A controller lakása fölötti manzárdban
lakik egy színész, aki rendszerint hajnalban ér haza, virágos hangulatban.
Ahogy beér az ajtón, mielőtt bedől az ágyba, nagy döngéssel bedobja a sarokba a
cipőjét. A robajra mindig felriad az alatta lakó controller, aztán csak nagy
sokára tud újra elaludni. Ilyenkor másnap egész nap kialvatlan, és képtelen
koncentrálni a feladataira.
Egy este, amikor a színész éppen munkába
indul, összetalálkoznak a kapuban.
– Drága művész úr! Ne haragudjon, de megkérhetem valamire? A vékony födémen
minden lépés áthallatszik, és amikor a cipőjét éjjel leejti, utána órákig nem
tudok elaludni.
A színész zavartan elnézést kér, és
ígéretet tesz, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni.
Aznap hajnali kettőkor ismét kapatosan ér
haza, de amikor a cipőjét a sarokba vágja, hirtelen bevillan az ígérete, elszégyelli
magát, és a cipő párját már halkan helyezi a padlóra, majd mély álomba merül.
Négy órakor kopogásra riad fel, és
álomittasan az ajtóhoz dülöngél. A folyosón ott áll a controller.
– Művész úr, könyörgöm, kegyelmezzen nekem!
Dobja le a másik cipőjét is, hogy végre elaludhassak!