 |
| | M&C Levél |
| |
Radó István: Sales Up - értékesítést növelő controlling – tanuljunk a világ legtartósabban növekvő cégeinek controllereitől! 3. rész Azért indítottuk el a Sales Up cikksorozatot, hogy elgondolkoztassuk a controllereket, minden tőlük elvárhatót megtesznek-e cégük versenyképességének növeléséért.
Az előző két részben arról írtunk, hogy a költségek állandó csökkentésének megvan a természetes korlátja. Tartós sikert nehéz elérni, mert mindig lesz a világon egy olyan versenyző, aki képes még alacsonyabb költségen tevékenykedni. A tartós növekedéshez át kell térni a vevőnek nyújtott haszon mérésére és irányítására.
A harmadik, utolsó részben azt foglaljuk össze, mit kell tenni, hogy a vevőnek nyújtott haszon jövedelmező vevőkhöz, növekvő cégértékhez, és tartós növekedéshez vezessen.
Bővebben >>>
|

|
| 1. | Hogyan vezessük be a BSC-t 16 hét alatt? |
| |
A Balanced Scorecard hipergyors bevezetéséhez adott közre a Bettermanagement egy rövid és jól áttekinthető módszertant, melynek minden lépését közérthetően meg is indokolja. Az egyszerűség és a fokozatosság a két legfontosabb tényező, amely lehetővé teszi a gyors megvalósítást. Emellett még két pótlólagos perspektíva képezi a módszertani összefoglalás részét.
Bővebben (E) >>> |

|
| 2. | Hasznos információk extra időráfordítás nélkül? - Hogyan méri a GE a marketing hatását? |
| |
Measured Thoughts címmel indított sorozatot a Bettermanagement, amelyben időről időre videóanyagokat ad közre prominens személyiségek szereplésével. Elsőként a General Electric marketing vezetője (CMO) adott interjút a fenti témában. Az interjúk egy archivált gyűjteményben hosszú távon hozzáférhetők lesznek. Ez a közzététel lehetővé teszi az Ön számára, hogy akár utazás közben is meghallgathassa az interjút, anélkül, hogy extra időráfordításába kerülne.
Bővebben (E) >>> És a webcast (E) >>>
|

|
| 3. | Jól hasznosítható szakirodalmi ajánlások az MCE weblapján |
| |
A Magyar Controlling Egyesület aktualitásai között számos friss ajánlást olvashatunk például a felelős vállalatirányítás, a szellemi tőke, a mutatószámokkal való vezetés vagy akár a skandináv controller szerepfelfogás témájában.
Bővebben >>>
|

|
| 4. | Hogyan menedzseljük az árbevételt? |
| |
Az árbevétel menedzselése nem egyszerű dolog, főként, ha bonyolult szerződési feltételek és egymáshoz kapcsolódó határidők szabályozzák. Az ERP rendszerek és az Excel táblák bonyolult kombinációja jelenti a szokásos – jó vagy rossz – megoldást. A cikk tovább kutatja a megfelelő irányokat.
Bővebben (E) >>>
|

|
| 5. | A CFO.com cikkarchívuma |
| |
A CFO.com címoldalán olvasható, hogy BI szolgáltatást indított be a szakmai irodalom jobb kereshetősége végett. A cikktár egyébként a cégek által szponzorált cikkeknek szerkesztői felülvizsgálat nélkül helyet ad. A cikkek frissességi sorrendben jelennek meg.
Bővebben (E) >>>
|

|
| 6. | Controlling informatikája |
| |
Excel segédlet: Készletezés
Buda Szabolcs legújabb munkafüzete azokat az alapvető controlleri összefüggéseket foglalja össze, amelyek a készletezés költségeire hatással vannak. Adaptáció a Visual Basic Server alapján. A controllerek bizonyára tisztában vannak ezekkel, de talán mégis hasznos így egybegyűjtve és egyszerű példákkal illusztrálva a „szerszámosládában” tartani a segédletet >>>
|

|
| 7. | Kávészünet |
| |
Keletről nyugatra vagy nyugatról keletre?
Manapság a létező trendeknek megfelelően számos multinacionális cég igyekszik fókuszáltan megcélozni termékeivel az ázsiai piacokat is. Itt főként Kína mutat kiemelkedő fejlődést. 2006-ra a világ 4. legnagyobb gazdaságává vált, megelőzve Nagy-Britanniát. Gazdasága minden évben jelentősen gyarapszik, évente 8-11%-kal nő a GDP. Ha a tendencia folyamatos marad, Kína hamar jelentős gazdasági térséggé nőhet óriási piaccal. Számos európai felvásárlással, beruházással biztosítja jelenlétét a világgazdaság vérkeringésében. Lehetséges-e magyarországi cégeknek is bejutni erre az óriási potenciállal bíró piacra és sikeresnek lenni?
Bővebben >>>
|

|
| 8. | Könyvajánló |
| |
Controllingtrendek - A sikeres vállalatirányítás gyakorlata
A Raabe Kiadó évente többször ad ki kiegészítéseket fenti című „gyűrűskönyvéhez”, az összegyűjtött cikkek száma ezzel elérte a 40-et. A közölt tanulmányok, cikkek összesen már mintegy ezer oldalt tesznek ki. A szerzők többségükben a controlling szakmában ismert és elismert elméleti és gyakorlati szakemberek, akiknek ismeretei és működési területei gyakran messze esnek egymástól. Éppen ez a sokféleség ad különleges zamatot a szakirodalom kedvelőinek, hogy – mindig a controllingon belül maradva - új, gyakran ismeretlen területre nyerjenek bebocsátást.
A legutóbbi, 2007 novemberében kiadott kiegészítésben négy alapos tanulmányt olvashatunk a belső kommunikáció, vállalatirányítási információrendszer, döntések és döntéstámogatás valamint értékáram a controllingban témakörökben.
Bővebben >>>
|

|
| 9. | IFUA |
| |
Controlling Akadémia – 2008. tavaszi kurzus
Még lehet jelentkezni a nemzetközi szakmai szervezet által akkreditált ötlépcsős controllerképzés 33. kurzusára! Tanfolyamunkat folyamatosan igazítjuk az aktuális elvárásokhoz.
Részletes program >>>
Proaktív controller – 2008. február 12-14.
A controller belső tanácsadói készségeinek és szerepének erősítése, illetve mindezek begyakorlása tipikus vállalati szituációkat bemutató gyakorlatok és esettanulmányok segítségével.
Részletes program >>>
Hatásos beszámolás – 2008. március 3-5.
A beszámolók fogadóorientált, hatásos kialakítása, a controller megfelelő személyes kommunikációja, illetve a vezető és a controller hatékonyabb együttműködése biztosíthatja leginkább a információtartalom gyors befogadását és megértését.
Részletes program >>>
Értékesítési controlling – Speciális Controlling Akadémia lépcső – 2008. március 10-13.
A funkcionális controlling egyik legdinamikusabban fejlődő ága az értékesítési controlling, amelynek feladatait közösen kell elvégezniük az értékesítésben dolgozó vezetőknek, munkatársaknak és controllereknek. E közös feladatok megoldását minél hatékonyabbá kell tenni, hogy a munka során az értékesítési, illetve a controlling szakterületen dolgozók valódi partnerekké válhassanak.
Részletes program >>>
Shared Service Centerek teljesítményének mérése – 2008. március 11.
Nehéz objektívan mérni, mikor teljesít jól egy SSC. A cél persze világos: gyorsabban, jobban, hatékonyabban. De mindezt hogyan mérjük, hogyan riportáljuk, miként tervezzük meg, na és milyen módszerekkel kommunikáljuk?
Részletes program >>>
Beruházás- és projektcontrolling technológiaintenzív iparágakban – 2008. március 17-20.
A technológiaintenzív iparágakban működő cégek (FMCG, építőipar, közüzemi szolgáltatók, termelő vállalatok, közlekedési szektor) életében mindennaposak a beruházások, a beruházási projektek. Az ezirányú problémák hasonlósága indokolja, hogy ezt a Controlling Akadémia lépcsőt kifejezetten iparágspecifikusan, az eszközigényes szektorok vállalkozásainak szakemberei számára hirdetjük meg.
Részletes program >>>
Pénzügy nem pénzügyeseknek – 2008. március 18-19.
A teljesítményt minden vállalati területen és minden vezető számára ugyanúgy mérik: bevételben, költségben, eredményben, megtérülésben. Azzal senki sem foglalkozik, hogy Ön a pénzügyi kimutatások nagymestere-e vagy ezen a területen kevésbé járatos vezető. A "pénzügyi ismeretek nem gazdasági végzettségűeknek" jellegű kurzusok a nemzetközi üzleti élet bevett képzései szerte a világon, mivel a vezetői szerepkör sikeres ellátásához feltétlenül szükséges ismereteket közvetítik.
Részletes program >>>
|

|
| 10. | Humor sarok |
| |
Vigyázat! A hierarchizált szervezetekben néha eltorzul a jelentések tartalma…
A tábornok parancsa az ezredparancsnoknak:
Holnap este 20 óra körül innen is láthatóvá válik a Halley-üstökös. Ez az esemény 75 évente következik be. Rendelje el, hogy a katonák szolgálati ruhában felsorakozzanak a gyakorlótéren. El fogom nekik magyarázni ezt a ritka jelenséget. Ha esik, akkor vonuljanak be a katonák a laktanya színháztermébe. Filmeket fogunk nekik levetíteni erről a ritka jelenségről.
Ezredparancsnok parancsa a századparancsnoknak:
Ezredes úr parancsára holnap 20 óra körül meg fog jelenni a Halley-üstökös. Eső esetén sorakoztassa fel az embereket és vonuljanak a színházterembe. Itt fog ez a ritka jelenség bekövetkezni, amire csak 75 évente kerül sor.
Századparancsnok parancsa egy hadnagynak:
Ezredes úr parancsára holnap 20 órakor szolgálatot adunk szolgálati ruhában. A híres Halley-üstökös megjelenik a moziban. Ha esik az eső, akkor ezredes úr más parancsot fog elrendelni, ami 75 évente csak egyszer következik be.
Hadnagy parancsa egy őrmesternek:
Az ezredes úr holnap 20 órakor fellép a moziban a Halley-üstökös társaságában. Ez a jelenség 75 évente következik be. Eső esetén ezredes úr parancsba adja a Halley-üstökösnek, hogy szolgálati ruhában jelentkezzen nálunk.
Őrmester parancsa egy szakaszvezetőnek:
Ha holnap 20 órakor esik az eső, akkor a híres 75 éves Halley tábornok az ezredes úr társaságában a laktanya mozijában elenged egy üstököst.
Szakaszvezető parancsa az állománynak:
Szakasz vigyázz! Ha holnap 20 órakor esik az eső, akkor a 75 éves Halley tábornok az ezredes úr társaságában elenged egy üstököst. Megkövetelem maguktól, hogy tisztelettudóan viselkedjenek. Lelépni!
Kérjük, értékelje a viccet egy gyors kattintással!
Jó >>>
Elmegy >>>
Felejtsük el >>> |
|
 |