Vendégposzt Goszták Árpádtól,
a Siemens Zrt. Késmárk utcai telephelyének gazdasági igazgatójától

Amikor pár éve átvettem a termelés gazdasági vezetését, megdöbbentett, mennyire nem vagyunk képesek transzparensen kezelni a félkész készleteket. Ez persze ahhoz vezetett, hogy ládák feküdtek mindenhol, ahol hely volt, a termékek keresésével külön ember foglalkozott és egy műszakváltás után a műszakvezető első órája azzal telt el, hogy informálódjon arról, mi hol található. Bele is vetettem magamat a feladat megoldásába. Pénzt és időt nem kímélve kifejlesztettünk egy olyan vonalkódos rendszert, mely képes volt azonosítani valamennyi félkész terméket és valamennyi raktárhelyet. Volt rengeteg adat, statisztika, elemzés meg színes slide a készletekről, és én büszkén mutattam mindenkinek, milyen transzparenciát teremtettünk. Biztos voltam benne, hogy valami nagyon értékeset csinálunk. A megoldás jó volt, a legjobb a maga kategóriájában. Csak fölösleges.  A lean-es fiúk mindent felforgattak: bevezették a húzó rendszerű gyártást, előre definiálták a termelési lépések közötti maximális készleteket, a termelés önszabályozó lett, a készleteket pedig mindenféle rendszer nélkül a vak is látja. Az eredmény: a gyártásközi készletek darabszáma lecsökkent 100.000 darabról 20.000 darabra, az átfutási idő megfeleződött, és nem volt szükség a raktározási polcokra. És nem volt szükség az én büszkeségemre, a készletnyilvántartási rendszerre sem. Sem a hely, sem e blog hosszúsága nem alkalmas arra, hogy leírjam részletesen, mi mindent változtattunk meg, de nem is ez a lényeg. A legfontosabb változás a fejekben történt: az angol azt mondja erre, hogy “mindset change”. Megváltozott a felfogásunk: többé nem tekintettük a készletnyilvántartást értékteremtő folyamatnak. Csak szükséges rossznak, amit a lean elvek mentén amennyire csak lehet, csökkenteni kell. És véleményem szerint ez a lean controlling lényege: tegyük föl magunknak a kérdést, hogy az a statisztika, az a nyilvántartás vagy jelentés, amit készítünk, valóban szükséges-e, teremtünk-e vele hozzáadott értéket? A válasz élethelyzetektől és iparágaktól függően mindig más lesz. Ha igen, akkor csináljuk a lehető legjobb tudásunk szerint, ha nem, akkor próbáljuk megszüntetni a controlling igény kiváltó okát, legyen az készlet, egy túlbonyolított folyamat, félreértelmezett igény vagy akár selejt. És koncentrálhatunk a valódi feladatunkra: a controlling eszközeivel segítsük a veszteségforrások feltárását és megszüntetését.