Az év végi mérleg összeállítás során a vállalat pénzügyi vezetői felé sok esetben különböző okokból olyan igényt támaszt a vezetés, hogy a mérleget – legtöbbször csak átmenetileg, jobb színben tűntessék fel, természetesen legális eszközökkel.
Több indok is felmerülhet a fenti igény hátterében, elég, ha csak a vállalat hitelfelvételi kondícióinak javítását vesszük figyelembe – tekintettel a bankoknál ilyentájt induló év végi hitel felülvizsgálatokra, éves monitoring feladatokra. Tőzsdei vagy általában a nyilvános részvénytársaságok esetében még ennél is árnyaltabb a kép, ha a részvényárfolyamok egyszeri befolyásolásában rejlő motivációkra gondolunk (pl. ha a menedzsment év végi prémiuma a részvényárfolyamhoz van kötve, ezen pedig egy kedvező éves jelentés sokat javíthat).
Jellemző és egyben egyszerű gyakorlati módszer, amit a vállalatok a fenti helyzetben alkalmazni szoktak az egyes vagyoni elemek átértékelése, vagy éppen annak tudatos elhalasztása. Erre lehet példa az, amikor csökkenő ingatlanárak mellett a mérlegben szereplő ingatlanokat a vállalat könyv szerinti értéken tartja, s ezzel elkerüli a forrásoldalon szükséges korrekciókat (tőkeleértékelést). Ennek a módszernek a kiszűrésére a bankok egyre nagyobb figyelmet szentelnek, előírva a független értékbecslő vagy saját kapacitással végzett felülvizsgálatot, mindazonáltal némi mozgástere mindig van a vállalatnak az eszközök értékelése terén.
Tényleges mérlegtisztítási gyakorlat a forgóeszközök rendbetétele. Gondolhatunk itt a feleslegesen felhalmozott készletek értékesítésére, vagy a kétes követelések eladására, amivel egyrészt javul a vállalat megítélése, másrészt ezzel együtt növekszik a készpénzállománya, és így javulnak likviditási mutatói. A cél természetesen nem kizárólag a szabad pénzkészletek felhalmozása, viszont ennek felhasználásával a forrásoldalon javulás érhető el egyes kötelezettségek kiegyenlítésével. Ezen keresztül javul a vállalat tőkeáttételi mutatója is, amely a későbbi – jellemzően középtávú – hitelfelvételi kondíciók vizsgálatakor meghatározó lehet a banki finanszírozás során.
A fentiek mellett a nem használt eszközök értékesítése is egy forrása lehet pénzkészletek felszabadításának. Ekkor számba vehetjük a feleslegessé vált gépek, berendezések továbbadását, de akár olyan üzletrészek értékesítését is, amelyek stratégiailag nem fontosak a vállalat számára, vagy éppen kisebb résztulajdonnal is ugyanazok az irányítási jogok illetik meg (pl. 74%-os üzletrész sok esetben nem jelent nagyobb befolyást, mint az 51%-os). Természetesen sok esetben a szóban forgó eszköz piaca nem kellően likvid ahhoz, hogy a vállalat könnyen túladhasson rajta, viszont mindenképpen hasznos lehet ezzel a szemmel is végiggondolni és számba venni a vállalat eszközeit.
Forrásoldalon történő beavatkozásra is számos gyakorlat létezik: lehetőség van például ún. mezzanine finanszírozás kialakítására, azaz a tulajdonosi és banki finanszírozás egyidejű fenntartására, a tulajdonosi kölcsönök alárendelése mellett. Ez utóbbi valójában nem lejárat nélküli tőkeelem, de a vállalat számára az általánosan hosszabb rendelkezésre állás és az alárendelődés következtében javítja a tőkeáttételi mutatót. Ennek jogi feltételrendszerére vállalatok esetében nincsenek speciális számviteli vagy más hatósági szabályok (szemben a pl. bankokkal) így szerződéses kikötésekkel kell biztosítani, hogy alárendelődjön a banki hitelek mögé. A számszerű hatásokon túl pszichológiai hatása is van ennek, azaz a tulajdonosi elköteleződés e formája általában növeli a banki bizalmat, így segíti a hitelezést.
A fentieken túl még számtalan apró módszer, trükk fellelhető a vállalatok „mérlegrendezési" gyakorlatában, viszont annyi közös van bennük, hogy többségében időleges, átmeneti intézkedéseket jelentenek, amelyeket a bankok egyre erősödő flow szemléletű monitoringgal igyekeznek tetten érni hasonlóan a dopppingolók és doppingellenőrök versenyfutásához.
