Az IFRS pénzügyi kimutatásokkal kapcsolatos megközelítésének alapvető filozófiájában két szó érdemel kiemelt figyelmet: konszolidált és jelentős. Miért?

Ezeket a számviteli szabályokat (standardokat) úgy alkották meg, hogy elsősorban a „nagy” tőzsdén jegyzett vállalkozásokat célozták meg velük. Ebből következik, hogy az egész szabályozási logikát áthatja az az értelemszerű következmény, hogy nem egyedülálló vállalkozások pénzügyi kimutatásait látjuk, hanem a gazdasági realitásnak megfelelően egy vállalatcsoport összevont teljesítményéről, vagyonáról kapunk képet. Vagyis a szabályozás folyamatosan csoportban és nem vállalatban „gondolkodik”.
A jelentős szó egy mérhetetlenül lényeges tulajdonságára mutat rá ennek a szabályhalmaznak: a pénzügyi kimutatások akkor érnek valamit, ha azok hasznosak valakinek, egyébként elkészítésük öncéllá válik, mondhatni: erőforráspazarlás. Az IFRS is ezt a nézetet közvetíti azzal, hogy azt mondja, azokat a „történéseket” kell kiemelni, bemutatni, amelyek jelentősek, tehát a döntéshozatal szempontjából relevánsak. Persze a kép ennél komplexebb, de a jelentős szó ezt a megközelítést hozza magával.

Mit emelne ki, miért érdekes az IFRS a controllereknek?

Az nyilvánvaló, hogy a számviteli információs rendszert – amelyből a kontroller is „táplálkozik” munkája során – valamilyen elvrendszer mentén kell felépíteni. Bár elméletileg a „szabályfüggetlen” rendszer lenne az üdvözítő, be kell lássuk, ilyet szerkeszteni csak a tankönyvben lehet, a gyakorlatban minden rendszert beállítanak valahogy. Így abban az esetben, ha egy olyan vállalkozásról van szó, amely az IFRS-t alkalmazza, vagy annak egy olyan kapcsolt feléről, amely e vállalkozásnak készít jelentéseket, nagyon is kézenfekvő, hogy az adatokat szolgáltató rendszert e logika mentén szervezik meg. Ez pedig azt jelenti, hogy azok mögött az adatok mögött, amelyeket a controller megkap, vagy amely alapján véleményt, értékelést kell mondania, az IFRS-ek húzódnak meg. Tehát ismerni kell a szabályokat, máskülönben a controller véleménye nem lesz megalapozott, számításai, következtetései nem felelnek meg az elvárásoknak. Egy rövid példa erre: az árbevétel (revenue) központi jelentőségű kérdés minden gazdálkodó megítélésekor. Igen ám, de ahhoz, hogy ezt elemezni, értékelni tudjuk, értenünk kell, hogy „mi lapul” a számok mögött!

Melyek a leglényegesebb eltérések a magyar beszámolási standardokhoz (HAS) képest?

Nagyon sokszor felteszik ezt a kérdést nekem, és őszintén szólva, nem tudom, mit válaszoljak. Ha megengedi, azt mondanám: ezzel a kérdéssel baj van. A két számviteli rendszer teljesen eltérő szemléleten alapul. Az egyik nagy vállalkozásokat, befektetőket feltételez, és arra törekszik, hogy a tőkét rendelkezésre bocsátók hasznos információkat szerezzenek – mindezt úgy, hogy a számviteli szabályozást elvi alapokon végzi el. Ezzel szemben a magyar rendszer inkább a szabályszerűség talaján mozog, nem titkolt érdekhordozó az állam (adóhatóság), és a „befektető” fogalmunk is más nagyságrendet sejtet. Ennek ellenére az alkalmazott alapelvek mégis megfeleltethetőek egymásnak. Látja? Nem nagyon tudok válaszolni. Mert annyira más a kétféle szemlélet, amely a rendszereket áthatja.
Ha ki kellene ragadni eltérő területeket, akkor a következőket említeném meg, természetesen a teljesség bármiféle igénye nélkül:
• valós értéken történő értékelés kötelező volta és ebbe bevont vagyoni elemek köre;
• bevétel-elszámolás logikája;
• csoportszámvitel szabályozása;
• értékvesztés elszámolása;
• céltartalékok kezelése,
és a sor végére mindenféleképpen tennék egy „vastag betűs satöbbit”.

Miben különbözik a bevételek elismerése az IFRS-ben és a US GAAP-ben?

A két rendszer évek óta „kínlódik” már azzal, hogy „összehozzák” a szabályokat és keletkezzék egy egységes bevétel-elszámolási szabályozás. Az IFRS-ben az IAS 18 és az IAS 11 foglalkozik elsősorban a problémával (természetesen a Keretszabályok mellett). Az IAS 11 egy részproblémára ad meglehetősen részletes eligazítást, az IAS 18 azonban már-már használhatatlan. Nagyon kevés támpontot ad, mivel megpróbál elvi alapon rendezni mindent. Nem is véletlen, hogy nemrég kiadtak egy nyilvános tervezetet, amely alapjaiban érintené a bevétel-elszámolást.
Ezzel szemben a US GAAP egy nagy „szakácskönyv”. Számos részletszabályt dolgoztak ki, egy-egy nagyon jól körülhatárolt témára (pl. több termék egyidejű értékesítésének a kezelése és hasonló részlettémák). Ez persze egyfelől megkönnyíti az alkalmazók dolgát, hisz nem kell a döntéseket önállóan meghozniuk; másfelől pedig nehezedik a munka, mert az áttekintendő anyag nagyságrendje eleve kétségessé teszi, hogy mindent figyelembe vehessen a számviteles.
Az egyik tehát egy szigorúan elvi alapon „szabályozott” helyzetet teremt, míg a másik részletszabályokkal operál.

Mondana néhány példát arra, mikor NEM keletkezik bevétel az IFRS szerint?

Erre nagyon könnyű válaszolni: ha nem végezte el a bevételhez kapcsolódó teljesítményt a gazdálkodó, vagy nem adta át az adott ügylettel járó kockázatokat. Hogy egy nagyon frappáns angol mondattal válaszoljak: „Incomes are recognized when they are earned.” Ha ez nem igaz, akkor nincs bevétel. De hogy konkrét példákat is hozzak:
• Egy olyan termékértékesítésnél, ahol a „másik oldalnak” visszaküldési joga van (pl. konszignációs értékesítés);
• Ha csak „átfolyik” a bevétel a gazdálkodó egységen (pl. továbbszámlázunk valamit);
• Ha a vállalás egy lényeges részét még nem végeztük el és ettől függ a teljesítményünk végső megítélése (pl.: eladtunk egy komplex terméket, aminél vállaltuk, hogy be is szereljük, de ez a beszerelés nem történt meg).

IFRS-controlling képzésünkön áttekintést kaphat az IFRS-áttérés controllingvonatkozásairól, és a controlling IFRS-alapokra helyezéséhez kapcsolódó feladatokról.