(Radó István)

Állítólag a controllerek és a pénzügyi elemzők józan, racionális emberek, akik a tények, a statisztikák és elemzések világában élnek. Laptoppal hónuk alatt, komor arccal és hegyes ceruzával közlekednek a vállalat folyosóin. Nem törődnek érzelmekkel és megérzésekkel, és akkor vannak elemükben, ha a számokkal, vagyis OPEX-szel, CAPEX-szel, EBIT-tel és a Cash-Flow-val foglalkozhatnak. Sok kritikát kapnak, mert úgymond szemellenzőt hordanak, és nem lelkesednek a vonalbeli vezetők ugyan költséges, de mégis nagyszerű gondolataiért.

Tételezzük fel, hogy a racionális gondolkodást büszkén hirdető controller egyszer úgy tényleg őszintén el akar beszélgetni a szombat esti buliba induló tinédzser leányával, hogy megóvja őt az élet mély csalódásaitól. Controllerünk kicsomagolja az elemzőmunka eszköztárát, hogy átgondoljon egy strukturálatlan SWOT-elemzést. Analitikus módon közelíti meg a kérdést, kezdetben a statisztikákat bújja, majd kockázatokat elemez, és a kívánatos folyamatokat gondolja át.

Statisztikai megközelítés
Hősünk elgondolkodik azon, bátorítsa-e gyermekét a trial & error megközelítésre, hiszen a statisztikák erre orientálnak: azoknak az embereknek van statisztikailag a legjobb esélyük hosszútávon is boldog szerelmi kapcsolatra, akiknek 12,7 komoly partnerkapcsolatuk volt, és e tapasztalatok alapján döntenek a tartós együttélésről – írja a „Wie wir leben werden?” című könyvében Matthias Horx. A 12,7 -nél alacsonyabb érték azt a veszélyt hordozza, hogy az illető elégséges tapasztalat hiányában rossz partnert választ magának, de az is lehet, hogy egy életen át kínozza a kérdés, hogy döntését elsiette, és még jöhetett volna valaki, akivel jobban járt volna. A 12,7-nél magasabb érték viszont a partnerek nehezen leállítható gyakori cserélgetéséhez vezethet. Ebben a szelekciós folyamatban nagy jelentősége van a csalódásnak és az önreflexiónak, hiszen akkor lehet magunkról sokat megtudni, amikor egy viszony megszakad. Ám 12,7 kapcsolat nagyon sokáig is eltarthat. Jézusom, lesz nekem valaha is unokám? – töpreng gondterhelten a controller. Nem lenne mégiscsak jobb, ha a lány azzal a helyes sráccal jönne össze, akivel múltkor együtt láttam?

Kockázatalapú megközelítés
A modern neuro-tudományok lélegzetelállító fejlődésével új ismereteket szereztünk az agy működéséről. Kezdjük megérteni az agyban lezajló kémiai folyamatokat, és ráérzünk, hogy a környezet milyen hatást gyakorol döntéseinkre – írja Helen Fischer „WHY WE LOVE: The Nature and Chemistry of Romantic Love” című könyvében. Az aggódó szülő végképp elbizonytalanodik, mit mondjon leányának, amikor megérti, hogy már elődeink is állandóan vegyi folyamatok beindításán fáradoztak, hogy céljaikat elérjék. A buta népi hagyomány szerint „csak a szöktetett lány lesz jó asszony”, ezért Hunor és Magor leányrablás cselekményének elkövetése után kémiai úton akarta meggyőzni partnerét a párválasztás helyes útjáról, hiszen, amint azt a tudomány feltárta, a nemi szervek stimulálásával növelni lehet a dopaminrendszer aktivitását. A dopamin, mint ingerületátvivő felelős a romantikus érzelmekért. A magát lánya sorsáért felelősnek érző szülő elborzadva érti meg, hogy az orgazmus hullámszerűen lök ki neurokémiai anyagokat, amely az ő lányában esetleg egy elvetemült nőcsábásszal való összetartozás érzését váltja ki. A kötetlen szex tehát nem is olyan kötetlen, hiszen már eleink is ezeket a kémiai folyamatokat vetették be, hogy az elrabolt lányok agyában szenvedélyt váltsanak ki. Ráadásul az ismeretlen kipróbálása növeli a dopaminaktivitást, és ellenállhatatlanul sodor a romantikus érzelmek felé. A legmodernebb szülőnek is elakad a hangja, amikor arra gondol, hogy a nyelves csók a nyálváladékkal tesztoszteront szállít, növelve az örömérzést és lerombolva a maradék gátlásokat, ha azok egyáltalán léteznek.
Ezt tényleg mondja el gyermekének?

Folyamatorientált megközelítés
Hogyan lehetne elkerülni, hogy a hormonok csapdájába esve sorozatosan rossz döntést hozzon gyermekünk? A módszert a Parship.com partnerügynökség alakította ki. A Parship folyamat egy nagy adatbázison végrehajtott differenciált kompatibilitási személyiségteszttel kezdődik, majd lépésenként, kölcsönös jóváhagyás után aktivizálja az egyes kommunikációs csatornákat. Első lépés az email, a második a telefon, a harmadik a fénykép. Csak hetek-hónapok után, miután alaposan megismerkedtek ezeken a csatornákon keresztül, találkoznak fizikailag is egymással.

Mire azonban az apuka az elemzésben eljut idáig, annyira belezavarodik gondolataiba, hogy egy szó sem jön ki a torkán, amikor leánya az ajtóból búcsút int feléje. Ha nem is ennyire nehéz a dolga a controllernek a szakmai életben, mégis hasonló jelenségekkel kell megküzdenie, mert a vezetők agyában is kémiai reakciókat vált ki minden, ami ismert és ismeretlen, amitől tartanak, és aminek örülnek.

Ezek közül néhány példa:

• A vezetők sem képesek objektíven értékelni a dolgokat, mert ők is csak azt látják, amit látni akarnak, illetve látni képesek, ezért a legegyszerűbb kérdéseken is el tudnak rágódni hónapokig.
• A vezetők sem képeznek kivételt abban, hogy a tiszta racionalitás helyett annak a csoportnak a normáit akarják alkalmazni, amelyhez tartozni szeretnének. Például, ha csak férfiak gyűltek össze az értekezleten, akkor szinte biztos, hogy a főnök véleményét ki fogják várni, ahelyett, hogy racionális mérlegelés után önálló álláspontot fogalmaznának meg. Ez a biokémiai kölcsönhatás akár egy-egy háború kitörését is okozhatja (Escalation of Commitment, Barry M Staw, 1976). Staw szerint például ezért kezdődött el az USA Vietnám elleni háborúja. Talán az Afganisztán és az Irak elleni háború is az Escalation of Commitment számlájára írható?

A controller azonban legfeljebb annyit tehet, hogy a transzparencia megteremtése után még a fenti döntésgátló tényezőkre és azok következményeire is felhívja a főnök figyelmét. Ha pedig apaként úgy határoz, hogy a buli másnapján még a lánya elé tárja analízisét, csak reménykedhet abban, hogy gyermeke agyának kémiai folyamatait a józan ítélőképesség irányába mozdította el.