"Gazdálkodó szervezeteknek az a célja, hogy maximalizálják nyereségüket!"
Valószínűleg nem létezik még egy tévhit, amely erősebben áthatotta volna a közvéleményt. Nem csak a menedzserek, hanem a controllerek között is sokan vannak, akik azonosulnak ezzel a téves állítással.

A vezetéselmélet meghatározó képviselői évtizedek óta hangsúlyozzák, hogy a nyereség és az osztalék nem a vállalat, hanem a befektető célja. A vállakozás azért van, hogy társadalmi feladatot töltsön be. Csak akkor létezhet hosszú távon, ha hasznot hajt vevői számára! Valódi értéket teremt, amit a vevők árbevétel forintokkal honorálnak. A nyereség pedig olyan kényszer, ami korlátozza tevékenységeit. A nyereség teremti meg az önfinanszírozás képességét. A piaci versenyben az állja meg a helyét, aki tartósan fejlődik! Ehhez pedig hosszú távon saját források kellenek.

A nyereségcél mítosza azonban még nagyobb kárt okoz a gazdaságon kívüli területeken:
– Kórházi vezetők arra hivatkoznak, hogy "náluk a klasszikus vezetési módszerek nem működnek megfelelően, mert az egészségügy célfüggvénye nem a nyereség"!
– Közhivatalok nem ismerik folyamataik költségét, mert "nekik nem a jövedelmezőség, hanem a költségvetési rovatok számítanak"!

A paradoxon tehát, hogy a közintézmények éppen egy olyan állításra hivatkozva mentik fel magukat a szakszerű menedzsment alól, amely állítás még a gazdaságban sem állja meg a helyét.

A közigazgatás a múltban hagyományosan input-központú volt. Csak a pénz felhasználását ellenőrizte. Keveset törődött a tárgyi és emberi erőforrások felhasználásának kontrolljával. Nem mérlegelte a folyamatok hatékonyságát. Az output-okat elvétve mérte. A hatásosság (stratégiai teljesítmény) kínai volt a számára. Gyengeelméjűnek nézték volna azokat, akik a kiszolgálási színvonal javítását és az ügyfelek elégedettségét követelték volna.

A különbség a gazdaság és a közhivatalok irányítási módszerei között sokkal kisebb, mint azt sokan gondolják. Az igazi eltérést nem az állítólagos nyereségcél okozza! A valódi különbséget a közhivatalok átpolitizáltsága és monopolhelyzete okozza. A verseny hiánya elkényelmesedéshez, kontraszelekcióhoz, bürokráciához és akár korrupcióhoz is vezethet! Tehát piaci versenyre lenne szükség a közintézmények között? Bizonyos területeken igen! Az egészségügy intézményei között már ma is fellelhetőek a verseny csírái! A közokatásban hasonló a helyzet. A minisztériumok, a rendőrségek és a tűzoltóságok között persze nem érdemes versenyszituációt létrehozni! De akkor mi a teendő?

A Clinton-Gore adminisztráció 1993-ban indította el a közhivatalok menedzsmentjének átalakítását "Reinventing Government" jelszóval. Meg kellett ismerniük ügyfeleik elvárásait (Voice of the Customer). El kellett készíteniük stratégiájukat, BSC-jüket és üzleti tervüket. Lefektették etikai szabályaikat (Code of Ethics).
Folyamatszervezésen és benchmarking akciókon estek át. 640.000 oldal felesleges bürokratikus szabályozást szüntettek meg. Dollármilliárdokat takarítottak meg. Egyidejűleg javították az ügyfélkiszolgálás színvonalát és az ügyfelek elégedettségét. 2001-re a kezdeményezés beépült a folyamatos javulási programba (Continuous Improvement).

Európa utcahosszal maradt le. Néhányan már belekezdtek a modernizálásba! Baden-Württemberg projektjéről a Budapesti Controlling Fórumon hallhatunk.

Magyarországon mikor érnek meg a feltételek a "Szolgáltató állam" koncepció megvalósítására? Talán nagyon hamarosan!

Controllerek készüljetek! Szükség lesz tudásotokra!