A közösségi portál lehetőségeit, használatát bemutató cikksorozatunkban most a cégek Facebookon történő megjelenésének első lépéseivel foglalkozunk. Megvizsgáljuk, hogy célszerű-e a jelenlét, milyen energiákat célszerű befektetni a kialakításba, illetve szót ejtünk a tartalommegosztás néhány alapszabályáról. Jelen legyen-e a cégünk a Facebookon? Ha igen, hogyan? Az egyszerű és gyors válasz az, hogy igen, célszerű biztosítani a cég […]
Sok vállalat dob ki pénzt az ablakon, mert emberi erőforrásait – legfontosabb tőkéjét – nem szisztematikusan, nem üzleti intelligenciával támogatottan vezeti. Az autóipari beszállító cég, a Kromberg & Schubert követendő példát jelent ezen a téren. Raimund Kronawitter, a Kromberg & Schubert GmbH & Co. KG HR rendszerekért és controllingért felelős vezetője azt a célt tűzte […]
A Siemens Zrt. CFO-ja nyilatkozik a Finance Magazinban arról, miképpen változtak alapvető gazdasági nézetei a válság hatására. Másokhoz hasonlóan sokáig hitt például az előrejelzések erejében, ám ma már inkább arra törekszik, hogy vállalatának rugalmasságát fokozza a nem várható események kivédéséhez, ahelyett, hogy azokat akkurátusan megpróbálja prognosztizálni. A beszélgetésből kiderül, miért számít mégis az, hogy hazai […]
Bármennyire is kifizetődőnek és egyszerűnek tűnik, ne száműzzük a gyártási folyamatainkat külföldre, mert ezzel hosszabb távon a közösség innovatív képességeit veszélyeztetjük, érvel a Harvard két professzora, Gary Pisano és Willy C. Shih az angol nyelvű interjúban. Saját gyártás a megújulás kulcsa Forrás: Harvard Business School
Pénzügyi vezetőként folyamatosan keressük a fejlődési lehetőségeket. A lehető legjobb tőkemegtérülés állandó célkitűzés, a költség- és likviditásoptimalizálás összjátéka alapvető fontosságú. A működőtőke-menedzsment jelentheti a megoldást. Néhány gyakorlati tipp segítségével bemutatjuk, hogy a tapasztalatok alapján mire kell különösen odafigyelni.
Mit tenne Ön, ha a vállalat értékesítési vezetője megkérné, hogy rövid időn belül elemezze termékcsoportonként az értékesítést és a fedezeti hozzájárulást? És nem csupán az abszolút értékeket szeretné látni, hanem az egyes termékcsoportok arányát is – az összes értékesítést és fedezeti hozzájárulást tekintve. Mi javaslunk egy megoldást!
Cikksorozatunk korábbi állomásaihoz hasonlóan most is egy online alkalmazáscsoportot mutatunk be, a divatos elnevezéssel élve cloud computing témakörbe illeszkedő webes adatbáziskezelők világába nyújtunk betekintést. A weben elérhető adatbázisok sok előnyt jelentenek azon vállalkozások számára, melyek olyan üzleti modellt alakítottak ki, ahol a munkavégzés nem egy telephelyen zajlik, hanem országosan/regionálisan szétszórtan történik, viszont egy közös adatbázist […]
Ön tizennégy éve dolgozik a CIB Banknál, 2009 óta a pénzügyi divíziót irányítja igazgató rangban és tagja a bank ügyvezetésének. Emellett a CIB Lízing Zrt. és a CIB Faktor Zrt. felügyelő bizottságának is tagja. Karrierjét a controlling területen kezdte. Mi volt a legnagyobb kihívás eddigi szakmai pályafutása során? Szakmailag leginkább az elmúlt három év, amikor […]
Milyen hosszú távú gazdasági hatásokkal jár Japánra, következésként az egész világra nézve a mostani katasztrófahelyzet? Milyen kulcstényezők befolyásolják a jövőbeli kilátásokat? Három eltérő megközelítés bontakozik ki a három angol nyelvű videóinterjúból, amelyben a Wharton professzorai nyilatkoznak a válság által előidézett költségekről, válságtervezésről, illetve a biztosítási piac reakciójáról. Japán kilátások Forrás: Wharton University of Pennsylvania
A felmérések automatizálására, a kitöltés és összesítés megkönnyítésére jöttek létre a világhálón elérhető online kérdőívkészítő alkalmazások, amelyek egyrészt hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legtöbb érintettet meg tudjuk szólítani, másrészt automatikus elemzési lehetőséget is kínálnak, Ehavi cikkünkből kiderül milyen további hasznos funkciókkal rendelkeznek a legismertebb kérdőívkésztő alkalmazások.
Fizetési határidők, szerződési kötelezettségek kalkulációjánál hasznos segítséget nyújthat a segédlet, amellyel kiszámolható, melyik az a nap, amely a kezdő dátumhoz képest adott számú munkanapra esik. A függvény nemcsak a hétvégéket szűri ki, hanem a vizsgált időszakra eső munkaszüneti napokat is figyelembe veszi. A fent vázolt megoldásra jellemzően inverz módon van szükségünk, vagyis nem két dátum […]
A sorozat legújabb darabjában Király Tamás, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. kontrolling vezetője beszél pályafutásáról, szakmai tapasztalatairól és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatairól.
A Facebook napjaink talán legismertebb és legnépszerűbb internetes portálja, az emberi kapcsolatok nemzetközi térképe, az első számú közösségi tér. Jelentőségét és hasznos szolgáltatásait szinte már mindenki ismeri, ugyanakkor a használata során jelentkező kockázatokról, kihívásokról lényegesen kevesebb szó esik. Mint az emberi érintkezés új színtere új feladatok elé állítja a felhasználókat, és a cégeket egyaránt. Ez […]
A közelmúltban megjelent BARC (Business Application Research Centers) által készített felmérés üdvözítő előrelépésről számol be a vállalati üzleti intelligencia megoldások területén: jelentősen nőtt a BI szolgáltatóközpontokat sikeresen kialakító szervezetek száma. Cikkünkben megvizsgáljuk, mik a BI szolgáltató központok létrehozásának legfontosabb sikertényezői.
Nem kevesebbre vállalkozott a Wharton pénzügyi professzora, mint hogy tudományos modell segítségével vizsgálja meg a sokak által hangoztatott közhely mögött rejlő igazságtartalmat: igaz, hogy a CEO-k sokszor annak ellenére meg tudják tartani pozíciójukat, hogy jócskán alulteljesítenek? A CEO-kat nem rúgják ki, ugye? Forrás: Wharton University of Pennsylvania
Ismerje meg néhány kevésbé ismert funkcióját az e téren egyik legismertebb alkalmazásnak, a Skype-nak, illetve az utóbbi időben egyre inkább felfutó, a mobiltelefon internetkapcsolatán keresztül kommunikáló Fringnek. A bemutatott szoftverek megkönnyíthetik a vállalati működést, és segítségükkel a vállalatunk telefonköltségeit is lefaraghatjuk.
Hosszú adatbázisok esetén lehet igazán hasznos e havi segédletünk, amelynek segítségével sorba rendezés nélkül kiválaszthatjuk a legnagyobb elemet, amelyre adott esetben koncentrációs értéket is számolhatunk. Táblázatunk a legkisebb értékek kikeresését is hasonlóképpen megkönnyíti.
Sok vállalat csak a közelmúltban kezdte el megszervezni a saját üzleti intelligencia területét, és jellemzően nem mérik a BI-beruházások eredményességét, derül ki a BARC (Business Application Research Centers) által készített felhasználói felmérésből. A kutatóintézet szervezésében Európa-szerte 402, BI területen érintett felhasználó töltötte ki a kérdőívet, amely átfogó képet, szakismereteket nyújt a BI szervezetéről. Forrás: Business […]
Már most milliárdos megtakarításokról számolnak be, s további jelentős költségcsökkentési lehetőségeket látnak a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében létrehozott megyei holdingok, noha még nem értek az átalakítások végére.
A Magyar Telekom Nyrt. controlling igazgatójával, Szabó Jánossal készített interjúnkból kiderül, milyen hasonlóságok és különbségek vannak egy autóipari és egy telekommunikációs vállalat controlling rendszere között, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a controlling terület stakeholdereinek elvárásai között, s mi köze az egészhez a Pink Floydnak?
Ha prezentációnk kizárólagos célja információval elhalmozni a közönségünket, ne csodálkozzunk, ha hamarosan elveszítik minden érdeklődésüket mondandónk iránt. A kutatások szerint a közönség az előadások zömét unalmasnak találja. Mi a titka azoknak, akiknek a szavait csak úgy issza a hallgatóság? Néhány tipp, melyek segítségével még eredményesebben adhatja el termékeit, koncepcióit vagy ötleteit.
Nem csupán a józan ész és a vezetési alapelvek, de jogszabály is kötelezi az önkormányzatok frissen kinevezett vezetőit arra, hogy megalkossák stratégiájukat. Az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról (Ötv.) 91. §-a rögzíti, hogy az önkormányzatnak a képviselőtestület alakuló ülését követő hat hónapon belül el kell fogadnia új (vagy aktualizálni a még érvényben lévő) […]
Tippünk bemutatja, hogyan használható az Excel FKERES funkciója abban az esetben, ha nem csak egy dimenzió mentén, hanem egy kétdimenziós táblázat egy adott elemére irányul a keresés.
Zavarják a kommunikációs zajoktól hemzsegő telefonkonferenciák? Vállalatának sok idejébe és pénzébe kerül regionális meetingek szervezése? Nehézkes a kommunikáció a külföldi tulajdonossal, menedzsmenttel? Sorozatunk legújabb részében az online elérhető videókonferencia-eszközökről szándékozunk átfogó képet nyújtani, mellyel a fenti problémák többsége orvosolhatóvá válik.
Az e-bookban számos hasznos tanácsot kaphatunk a szakértőtől a vállalati információbiztonsági intézkedések megtételéhez. Forrás: InterSec
Tudjon meg többet a Windows 7-ről! A cikk gyakorlati oldalról közelítve, több ábrával illusztrálva mutatja be a legújabb verzió legfontosabb tulajdonságait. Forrás: Global Knowledge
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán folyó controllingképzéssel kapcsolatos kérdéseinket dr. Hanyecz Lajos egyetemi docens, a controlling tárgykör vezető oktatója válaszolta meg kollégái kiegészítésével.
A sorozat legújabb darabjában Fejesné Jenei Csilla, a Fővárosi Gázművek Zrt. igazgatója beszél pályafutásáról, szakmai tapasztalatairól és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatairól.
Hogyan lehet egy cég eredményességét 6 – 9 hónap alatt erőteljesen megjavítani, hogy a segítségével a válságot saját erőből túlélje, majd a folyamatos megújulását biztosítsa? Az eredményjavítás érdekében alkalmazott hagyományos vezetési és controlling módszerek nagyon sokszor nem hoznak elegendő javulást. Ha a felmerülő gondokra, problémákra a vezetők reakciója a hárítás, a vezetés helyben jár, a […]
2010-ben már nem a „karácsony”, hanem a hangzatos „X-mas” nevet alkalmazzuk az ünnepre. Tehát ezentúl a Mikulást is X Apóként emlegetjük. Mivel nem akartunk kifutni az időből, októberben el kellett kezdenünk a karácsonyi előkészületeket. Azaz… mivel nem akartunk kifutni az időből, legkésőbb októberben meg kellett terveznünk az X-mas Roll-Outot és előkészíteni a Just-in-Time mailing-akciót… Karácsonymenedzsment