Hatásos beszámolás képzési programunk fő célkitűzése, hogy javítsa az információfeldolgozási hatékonyságot a beszámolók és prezentációk fogadóorientált, hatásos kialakításán keresztül.
A riportok célja, hogy információkat közvetítsenek a vállalat vezetői és döntéshozói számára. A vállalatok szinte kivétel nélkül fejlesztik informatikai eszközeiket, azzal a céllal, hogy időben megbízható adatokat szolgáltassanak a vezetők és döntéshozók számára. De a hatásos beszámolás érdekében nem téveszthetjük szem elől a másik oldalt sem: az információink érthetőségével is foglalkoznunk kell.
A riportok, beszámolók készítése során nem feledkezhetünk el róla, hogy a vezetőknek kevés idejük van egy-egy beszámoló elolvasására. Hatásos beszámolás tréningünkön bemutatjuk, hogyan, milyen eszközökkel biztosíthatjuk az információtartalom lehető leggyorsabb befogadását és megértését.
A hatásos beszámolás témája köré felépített nap során szóba kerülnek az üzenet legfontosabb ismérvei és szerepe, a diagramokkal, táblázatokkal történő üzenetközvetítés kulcskérdései, valamint a struktúraépítés műhelytitkai is. A jó megoldások mellett a rossz beidegződésekre is kitérünk. Célunk, hogy képzésünk résztvevői ne távozzanak a nap végén anélkül, hogy ne kaptak volna átfogó képet a hatásos beszámolás kérdésköréről.
Controlling Portál ajánló: