Szakmai cikkek  »  Mindennapi vezetés

Mobileszközre fel!

Az okostelefonok piaca az idén 46 százalékkal múlhatja felül a tavalyi értéket – számolt be a Reuters. Ez a trend érvényesül Magyarországon is: az idei Smartmobil konferencián elhangzott, hogy a tavaly eladott mobiltelefonok több mint 50 százaléka okostelefon volt, s ez az arány februárra 69 százalék fölé nőtt. Mindez a cégek számára annyit jelent, hogy […]

Tovább

Íratlan és írott jelszószabályok

A hackerek 10 próbálkozással fel tudják törni a jelszavak 1 százalékát (ami nekik remek arány), mert olyan egyszerű jelszavakat választanak az emberek – írta az Economist, idézve egy kutatást, amelyet 70 milliós minta alapján végeztek el. A lap ugyanakkor elismeri, hogy jó jelszót nem könnyű választani, merthogy az igazán jókat nehéz megjegyezni.

Tovább

A termékinnováció nem elég

Megnyerte az idei Év autója címet a General Motors (GM) elektromos autója, a Chevy Volt, nagyjából egy héttel azt követően, hogy a GM leállította a gyártását. Az indok: tavaly nem sikerült eladni 10 ezer Voltot, ahogy tervezték. Nem hozta a terveket a Nissan elektromos kocsija, a Leaf sem, amely tavaly lett az Év autója, s amelyből mintegy 20 ezret sikerült eladni. A Nissan azonban nem áll le, éppen ellenkezőleg, az idén meg akarja duplázni a termelést. Ám 40 ezer autó sem jelentene áttörést.

Tovább

Ugrik-e a Magyar Posta?

Kevés szó esik róla, pedig már jövőre itt a postai liberalizáció, vagyis nem csak a Magyar Posta hordhatja majd ki az 50 grammnál könnyebb leveleket. Nem csoda, hogy az Osztrák Posta itteni leányvállalata, a Feibra – mint ezt nemrég a Világgazdaság című lapnak is megerősítette – ugrásra készen várja a lehetőséget. Itt lenne tehát az idő arra, hogy a Magyar Posta is „ugorjon”, vagyis új piacokat szerezzen magának.

Tovább

Mindennapi vezetés – Ugrik-e a Magyar Posta?

Kevés szó esik róla, pedig már jövőre itt a postai liberalizáció, vagyis nem csak a Magyar Posta hordhatja majd ki az 50 grammnál könnyebb leveleket. Nem csoda, hogy az Osztrák Posta itteni leányvállalata, a Feibra – mint ezt nemrég a Világgazdaság című lapnak is megerősítette – ugrásra készen várja a lehetőséget. Itt lenne tehát az […]

Tovább

Meghackelnek minket?

Sokat hallani mostanában az Anonymus hackercsoportról, amely a magyar alaptörvényt is átírta az Alkotmánybíróság honlapján. Nem sokkal ezután, de nyilván nem emiatt, az Interpol 4 ország 15 városában letartóztatta a csoport 25 tagját.

Tovább

Mivé válnak a telko cégek?

A telekom társaságok 2010-ben 8,7 milliárd dollárt, 2011-ben 13,9 milliárd dollárt veszítettek az sms bevételükből, mert egyre többen inkább közösségi oldalakon üzengetnek egymásnak (social messaging) – mutatta ki a brit Ovum elemző cég. A csökkenés 2010-ben a teljes sms bevétel 6 százaléka, 2011-ben 9 százaléka volt.

Tovább

Bankok, adócsalók és a pénzmosás

A bankoknak nem csak a pénzmosás, hanem az adócsalás gyanúját is jelenteniük kellene javasolja a Financial Action Task Force (FATF) nemzetközi szervezet. Úgy gondolják ugyanis, hogy az adócsalás nagyon gyakran pénzmosáshoz vezet. A FATF mellett az EU is arra készül, hogy megújítja a pénzmosás elleni szabályokat.

Tovább

Maszek tablet a cégeknél

Beengedni, supportálni a privát eszközöket a vállalati folyamatokba? Nagy-Britanniában már megteszik a cégek. Érdekes új megközelítése a költséghatékonyságnak, ami security, üzemeltetés, teszt menedzsment oldalról biztos, hogy új, egyedi szabályozásokkal is járt, járni fog még.

Tovább

A Malév leállás közvetett hatásai

Sokan járnak rosszul a Malév leállása miatt, de olyanok is vannak – igaz, kevesen -, akik örülhetnek ennek. Íme egy összefoglaló. Malév utasai: Malév 750 000 foglalásával rendelkező utasa: valamilyen extra költséget és kellemetlenséget biztosan el kell vagy kellett viselniük (egyszeri) Malév beszállítók: Budapest Airport: csökkenő árbevétel (légiközlekedésből, ingatlan kiadásából, kereskedelemben) HungaroControl: csökkenő árbevétel a […]

Tovább

Címlista-tolvajok

Nagy botrányt váltott ki Amerikában, hogy a különböző alkalmazások – amennyiben akarnak engedélykérés nélkül szedhetnek le személyes információkat az iPhone-okról. Először az derült ki, hogy Path amely lehetővé teszi, hogy tartózkodási helyünket, fotóinkat, videóinkat megosszunk barátainkkal – engedélykérés nélkül letölti felhasználóinak levelező listáját. Majd ennek kapcsán felszínre került, hogy ezt gyakorlatilag bármelyik alkalmazás megteheti.

Tovább

Borús időben felhős az ég!

Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az állam jó példával előállva ösztönözheti a felhőalapú működés elterjedését, miközben maga is spórolhat egy keveset. Ehhez napjaink gazdasági környezete ideális: sok az elavult, szigetszerű alkalmazás, a fejlesztési források ugyanakkor szűkösek.

Tovább

Városfejlesztő Mercedes

Már elindult a próbaüzem a kecskeméti Mercedesnél, s részben éppen a gyár termelésének megkezdésétől várnak GDP-növekedést a második negyedévre gazdasági elemzők.

Tovább

A netboltok minőségi szolgáltatókra várnak

Már öt, egymást követő negyedévben produkált kétszámjegyű növekedést az e-kereskedelem az Egyesült Államokban, ami jelzi, hogy itthon is célszerű beépíteni az e-kereskedelmet a stratégiába minden olyan cégnél, amelyiknek akár csak egy kis köze is lehet ehhez a területhez.

Tovább

Felhőbarát Európai Unió

Bravó Neelie Kroesnak, aki szabványokat, biztonsági követelményeket igyekszik kialakítani a cloud technológia terjedése érdekében az uniós piacra. Egy-egy kormány ugyanis nagyban hátráltathatja, hogy a felhők szabadon szálljanak (miközben persze sokat segíthetne is ebben). A cloud technológiát az ellenzői általában biztonsági kifogásokkal kezdik ki biztonságos-e, hogy másnál tároljuk az adatainkat?

Tovább

Elszállt versenyképesség

A Malév hirtelen leállítása már a második olyan esemény, amely a közvéleménynek is megmutatja, milyen drámai következménye lehet a fizetőképesség megszűnésének. Az első az volt, amikor pár hónapja azzal szembesültünk, hogy Esztergom utcái napnyugtakor elsötétülnek, mert nincs, aki kifizesse a közvilágítást.

Tovább

Az óvatlan mobilbankolás veszélyei

Mobilbiztonságról szóló legutóbbi posztom után hamarosan megérkezett a hír: legalább egymillióan töltöttek le egy adathalász vírust az Android Marketről, s a vírus gyártói valószínűleg kéretlen reklámokat küldenek a telefonokra a megszerzett adatokkal.

Tovább

Városi Balanced Scorecard

Kansas állam fővárosa, Topeka a Balanced Scorcard (BSC) módszertől várja, hogy megalapozottabb és kiegyensúlyozottabb legyen a költségvetése, ami magyar olvasónak szokatlan lehet, de Amerikában egyáltalán nem egyedülálló gyakorlat. A tengerentúlon a közszolgálatban is természetes, hogy használják a BSC-t, hiszen ott is ugyanolyan jó szolgálatot tud tenni, mint a versenyszférában.

Tovább

Újabb Kék Óceánba úszik a Bloomberg

A Thomson Reuters vs. Bloomberg háborúban úgy néz ki, hogy az utóbbi kerekedik felül. A Bloomberg legújabb húzása, hogy piaci részesedésének növelése érdekében ingyenes interface-t biztosít a felhasználóknak, szemben riválisával, amelynek termináljain egy drága kóddal lehet azonosítani az értékpapírokat.

Tovább

Előz a Tablet

Meghökkentő hír, hogy az Apple vált a világ vezető PC gyártójává, miután több mint 15 millió iPadet értékesített a tavalyi negyedik negyedévben. Legalábbis itthon meghökkentő, mert hazánkban még a felsővezetők, a kíváncsiak és a trendik huncutságának számít a Tablet, nem pedig munkaeszköznek, ahogy a PC-re tekintünk.

Tovább

Fizetés mobilszám szerint

A bankok visszavágnak a mobilcégeknek: Nagy-Britanniában azt tervezik, hogy mobilszám alapján is lehessen banki átutalásokat végrehajtani. Nem csak kis összegeket és csak magánszemélyeknek, hanem vállalati méretekben is. Eddig inkább a mobilcégek támadták a bankok hagyományos piacát azzal, hogy pénzügyi tranzakciókat bonyolítottak le itthon például úgy, hogy parkolást vagy autópálya-matricát lehet sms-ben venni.

Tovább

Okostelefon-kapu a vírusoknak

Az okostelefon-használók többek között alkalmazás-boltokból töltögetnek le mindenfélét, jellemzően rosszindulatú szoftverekre vonatkozó védelem nélkül. Aztán a mobiljukat csatlakoztatják a céges hálózathoz merthogy például a leveleiket akarják látni -, és máris kaput nyitottak az esetleg letöltött kórokozóknak, hiába védi a cég hálózatát a legkorszerűbb tűzfal.

Tovább

A szcenáriómódszer alkalmazása a vállalati stratégiafejlesztésben

Az ICV 2. munkacsoportjának emlékeztetője a 2009. október 2-3-ai összejövetelről, amelynek témaja a szcenárió-módszertan elméleti és gyakorlati alkalmazása volt. Forrás: International Controller Verein

Tovább

A forgatókönyv, mint a stratégiaalkotás korszerű módszertani eleme

A jelenlegi gazdasági környezetben bekövetkező változásokat egyre rövidebb és dinamikusabb fejlődési ciklusok jellemzik. Az üzleti szférában csak az szerez versenyelőnyt, aki rugalmasan és gyorsabban képes reagálni és megfelelően alkalmazkodni. Emiatt búcsút kell venni a megszokott, hagyományos tervezési és irányítási folyamatoktól, biztos tervek felállításától. Ilyen környezetben a stratégiaalkotás területén a forgatókönyv módszerre van szükség az üzleti […]

Tovább

Szeresd a kutyáidat!

A címben szereplő kutyák a BCG mátrixban a relatív piaci részesedés és a piaci növekedés alapján is alulteljesítő vállalati egységek, amelyekbe a hagyományos megközelítés szerint nem érdemes erőforrásokat pazarolni. Ezt kérdőjelezi meg az ajánlott cikk, melynek szerzője azt állítja, hogy a kutyák az elmúlt évtizedekben a magas relatív piaci részesedésű és magas piaci növekedésű sztároknál […]

Tovább