A válság túl van azon a határon, amelyen pénzügyi könnyítésekkel vagy fiskális megszorításokkal még kezelhető lett volna. Az optimizmus most rossz tanácsadó, mert elodázzuk miatta azokat az intézkedéseket, amelyre később esetleg már nem lesz időnk. Cikkünkből megismerheti azt a legfontosabb három intézkedést, amelyet nem szabad halogatni.
(Radó István)
Másról sem szólnak a hírek, mint hogy mikor térnek végre észhez Európa politikusai, és látnak hozzá a válság megoldásához? Mintha ez kizárólag Angela Merkel és a berlini kormány jóakaratán múlna. Látszólag két irányzat küzd egymással, a megszorítók az eladósodást akarják csökkenteni, a növekedéspártiak pénzügyi „könnyítéssel" kívánják beindítani a gazdaságot. A média számtalan mozzanatot, fejleményt tár elénk, akárcsak egy szappanoperában. Ebben az információs szőnyegbombázásban nehéz eligazodni. Ne vesszünk el tehát a részletekben, ne hagyjuk elterelni a figyelmünket a lényegről. Vezetőként, controllerként használjuk kulcskompetenciáinkat: az információ szűrését, a koncentrációs készséget.
Valóban mindössze arról van szó, hogy választanunk kell a megszorítás és a növekedés-ösztönzés között, s ha jól választunk, kimászunk a gödörből? Ez egyre kevésbé várható. Megnőtt a valószínűsége annak, hogy a világ csak egy nagy kataklizmán keresztül találhat vissza a fejlődéshez. Turbulenciákra kell felkészülnünk.
Még csak kevesen merik kimondani, de Görögország csődje elkerülhetetlen. Mint az egyik legismertebb német közgazdász, Hans-Werner Sinn a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak rámutatott: Görögország eddig adósság-elengedés és hitelek formájában már 460 milliárd eurót kapott az Európai Uniótól, ami csaknem háromszor annyi, mint az éves nettó nemzeti jövedelme. De úgy is számolhatunk, hogy a GDP-jéhez viszonyítva Görögország már 116-szor annyi Marshall-segélyt kapott, mint annak idején Németország. Ám a versenyképessége nem javult, sőt. Az olcsó hitelek ugyanis elkényelmesítették, s inkább importált, mint termelt. Reménytelen, hogy valaha is vissza tudja fizetni a hiteleit. Bár a mostani választásokon az unióbarát erők kerültek többségbe, és sikerült hárompárti koalíciós kormányt alakítani, a csőd akkor is csak elodázható, de nem elkerülhető.
Elodázni azonban lehet, már csak azért is, mert ha a görög állam, a jegybank fizetésképtelenné válik, akkor a veszteséget az eurózóna többi tagállamának kell állnia. A cechet az Európai Központi Banknak kell majd kifizetnie, amelyben Magyarország is tulajdonos 1,4 százalékban. Ezzel a centrum zsarolható, s a görög politikusok ezt meg is teszik.
A pénzpiacok érzik a veszélyt, válság előtti állapotba kerültek. A pénz biztos helyet keres a maga számára, menekül az akár csak kicsit is kockázatos eszközökből. Lassan már a német állampapír sem minősül teljesen kockázatmentesnek.
Ha a dominóhatás beindul, akkor Magyarország sem vonhatja ki magát a következmények alól. Nálunk is lezuhan az eszközök, az ingatlanok értéke, bizonyos bankok fizetésképtelenné válhatnak. Az 1929-eshez hasonló válság alakulhat ki. A periféria országainak külső forrásra lesz szükségük, és euró és a dollár árfolyamuk elszáll. Ha sikerül megállapodnunk az IMF-fel, akkor fenntarthatjuk a fizetőképességünket, ellenkező esetben azonban akár a forint konvertibilitását is elveszíthetjük.
Ez a forgatókönyv pesszimista ugyan, de vezetőként, controllerként fel kell rá készülnünk, méghozzá haladék nélkül. Nem tudjuk, pontosan mit hoz a második félév, de az biztos, hogy nem lesz olyan békés, mint az első volt (miközben azt is nehéznek éltük meg).
Mit kell tehát tennünk?
Az idő szorít, nagyon gyorsan kell cselekednünk.
