Mottó: „Az életet években számolják, és tettekben mérik.” (ismeretlen szerző)

Amikor e sorokat feljegyzem, 2006 szeptemberét írjuk. A nyilvánosságot és a médiát belpolitikai viták és utcai tüntetések uralják. A költségvetési egyensúllyal és a közszektor teljesítményével összefüggő problémákat reflexszerűen pártpolitikai fiókokba rendezik. Az info-szórakoztató szektor a fiókokból keveri ki aktuális adásait. A külpolitikai, világgazdasági események és tendenciák egyre jobban kiszorulnak a híradásokból. Az eredmény: belpolitikai álláspontok ismételgetése, megmerevedő álláspontok és kiábrándultság.

Az tapasztalom, hogy a közvélemény fel sem fogja a korunkban lezajló alapvető gazdasági és társadalmi átalakulást. Nem ismeri fel a világgazdasági átrendeződés tendenciáit és a világrészek versenyét a nyersanyagokért, illetve az energiaforrásokért. Nem tudatosul benne Európa, illetve Magyarország alkalmazkodási kényszere. És végül hazánk közvéleménye nagyobb befolyást tulajdonít az országnak és a kormánynak, mint amellyel azok valójában rendelkeznek. Nem csak a gazdaság, hanem a magyar közszféra is versenyben áll a világgal az anyagi, pénzügyi és emberi erőforrásokért.

Tehetünk valamit mi, controllerek a magyar közszféra versenyképességéért? Nézzünk meg néhány szakmánkba vágó kérdést:

1. Azonosítottuk a közszféra termékeit (költségviselőit)? Szelektáltuk az állami, illetve a kiszervezésre alkalmas feladatokat? – NEM

2. Lebontottuk a kormányzati programokat mérhető célokra? – NEM

3. Bevezettük a feladatalapú költségvetés rendszerét? – NEM

4. Felépítettük az állam vezetői számviteli rendszerét? – NEM

5. Gondoskodtunk az irányítási és végrehajtási folyamatok hatékony megszervezéséről és teljesítményméréséről? – NEM

6. Rendelkezünk naprakész intézményi beszámolókkal és előrejelzésekkel? – NEM

Ezért állítom, hogy az államreform nem lehet sikeres felkészült controllerek nélkül, akik képesek a szükséges rendszereket felépíteni és működtetni.