Ha arról kell meggyőznöm valakit, hogy ember vagyok, nem pedig számítógép, a helyzet kísértetiesen hasonlít a Turing-próbához, egy nem elhanyagolható különbségtől eltekintve. A Turing-próbában az ember a döntéshozó, példánkban pedig a számítógép. Nem én „próbálgatom „ a gépet, hanem ő vizsgáztat engem. Ez az ún. fordított Turing-próba.
Kimegyek a https://magyarorszag.hu/ – ra, és ezzel találom szembe magam, ha le akarok kérni egy nyilvános céginformációt:
Ez bizony számomra nem azonosítható egyértelműen, új betűsorozatokat kell kérnem. Közben felmerül bennem a kérdés, hogy mit is jelent ebben az esetben a „rendeltetésszerű használat”?
Alan Turing (1912-1954) brit matematikus a számítástudomány és a mesterséges intelligencia talán legmeghatározóbb alakja. Legnagyobb eredményeinek egyike egy képzeletbeli számító eszköz, a Turing-gép ötlete. Hipotetikus gépét használva Turing olyan alapvető eredményeket bizonyított, amelyek minden számító eszközre igazak. (Ráadásul mindezt még azelőtt tette, hogy az első mai értelemben vett számítógépet megalkották volna. Emellet egészen gyakorlati eredményeket is elért, pl. az ő vezetésével fejtették meg a II. világháború alatt a németek híres Enigma kódját.)
A további kutatások során az is bizonyítást nyert, hogy azok a fajta számítások, amelyeket az elektronikus számítógép és az agy végez, azonosak a Turing-gép számításaival. Tehát a Turing-gépet tekinthetjük a számítás (komputáció) egyetemes modelljének (H. Brighton, H. Selina: Mesterséges intelligencia másképp. Edge 2000 Kft., Budapest, 2004.).
Turing 1950-ben született, nagy figyelmet keltő írásában, amely a „Computing Machinery and intelligence” (Számítógépek és intelligencia) címet viselte, azt a kérdést vizsgálta, hogy „tudnak-e a gépek gondolkodni?”. Turing azt állította, hogy a kérdést rosszul tették fel, és felcserélte azt egy imitációs játékkal.
A játékhoz egy kérdező emberre van szükség, aki eldönti, hogy a szöveg alapú kapcsolat túlsó végén ember vagy gép található. (Természetesen mindkét szereplő külön szobában ül.) A kérdező bármilyen kérdést feltehet, és a válaszok alapján el kell döntenie, hogy emberrel vagy számítógéppel társalog. A számítógép akkor megy át a Turing-próbán, ha elhiteti a kérdező emberrel, hogy beszélgető partnere is ember.
Visszatérve bevezető kérdésünkhöz, mi lehet az a „rendeltetésszerű használat”? A rendeltetésszerű és legális használat az, hogy a kért céginformációt hús-vér ember töltheti le, nem pedig egy másik számítógépről indított letöltőprogram. (Az ugyanis ha beindul, akármit is letölt, és nem kis mennyiségben…)
Tehát nekem arról kell meggyőznöm valakit, hogy ember vagyok, nem pedig számítógép. ValaKIT…? Nem inkább valaMIT? Az egész kísértetiesen hasonlít a Turing-próbához, egy nem elhanyagolható különbségtől eltekintve. A Turing-próbában az ember a döntéshozó, itt pedig a számítógép. Nem én „próbálgatom” a gépet, hanem ő vizsgáztat engem. Ez az ún. fordított Turing-próba.
A fenti példában a számítógép a visszaélésektől próbálja megóvni a céginformációs adatbázis tartalmát. Ez a fordított Turing-próba egyik jellemző alkalmazása. A másik talán még elterjedtebb az üzleti életben. Bizonyára sokan találkoztak ezzel, vagy ehhez hasonló képpel is:
Egy másik számítógép tudnia akarja, hogy emberrel, vagy csupán egy másik számítógéppel van-e dolga – mert mit tudhatna reklámozni egy másik gépnek? Nekem viszont szívesen eladna valamit. A Google, a Facebook szinte minden szolgáltatása ingyenes, mégsem földönfutók. Ők ugyanis a
reklámokból élnek. Ha viszont a reklámozásnál tartunk, Szophoklész óta tudjuk, hogy „Sok van mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb” – úgy tűnik még egy másik számítógép számára sem.
A hatékony reklámozás érdekében a számítógépnek meg kell ismerkednie velünk. Tudni szeretné a nemünket, a korunkat, a hobbinkat, a szokásainkat, az anyagi körülményeinket, és még sorolhatnám. Ebből a szempontból egy másik számítógép számára irreleváns.
Ez a fordított Turing-próba lényege.
