottaink, vagy külső
"érdeklődök". Nem csoda hát, hogy az IT biztonság egyre inkább teret
nyer a vállalatok informatikai stratégiájában, és egyre többet hasít ki az IT
költségvetésből. Az, hogy az IT biztonság növelésére költeni kell, nem kérdés, de
hogy pontosan mire, milyen technológiákra, szolgáltatásokra megy el a pénz, az
annál érdekesebb lehet. Ebben nyújthat a Computer Associates tanulmánya
segítséget azzal, hogy megmutatja, mire költik más vállalatok az IT biztonsági
keretüket. Részletek >>>
11. Legjobb gyakorlat az IT költségek elszámolására (E)
Az IT controlling
egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan is lehet az informatikai költségeket
gyűjteni és továbbszámlázni az igénybevevők felé. A dokumentum szerzője arra
vállalkozik, hogy röviden leírja, mi is a legjobb gyakorlat ezen a területen
(Best practice in IT consting and chargeback sollutions). Részletek >>>
IFUA
12. Controlling Akadémia Találkozó – a végzett CA
controllerek rendezvénye – 2005. december 16.
A végzett CA-sok
szokásos évi találkozójára december 16-án kerül sor, a Hotel Rubinban.
Ízelítő az idei szakmai programból:
- Tájékoztató az első OKJ controller vizsgáról
- A controlling rendszerek kiépítése és fejlesztése mint változásvezetési
feladat
- IT Controlling
- Tájékoztató a Controlling Benchmarking Klubról
- Milyen kulcstényezőkön múlik a tervezés hatékonysága?
A hagyományokhoz hűen a találkozón lehetőséget biztosítunk, hogy a CA-n végzett
szakemberek megvitassák egymással és a Controlling Akadémia oktatóival
tapasztalataikat, áttekintsék a controlling aktuális témáit. December 13-ig
várjuk a végzett CA-sok jelentkezését. Részletek >>>
13. Európai Minőség Díj a stratégiai térképeket alkalmazó
T-Systems leányvállalatnak (H)
A német T-Systems leányvállalata,
a Multimedia Solutions GmbH kapta 2005-ben a European Quality Award (Európai
Minőség Díj) „Folyamatos tanulás, innováció és fejlesztés” kategóriájának
díját. A Bíráló Bizottság indoklásában, a cég vezetője pedig a díjkiosztón hangsúlyozta,
hogy az elért eredményben nagy szerepet játszottak a vállalat stratégiai
menedzsmentjének támogatására a Horváth & Partners által kidolgozott
stratégiai térképek. Részletek >>>
Vicc
14. Controller vicc
Hajóskapitány ultimátuma
A controllerek a
vállalat navigátorai. Ezért sokat képesek tanulni a tengerészektől.
Ez állítólag megtörtént, és fel is jegyezték az amerikai haditengerészet egyik
rádiózási naplójában:
- Azonnal térjen ki észak felé 15 fokkal.
- Javaslom, hogy ön térjen ki dél felé 15 fokkal...
- Megismétlem, térjen ki észak felé 15 fokkal, máskülönben összeütközünk.
- Én nem tudok kitérni, térjen ki ön 15 fokkal....
- Én az amerikai haditengerészet tisztje, az amerikai flotta egyik hajójának
kapitánya vagyok. Utoljára mondom térjen ki.
- Én pedig szolgálatos a világítótoronyban...
A
hírlevél az IFUA Horváth & Partners és a Controlling Akadémia támogatásával
jön létre. Észrevételeit és javaslatait várjuk címünkön: controllingvilag@ifua.hu
Szerkesztő: Szukits Ágnes és Varga Polyák Csilla
Felelős kiadó: Radó István
Amennyiben le szeretné mondani a hírlevelet, kérjük, küldjön egy e-mailt – a tárgy rovatban a "Lemondom" megjegyzéssel – a következő címre: controllingvilag@ifua.hu.
Amennyiben szeretné, hogy egy ismerőse is megkapja a hírlevelet, kérjük, küldje el ismerőse címét – a tárgy rovatban a "Jelentkezés" megjegyzéssel – a következő címre: controllingvilag@ifua.hu.