Controlling képzések

A 25 éves IFUA alapítása óta szakértője a controlling képzéseknek. Véleményünk szerint a mostani volatilis környezetben az általános intézkedések helyett előnyösebb lenne a cégeknek, ha pontosan elemeznék, hol tartanak, és a helyzetüknek megfelelő intézkedéseket hoznák meg. Controlling képzéseinken ehhez nyújtunk a résztvevőknek hathatós segítséget.
Ahhoz, hogy a menedzsment képes legyen a vállalatot sikeresen vezetni, alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, a bizonytalan üzleti környezethez, tisztában kell lennie a bekövetkezett és várható környezeti változásokkal, azok teljesítményre gyakorolt hatásával, s eszerint kell döntéseiket meghozniuk. Az általunk nyújtott controlling képzések ehhez adnak biztos alapot.
Mindazt, amit évente többszáz vállalatirányítási projektünkből tanultunk, az elmúlt évtizedek oktatói tapasztalatával kiegészítve sűrítjük és adjuk át a controlling képzések résztvevőinek.
Hagyományos, évről évre megrendezett konferenciáink, szemináriumaink és az immár közel félszáz kurzust megért Controlling Akadémia adják – a hallgatói visszajelzések alapján népszerű és hasznos – controlling képzések fő pilléreit, amelyeket gyakran kiegészítenek a kihelyezett controlling képzések, amelyeket a vállalat arculatára szabva, a munkavállalókat leginkább foglalkoztató kérdések és problémák figyelembe vételével alakítunk ki.

Controlling Portál ajánló:

Hatásos beszámolás

Controlling tréning

Pénzügy nem pénzügyeseknek

Vezetőképzés