Időről időre a közbeszéd részévé válik, hogy mekkora adóssággal küzdenek a kórházak. Ilyenkor a sajtóban (is) zajló hosszú adok-kapok után az állam konszolidálja (részlegesen) az adósságállományt. A szereplők hátradőlnek, és a problémák időlegesen a homályba vesznek, hogy 6-8 hónappal később újrainduljon minden.

Egyes indiai kórházak amerikai színvonalon, de ahhoz képest töredék áron dolgoznak. Például a műtétek utáni halálozási arány az amerikai szinten van, és a daganatos betegségek kezelésében is hasonlóan sikeresek. Közben a legtöbb kezelésük ára 95%-kal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. A hatalmas költségkülönbség egyik oka természetesen a bérekben keresendő, de mindez nem magyarázza a teljes eltérést. Egy ilyen indiai szívműtét költsége például amerikai bérekkel számolva is csak 4-18% az USA-ban végzetthez viszonyítva.

A hazai egészségügyi ellátórendszer folyamatosan visszatérő problémája, hogy a kórházak évről évre jelentős adósságot halmoznak fel. Aktuális kimutatások szerint (2015. március végén) ez az összeg megközelíti a 90 milliárd forintot. Felmerül a kérdés, hogy a magas hiány kialakulása mennyiben a kórházakra, illetve mennyiben a finanszírozás jelenlegi rendszerére és szintjére vezethető vissza.

Évek óta sokan kongatták meg a vészharangot az egészségügyben, hogy nincs elég orvos, aki gyógyítson minket. A kormányzat ugyan lassan, de elkezdett foglalkozni a problémával, azonban a helyzet csöppet sem javult, sőt egyre kilátástalanabb küzdelmet vívnak a kórházak, szakrendelők és önkormányzatok.

Az elmúlt hetekben napvilágot látott az a kormányzati szándék, hogy a 62 év feletti közszolgákat kötelezően nyugdíjazza az állam, s nem engedi a foglalkoztatásukat. Ahogy a hír megjelent, több ágazat is megkongatta a vészharangot, hogy az súlyos zavarokat okozhat, s nem felkészült rá az intézményrendszer, hogy helyettesítse a kieső munkaerőt. Az egyik ilyen terület az egészségügy. De tényleg csak negatív hatása van a korai nyugdíjazásnak, tényleg elkerülhetetlen az összeomlás?