107. M&C levél: Infláció és hipervolatilitás kezelése a controlling eszközeivel

Radó István
2023. május 16.

Kiugróan magas inflációval kell megküzdeniük a vállalatoknak, ráadásul ehhez hipervolatilitás párosul. Ilyen mozgásokra eddig felkészületlenek voltak a controlling rendszerek, manapság azonban a technológia és a rátermett controller lehetővé teszi, hogy urai legyünk a helyzetnek.

 

 

Egy évvel az Ukrajna ellen indított orosz támadás előtt felrobbantak a termelői árak (PPI Producer Price Index) Európában. Az árrobbanást a nyersanyagok és az energiahordozók tekintetében extrém volatilitás kíséri, nem túlzunk, ha hipervolatilitásról beszélünk.

A piacok feladták a leckét a Magyarországon működő termelő vállalatoknak. A termelési tényezők extrém átárazása és kiszámíthatatlansága kérdésessé tette azoknak a magyar gyártóhelyeknek a sorsát, amelyek versenyelőnye az olcsó infrastruktúrán és munkabéreken alapult.

Kezdetben nem a munkabérek drágultak meg extrém módon, hiszen a devizaárfolyam kiegyenlítette a bérinfláció hátrányát az euróban vagy dollárban fizető vevők számára. A külföldi vevő devizájában számított fajlagos termékköltségek a nyersanyagok, az alkatrészek és főleg az energiaárak miatt szálltak el. Az európai gyártóhelyek extrém kihívásokkal küzdenek, hiszen a legtöbb más kontinensen termelő versenytársnak nem kell szembenéznie az európaihoz hasonló termelői inflációval és volatilitással. Magyarország a termelői árak kilövése miatt elveszítheti gyártóhelyi vonzerejét.

 

 

 

A folyamatosan és hullámokban érkező ár- és árfolyamváltozásokhoz alkalmazkodni kell. A potenciális veszteség miatt nem lehet kivárni heteken keresztül. A controlling fontos szerepet kap az árváltozások vevő- és termékportfólióra gyakorolt hatásának korai felismerésében, a beavatkozás stratégiai intézkedéseinek előkészítésében és a hatások szelektív érvényesítésében a termékek árazása során. Ahhoz tehát, hogy időben tudjunk válaszolni, egy elemzési és szimulációs adatmodellben kell összekapcsolnunk a beszerzés, a termelés, a logisztika és az értékesítés adatait. Megfelelő szakértelem és technológia mellett profi szörfösként lovagolhatjuk meg a volatilitás hullámait.

A controllingnak el kell vállalnia a governance szerepet. Definiálni kell az end-to-end folyamatokat, amelyek mentén kézben lehet tartani az eseményeket és össze lehet gyűjteni az adatokat. Olyan törzsadatokra, adatbázisra és folyamatdefiníciókra van szükség, amelyek alapján a szervezet képes lehet valós időben reagálni az inflációra és a volatilitásra. Ez pedig a controlling felségterülete.

Az infláció és hipervolatilitás kezeléséhez érteni kell a vállalat üzleti modelljét, s emellett felelősséget kell vállalni az összes olyan előrejelzésért, szimulációért, adatmodellért, amelyek szükségesek a reakcióképességhez. Továbbá business partnerként arról is gondoskodni kell, hogy a vállalat vezetői mindezt megértsék. Ezek a feladatok is testhezállóak a controllerek számára.

Milyen célokat kell teljesítenie a valós idejű rendszernek?

  1. A teljes értékláncban olyan beszámolóknak kell rendelkezésre állniuk, amelyek a rövid távú emelőket mindenki számára kommunikálják. Például monitorozni kell a beszerzési árakat, s szimulálni, hogy ezek függvényében hogyan változnak az ellátási költségek. Valós időben meg kell mutatni, hogy a cég mennyire képes az árait érvényesíteni. Olyan KPI riporting rendszerre van szükség, amelyben mindenki valós időben látja a saját KPI-ait.
  2. Fel kell készíteni a menedzsmentet a tervezésre. Hogyan lehet elérni a pénzügyi célokat ebben a hipervolatilis időben? Milyen célokat kell kitűzni a beszerzésnek és az értékesítésnek, hogy megfelelően hozzá tudjanak járulni a pénzügyi célok eléréséhez?
  3. Képessé kell válni a konfliktusok kezelésére. Ez a rendszer ugyanis óhatatlanul konfliktusokat generál a beszerzés, a termelés és az értékesítés között; ha az egyik területen változás van, a másik kettőnek is reagálnia kell erre. Hiába kapunk adatokat a változásról, ha nem reagálunk erre koordináltan.
  4. Stratégiai intézkedéseket kell bevezetni. Hogyan csökkenthetjük a kiszolgáltatottságot? (Például több beszerzési forrással.) Hogyan változtassuk meg az ügyfélszerződéseket? (Például árváltozási mechanizmust építünk be.) Milyen ösztönző rendszert vezessünk be, hogy a munkatársaknak érdekük legyen reagálni az infláció és hipervolatilitás következményeire?

A teljes folyamatot digitalizálni, automatizálni kell a gyors reakció érdekében. Továbbá a vállalat minden részlegének együtt kell működnie, tehát integrált folyamatokra és rendszerekre van szükség.

Már két éve jellemzőek a gyors árváltozások, hirtelen megemelkednek, majd ismét visszaesnek az árak. Aki nem tud ezzel lépést tartani, azt kockáztatja, hogy piacot veszít és leromlik az önfinanszírozási képessége. Magyarországon számos beszállító nagyon kis marzsokkal dolgozik. Számukra létkérdés ennek a „hullámlovas” rendszernek a kialakítása.

A szerző az IFUA Horváth ügyvezetője

 

Olvasson tovább a témáról az IFUA Horváth honlapján!

Szakértőink vállalati projektekben szerzett tapasztalatait és ügyfeleink elismeréseit egyaránt megosztjuk.