Kívülálló már akár szórakoztatónak is találhatná a hangzavart, amit Európa politikusai keltenek, akiknek mestersége – Nietzsche hasonlatával élve – közelebb áll a színészekéhez, mint az építészekéhez. A taktika legyőzi a stratégiát – írja a Sankt Gallen-i Fredmund Malik -, az improvizáció újabb rögtönzéseket, öngerjesztő válságok sorozatát váltja ki, mígnem a folyamat általános kakofóniába és tanácstalanságba torkollik.
A vélt bűnösökre ujjal mutogatnak: Nagy-Britanniában a célpont a felelőtlen fiatal választók, akik inkább a Glastonbury Fesztiválon buliztak vagy az interneten szörföltek, ahelyett, hogy állampolgári jogaikat gyakorolták volna. A politikai árokásók jó mély gödröt vájtak, regionális és gazdasági értelemben is, de a legmélyebbre a fiatal és az idős generációk között tátongó szakadék sikerült. A népszavazást kiváltó „színészek” (Cameron, Farage és Johnson) hátraléptek, mint akik jól végezték dolgukat. De vajon tényleg a fiatal generáció tagjai voltak felelőtlenek? Vagy inkább az őket vezető politikusok?
Június 30-án Soros György az Európai Parlament előtt tartott beszédét a következő gondolatokkal zárta: „Nagyfokú felelőtlenség hagyni az EU-t dezintegrálódni anélkül, hogy a közösség kihasználná erőforrásait. A történelem során minden kormányzat, ha országa vészhelyzetbe került, kötvényt bocsátott ki a megnövekedett terhek finanszírozására. Vajon mikor használná ki az EU a „triple A” besorolását, ha nem éppen akkor, amikor halálos veszélyekkel néz szembe?”
A Brexit talán egy utolsó esélyt adott Európának arra, hogy alapjaiban megreformálja intézményrendszerét. Az „újrafeltalált” Európának olyanná kell válnia, hogy azok is vonzódjanak hozzá, akik ma a kilépésen gondolkodnak. Sajnos a Brexit óta eltelt idő nem sok reményt kelt abban a tekintetben, hogy Európa politikusai észhez tértek volna, vagy képessé váltak volna a kihívások kezelésére. Ez Soros szerint főleg azért aggasztó, mert a Brexit két lappangó veszélyt erősített fel. Felgyorsította a deflációs folyamatokat, és fokozta a biztonságpolitikai kockázatokat. Szerinte most azonnal stabilizálni kellene az európai bankokat az ESM-rendszeren keresztül, ezen felül 100 milliárdokat kellene invesztálni az európai szintű határőrizeti és menekültügyi rendszerekbe, az afrikai partnerek migrációt ellenőrző rendszereibe, egyfajta afrikai „Marshall-tervet” létrehozva. A pénzügyi terheket kötvénykibocsátással és olyan új adókkal kellene finanszírozni, mint a pénzügyi tranzakciós adó, amely nem vonja el az országok jelenlegi adóbevételeit.
Egy társadalom nemzetközi versenyképességéhez garantálni kell a biztonságot, a tulajdon szentségét, a szabadságot, tőkeerős és pénzemisszióra képes központi bankra van szükség, valamint arra, hogy a lakosságot folyamatosan képezzük. Európa csak együtt, integráltan lehet sikeres, mert 28 ország egyike sem képes önállóan kezelni a deflációs és a biztonságpolitikai kihívásokat. Az európai integráció szekere viszont beragadt a dagonyába. A szekérrudat a szélsőséges erők visszafelé rángatják, az integráció híveinek pedig fogytán az ereje, és talán hiányzik a szakértelme is.
Sikerül megelőzni az eszkalációt?
Miután a nemzetközi szövetség hadereje legyőzni látszik az IS kalifátusát, a „derék” harcosoknak máshol kell keresniük a hősi halál dicsőségét. Nyugat-Európa erre kifejezetten alkalmas terep, ahol egy-egy barbár öngyilkos akciójáról percek alatt százmilliók értesülnek képekben és hangban. Az Európában végrehajtott terrorcselekmények gyakoribbá válásával a szélsőségesek és az integrációpártiak küzdelme belátható időn belül megközelíti a kulminációs pontot. Ha az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság a sarkára áll, és meghozza Európa-szintű döntéseit, akkor Európa kap egy – valószínűleg utolsó – esélyt. Ha az európai vezetők továbbra is egymással veszekednek, akkor a helyzet eszkalálódik a pénzpiacokon, az euró és a tőzsdék mélyrepülése bankválsághoz vezet, ami után a „nemzeti szintű” megoldás ígéretét hirdető erők veszik kézbe a kormányrudat.
Míg az európai szintű megoldás biztonságot, új munkahelyeket és a vállalkozók számára új lehetőséget teremtene, addig a „nemzeti szintű” megoldás Schengen megszűnését, a szabad munkaerőmozgás korlátozását, a működő tőke beruházások és GDP visszaesését, munkahelyek elvesztését és a vállalkozási lehetőségek beszűkülését eredményezné.
Bárki bármit állít, a kimenetet nem lehet előre jelezni. Nekünk, vállalatvezetőknek, elemzőknek és controllereknek felelősségünk van cégünkkel és munkatársainkkal szemben, ezért mindent meg kell tennünk, hogy vállalatunk az extrém volatilitás időszakával is megbirkózzon. Javasolt alapelveink, támaszkodva az Effectuation kutatások eredményeire, 2016/17-re a következők:
1. A prognózisokat fogadjuk kíváncsian, de kételkedve.
Döntéseink meghozatalánál ne hagyatkozzunk kizárólag a prognózisokra. Ne egy, hanem sok célt tűzzünk ki, osszuk el a kockázatokat.
2. Low Operating Leverage
A volatilis világban működő vállalkozók inkább lemondanak a magas kapacitáskihasználásnál jelentkező extraprofitról, inkább minimális szinten tartják fixköltségeiket.
3. Affordable Loss Principle
Csak elviselhető mértékű veszteségeket vállaljunk. Bármilyen logikusnak vagy lelkesítőnek látszik, ne vágjunk bele olyan tevékenységbe, amelynek sikertelensége szélsőséges esetben tönkretehetné vállalkozásunkat.
4. Bird-in-Hand (Means) Principle
Főzzünk abból, ami a kamrában van. Céljainkat inkább a meglévő eszközeinkből, kapcsolatrendszerünkből és képességeinkből vezessük le.
5. Pilot-in-the-plane Principle
A jövőt ne akarjuk megjósolni, hanem hozzuk létre. Aki csak azokba a tevékenységekbe fog bele, amelyeket kontroll alatt tud tartani, biztos lehet abban, hogy a kívánatos végeredményt realizálja.
6. Crazy Quilt (Partnerships) Principle – CoCreation Principle
A stratégiai partnerségeket az önkéntesség alapján kezdeményezzük az üzletág korai életciklusában. A sikeres vállalkozók korán kötelezik el partnereiket, ezzel csökkentik az üzlet bizonytalanságát, és együtt teremtik meg az új piacot.
7. Lemonade (Leverage Contingencies) Principle
A volatilis világ vállalkozója nem a worst-case forgatókönyveket elemzi, hanem keresi a rossz hírekben és a meglepetésekben rejlő piacteremtő esélyeket.
Saras Sarasvathy Effectuation című könyve 2008-ban jelent meg, akkor a vállalkozókat oktatták belőle az üzleti iskolákban. Mára mindannyiunknak kicsit vállalkozóvá kell válnunk, ha a változásokat ép bőrrel akarjuk megúszni.
Főleg akkor, ha tényleg az derül ki, hogy nem államférfiak, hanem színészek irányítják sorsunkat.
Radó István, az IFUA Horváth & Partners ügyvezetője
