2010-02-24     Controlling Világ - 85. szám
Lemondás  

1. Fast Close - hogyan rövidítsük le zárási folyamatunkat
  A zárás gyorsítása turbulens körülmények között még fontosabb, mint békeidőkben. A controllereknek össze kell hangolniuk a zárást és a kontroll ritmusát, hogy még korábban lehetőséget tudjanak biztosítani a vezetőknek az eszkalációkra, beavatkozásra. És ha a szervezés jól sikerül, az is előfordulhat, hogy korábban hazamehetnek.
Bővebben >>>
 

 
2. A marketingszakemberek szerint is nő a marketingcontrolling jelentősége 2010-ben
  Nem csodálkozhatunk azon, hogy amikor kevesebb forrásból kell nagyobb marketinghatást elérni, nő az elvárás a controllerekkel szemben. Erről tanúskodik a Német Marketing Intézet által 2009 novemberében végzett felmérés is, amely 256 marketingvezető részvételével készült.
Rövid magyar nyelvű összefoglalót itt >>> olvashat a cikkről.
A teljes cikk letölthető (D) >>>
 

 
3. Folyamatosan szükség van Magyarországon az angolul beszélő controllerekre
  Az egyik legnagyobb változás az elmúlt évekhez képest, hogy az angol nyelv ismerete kiemelten fontossá vált a controlleri álláspiacon. Három Magyarországon is tevékenykedő nemzetközi fejvadász cég szakemberei osztják meg tapasztalataikat és véleményüket az olvasókkal a controllerek mai munkaerőpiaci helyzetével kapcsolatban.
Bővebben >>>
 

 
4. Controllerképzés a Corvinus Egyetemen
  Dr. Lázár Lászlót, a Vezetéstudományi Intézet Vezetés és kontroll tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán folyó controllerképzésről és a hagyományos, illetve az európai felsőoktatási reform keretében megvalósuló új képzési rend közötti különbségekről. A tanszékvezető nagyon sokat tett azért is, hogy Magyarországra eljusson a legkorszerűbb szakirodalom. Amellett, hogy maga is publikál, olyan könyvek fordításában is közreműködött, mint az Anthony-Govindarajan szerzőpáros „Menedzsmentkontroll-rendszerek” című könyve vagy a Deyhle-féle „A controller praxisa”.
Bővebben >>>
 

 
5. Sikeres karrierpályák - Interjú Werle Zoltánnal, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatójával
  Interjúalanyunk elismert logisztikai szakember is, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság elnökségének tagja. 2005-ben a Magyar Telekom Beszerzési Igazgatóságának vezetőjeként Werle Zoltán az „Év logisztikai menedzsere” díjat is elnyerte. A sorozat ehavi darabjában az ő pályafutásáról, szakmai tapasztalatairól és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatairól olvashatunk.
Bővebben >>>
 

 
6. Controlling informatikája
  Open source - a nyílt forráskód ígérete és valósága
A legtöbb vállalat működése során elérkezik az a pillanat, amikor képtelen excelben kezelni a controlling-adatbázisokat. Ilyenkor fel kell tenni a kérdést, hogy van-e olyan open source eszköz, amelyre a cég ráépítheti a controllingot támogató informatikai stratégiáját. Cikksorozatunk az ilyen helyzetek megoldásában kíván támogatást nyújtani. Az első részben >>> rövid áttekintést adunk a nyílt kód filozófiájáról.

Excel-segédlet
A verzióváltás 2003-as Office-ról 2007-esre sokaknak még az Y2K problémánál is rázósabb. Íme, pár segédlet, >>> amelyek segítségével bármikor ellenőrizhető, hova került át egy adott funkció.
 

 
7. Játék és muzsika ebédszünetben
  Thrillerkedvelő olvasóink rögtön tudják a választ mostani kérdésünkre, hiszen az Anthony Hopkins által zseniálisan megformált Hannibal Lecter professzor kedvenc zenéjéről van szó. De vajon igazak-e a mű születése körüli mendemondák? Tényleg Lajos-aranyakkal telt aranyserleg volt a szerző jutalma a „lágy és vidám zongoradarabokért”? Tudjon meg többet a zeneirodalom eme gyöngyszeméről! >>>
 

 
8. IFUA
  Logisztikai és termelési controlling - 2010. március 8-11.

Hatásos beszámolás – 2010. március 9-11.

Pénzügy nem pénzügyeseknek - 2010. március 25-26.

Stratégiai kérdések a CFO szemszögéből - 2010. április 14.
 

 
9. Humor sarok
  Hierarchia


Ha a kép nem jelenik meg, ezen a linken >>> megtekintheti.
A kép eljuttatásáért köszönetet mondunk berlini olvasónknak, Christina R.-nek.

Kérjük, értékelje a viccet egy gyors kattintással!

Jó >>>
Elmegy >>>
Felejtsük el >>>
 
A Controlling Világ kiadvány az IFUA Horváth & Partners és a Controlling Akadémia támogatásával jön létre.
Észrevételeit és javaslatait várjuk címünkön: controllingvilag@ifua.hu.
Szerkesztő: Lévai Márta és Solti Gábor
Felelős kiadó: Radó István
 
Feliratkozás · Szerzői jogvédelem · Impresszum
Copyright © 2002-2010. IFUA Horváth & Partners Kft.