(Radó István)

Vásárolj egy télikabátot, mert hideg telünk lesz
A szenátusi meghallgatáson 2010 júliusában megkérdezték az amerikai jegybank elnökét, Ben Bernankét, mi a véleménye az amerikai gazdaság helyzetéről. Bernanke válasza tanulságos volt: „Nézze, ezt nagyon nehéz megmondani. A helyzet rendkívül bizonytalan, rendkívül bizonytalan…”

A helyzet július óta sem változott. A játéktér tovább szűkült, mert az államok gyorsuló eladósodásával nem sikerült jelentős gazdasági növekedést beindítani. A további eladósodás egyre több kockázatot vet fel. A befektetőknek egyelőre töretlen a bizalma, de többségük elveszítette tájékozódóképességét. Úgy viselkednek, mint az erdőben eltévedt kirándulók, ha nincs térképük és navigációs eszközük: másokra bízzák magukat. Ez történik a társadalomban is. Egyre több ember viselkedése igazodik másokéhoz. A reakciók nyomán újabb és újabb viselkedési minták alakulnak ki, amelyek kumulatív folyamatként normákat, szabályokat, sőt törvényeket változtatnak meg. Ebben a helyzetben a döntések már nem a tények és a fundamentumok, hanem egy konstruált valóság hiedelmei alapján születnek meg. Ezek közé sorolhatjuk az elmúlt félévben született hazai jogszabályok jelentős részét.

Sok politikus képtelen ellenállni a csábításnak, hogy hiedelmek iparszerű gyártásával terjessze ki hatalmát. Hívek százezrei boldogan követik őket, mert a politikusok által közvetített mitikus küldetéstudat összemosódik a szegénység és a korrupció miatti jogos felháborodással, a gazdagok iránt érzett irigységgel. Ráadásul egy jól megalkotott ellenségkép a szivarozó tőkésről, a cilinderes bankárról, a globalizált finánctőkéről, a pénzszivattyús multikról, és még sorolhatnánk, sokkal jobban stabilizálja a támogatói közösséget, mint a közös érdek. Az érzületetikát (Max Weber, 1913) követő politikus nem törődik tetteinek következményeivel, nem köt kompromisszumokat, hanem mindenáron kitart elvei mellett. Ha egy tiszta érzületből fakadó cselekedet következményei rosszak, akkor azért a politikus nem saját magát, hanem a világot, mások ostobaságát, vagy az azokat eképp megteremtő Isten akaratát teszi felelőssé.

A döntéshozatalt társadalmi és gazdasági kérdésekben a felelősségetikának kellene meghatároznia, mert a döntéshozónak számolnia kell cselekedeteinek társadalmi következményeivel és a közösség életére gyakorolt hatásaival. A világ nem fekete-fehér, ezért folyamatos kompromisszumokat kell kötni, de erre csak az a vezető képes, aki tiszteletet érez embertársai iránt és azok hitével, érzelmeivel szemben toleránsan viselkedik. A felelősségetikát követő vezetők ragaszkodnak hozzá, hogy döntéseiket ne az érzületek, hanem az értelem és a lelkiismeret vezérelje.

2011-ben két jelentős kockázattal számolunk. Az egyik a nemzetközi és azon belül a magyar hitelválság, a másik pedig politikusaink ballisztikus, adhocista, voluntarista viselkedése. A két kockázat összefügg egymással. A hitelválság azért alakult ki, mert az ország az elmúlt években képtelen volt problémáit megoldani. Ha az orvos alkoholista betegének pálinka rendszeres, egyre nagyobb adagokban történő fogyasztását írja elő, akkor a beteg remegése megszűnik, és látszólag a gyógyulás útjára lép. Ám a siker átmeneti lesz: a páciens mája előbb vagy utóbb felmondja a szolgálatot. Az eladósodással „kezelt” magyar gazdaságban hasonló a helyzet, mert a hitelező – ahogy csökken a bizalma – egyre magasabb kamatfelárakkal hajlandó finanszírozni az ország költségvetését. Ráadásul politikusaink egyre több gazdasági érdekcsoport tyúkszemére lépnek rá. Amit nyernek válságadókkal, azt elveszítik a beruházások csökkenése, a munkahelyek számának visszaesése és a kamatfelárak növekedése miatt.

Vásárolj egy télikabátot, mert hideg telünk lesz! – ajánlja a tömegpszichológiával foglalkozó Robert Prechter az embereknek. Prechter az Elliott-görbe modelljén elemezte a társadalmi hangulatok gazdasági ciklusokra gyakorolt hatását. Elemzései alapján a következő 5-6 éven belül számol egy olyan sokkhatással, amelyet szerinte évtizedekig nem hever ki a fejlett világ társadalma. Vannak optimisták, akik alábecsülik a kockázatokat, a pesszimisták pedig állandó félelemben élnek. A realisták megveszik a télikabátot, mert azt gondolják, az legyen a legnagyobb baj, ha lesz egy felesleges kabátjuk a ruhásszekrényben. A jelképes télikabát szerepét a személyes stratégia tölti be, amely bár nem garancia, de növeli az egyén biztonságát.

Személyes stratégia hosszútávú életképességünk megteremtésére
A controllerek többsége készített már stratégiai elemzéseket cége, vállalkozása számára. Vajon miben különbözik a személyes stratégia az üzleti stratégiától? Főleg abban, hogy az ember életciklusát sajnos nem lehet tetszőlegesen meghosszabbítani, illetve nem attól leszünk értékesebbek, hogy több pénzt, profitot termelünk. Bármilyen módon fogalmazzuk is meg, mi az életünk értelme, ha nem akarjuk feladni céljainkat, biztosítanunk kell folyamatos likviditásunkat. Tételezzük fel, hogy nem rendelkezünk akkora vagyonnal, amely életünk végéig kitartana, nem tudjuk, hány éves korunkig kell dolgoznunk, és az se tudjuk, hogy 30-40 év múlva lesz-e állam által garantált nyugdíjunk. Személyes stratégiánk célja, hogy a bizonytalanság ellenére megteremtsük hosszútávú életképességünk feltételeit.

Ha nem teszünk ellene, folyamatosan leértékelődünk
Az évek múltával folyamatosan leértékelődünk, ha aktívan semmit sem teszünk ellene. A gyors technológiai változás miatt korábbi képességeink elavulnak. A ma munkahelyein szerzett tapasztalataink 10-20 év múlva már irrelevánssá válnak, munkakörünk pedig áldozatául eshet a politikai váltásnak. A mindennapi rutin kiöli belőlünk a kíváncsiságot és beszűkíti hétköznapjainkat. A jónevű cégtől kölcsönzött presztízs egy munkahelyváltás után gyorsan elillan, cégünk sorsának negatív alakulása pedig kifejezetten rontja munkaerőpiaci értékünket.

Személyes tényezők, amelyek leértékelnek bennünket
Sokan alakítanak ki olyan munkakörnyezetet, amelyekben fizikailag is elszeparálódnak a többiektől. A gyakori nosztalgiázás megosztja a munkatársakat, nem segíti a személyes hálózat kialakítását. Vannak, akik gyorsan pánikba esnek, és nehezen képesek konfliktusaikat hideg fejjel kezelni. Egyesek túlértékelik korábban szerzett tapasztalataikat, és ezzel ellenszenvet váltanak ki másokban. Az sem ritka, hogy valaki túlzott nyomással próbálja magát munkatársai és felettesei körében újrapozicionálni, s eltúlzott PR-akcióival nevetségessé válik mások szemében. A túlzott önbizalomban és nárcizmusban „szenvedők” ellenérzést váltanak ki munkatársaikban, ami ellehetetlenítheti a közösségbe való beilleszkedésüket. Az optimistákban eltunyulhat a természetes veszélyérzet, elkényelmesedhetnek. Sokan képtelenek egy feladatra koncentrálni, állandóan hagyják magukat kizökkenteni a munkából. Ráadásul erre bőséges alkalmat adnak a mai kor „vívmányai”, mint a mobiltelefon, a Facebook, a Twitter, az email, az internet és a nagylégterű iroda. Vannak, akik az önreflexiót viszik túlzásba, mert sok lélektani tárgyú művet olvasnak, míg mások azért kételkednek önmagukban, mert barátaik rengeteg kritikával és ellentmondásos tanáccsal látják el őket. Néhányunkra jellemző, hogy képtelenek vagyunk nemet mondani egy kérésre, míg mások rengeteget frusztrálódnak amiatt, hogy ismételten felmelegítik korábban lezárt érzelmi kapcsolataikat.

Az olvasó tetszés szerint tudja folytatni azokat a személyes tényezőket, amelyek le-, illetve felértékelődésünket okozzák. Ha ezeknek a tényezőknek tudatában vagyunk, nagyobb eséllyel tehetünk valamit beállítódásunk pozitív befolyásolására.

Akciók személyes felértékelődésünkre
Számtalan lehetőségünk van pozitívan befolyásolni felértékelődésünket. Ezek közös jellemzője az aktivitás. Mára a csapból is az élethosszig tartó tanulás szólama folyik, aminek jogossága nem kérdéses. Sőt az a tendencia sem vitatható, hogy kevesebb időt fogunk eltölteni az iskolapadokban és többet az önálló vagy csoportos kognitív tanulás különböző formáinak gyakorlásával. Minden kezdet nehéz, és ez különösen igaz a tanulásra, ezért főleg az induláshoz jókora adag önfegyelemre is szükségünk van.

Érdemes kapcsolatokat kiépíteni az összes korosztály, de főleg a fiatalok irányában, akiktől energiát, új szemléletet és rendhagyó megközelítéseket, gondolatokat kapunk. A nagy dolgok főleg a határterületeken keletkeznek, ezért jól tesszük, ha interdiszciplináris kapcsolatokat is kialakítunk munkánk során, egy csapatba szervezve mérnököket, közgazdákat, informatikusokat, stb.

A szervezetek laposodásával egyre ritkább az alkalom a hierarchiában való előrelépésre. Az elkövetkező években meg fogjuk érteni, hogy az igazi karrier a folyamatos felértékelődést lehetővé tevő tudáskarrier, hiszen míg a vezetői állások egyik napról a másikra megszűnhetnek, addig a szakmai-módszertani tudást és készségeinket megtartjuk, és ehhez még egy főnöki székre sincs szükségünk. Személyes stratégiánkban ezért adjunk teret a horizontális „előléptetésnek”, ne zárkózzunk el munkakörünk gazdagításától, új szerepektől, átmeneti projektektől.

Könyvtárakat lehet megtölteni a személyes kapcsolatépítés irodalmával és technikájával, de gondoljunk arra is, hogy a kapcsolataink minősége, és nem számossága az igazán lényeges. A kapcsolatok felépítésébe és gondozásába időt és belső energiákat kell befektetni. Egy másik befektetés saját magunkba a rendszeres sportolás és az egészséges életmód. Ez az egyik legfontosabb akciónk.

Felértékelődésünk kiindulópontja a kezdeményezés, ami nagyon ritka erőforrás, mert szüleink, tanáraink és vezetőink engedelmességre neveltek bennünket. Arra, hogy kezdeményezzünk valamit, senki nem kér meg minket. Ha pedig megkérdezzük a főnökünket vagy munkatársainkat egy-egy kezdeményezésünkről, valószínűleg lebeszélnek az „értelmetlen” próbálkozásról. Ám ha cselekszünk, senki sem állít le minket, ezért a legjobb, ha kezdeményezéseinkhez nem kérünk különengedélyt, ha nem feltétlenül muszáj.

Keressük meg vevőinket a cégen belül és kívül, teremtsünk hasznot nekik vagy barátainknak, szeretteinknek és ismerőseinknek, és ne várjunk ezért tőlük semmilyen viszonzást. Azonosítsuk be azokat a tevékenységeket, amelyekkel hozzájárulunk szervezetünk teljesítményének javításához. Ne fogadjuk el, hogy nem teremtünk hasznot, nem járulunk hozzá mérhető módon a „bottom line” értékéhez.

Végül, de nem utolsó sorban irányítsuk befolyásunk ciklusát. Ha nem ezt tesszük, akkor apránként, szinte észrevétlenül elveszíthetjük súlyunkat a szervezetben. Elég hozzá, ha uram-bátyám kapcsolatrendszerbe tartozunk, ahol helyünk és befolyásunk a felsőbbség kegyétől függ. Minél többen hízelegnek nekünk, annál rosszabb úton járunk. Amikor nem teljesítményünk alapján, hanem a előnyös kapcsolataink révén töltünk be egy pozíciót, általában csökken önállóságunk, többek között a munkaidőnk, sőt néha a szabadidőnk beosztásában is.

A személyes stratégia egyéb alkotóelemei
A legjobb stratégia sem garantálja a sikert, különösen olyan környezetben, ahol nem a piac, hanem a politika játssza a főszerepet. Ezért szükségünk van kontingenciatervekre, arra az esetre, ha a dolgok rosszra fordulnak. A kontingenciatervekről könnyű beszélni, de nehéz megvalósítani őket, mert általában lemondással, kompromisszumokkal járnak. Ezek közé tartozhat életvezetésünk fixköltségeinek drasztikus lefaragása a család vagy hozzátartozók összeköltözésével. A megélhetési kockázatokat sokkal könnyebb a többgenerációs nagy háztartásokban kezelni, mert akinek van pénzkereső munkája, segíti a család többi tagját. A család néhány tekintetben önellátásra rendezkedhet be. A pénzkereső munkahellyel nem rendelkező családtagok – hangsúlyozottan nem csak a nők – dolga lehet a főzés, takarítás, bölcsőde, óvoda, zöldséges, baromfi és ház körüli munka. Az egyén, illetve a család jól teszi, ha pénzügyi értelemben is létrehoz egy biztonsági hálót, persze nem akkor, amikor már tele van adóssággal és elveszítette munkahelyét. Készítsük el üzleti tervünket, és képezzünk céltartalékot az ún. worst case esetre. Mindannyiunknak szüksége lehet rá!

Végül állítsunk fel mérföldköveket, ellenőrző pontokat, amikor cselekvés helyett csak kérdéseket teszünk fel magunknak. Mi a célom? Idén, ebben a hónapban, ezen a héten, illetve ma közelebb jutottam a célomhoz? Miért voltam sikeres vagy mi okozta kudarcomat? Mit tegyek ma, a héten, illetve a hónapban, hogy közelebb kerüljek céljaimhoz?

A személyes stratégia valójában nem pénzkeresetről és nem az emberek piaci értékéről szól. Egyszer, talán csak évtizedek múlva mindnyájan feltesszük majd a kérdést magunknak, mi értelme volt az egésznek, mi marad egyszer majd utánunk. Ilyenkor jó lesz arra gondolni, hogy nem tűnünk el nyomtalanul, mert megmarad, amit átadtunk másoknak, amit megtanítottunk nekik, amit ültettünk, és akit, illetve amit felneveltünk. Hogy mi köze ennek a személyes stratégiához, annak megválaszolását az olvasóra bízzuk.

Az IFUA összes munkatársa nevében kellemes karácsonyt és boldog, szerencsés 2011-et kívánok minden kedves olvasónknak!