Kapszula gardrób: az elfoglalt emberek divatja

Vrannai Katalin
2017. október 10.

Matilda Kahl, egy New York-i reklámügynökség művészeti igazgatója tökélyre vitte a kapszula gardrób megvalósítását. Az késztette erre, hogy egy hétfő reggel elkésett egy fontos megbeszélésről, mert öltözködéskor túl hosszan kereste a megfelelő ruhát. Amúgy is ideges volt a megbeszélés miatt, a késés még jobban nyomasztotta, és menet közben arra is rájött, hogy nem a megfelelő öltözéket választotta. Ilyesmi nem először, de utoljára fordult vele elő, mert ekkor eldöntötte, hogy kitalál magának egy saját egyenruhát, és minden nap azt veszi fel.

Kapszula gardrób

Fotó: Priscilla Du Preez, Unsplash

 

Vásárolt 15 fehér selyemblúzt és néhány fekete nadrágot. Díszként egy vékony fekete bőrszalagot kötött a nyakába, és hidegebb napokon magára öltött egy fekete zakót is. Egyenruhájával sokak csodálkozását kiváltotta, de az öltözködési stressztől megszabadult, sőt, két évvel később visszaigazolást is nyert egy újságcikkből. A véleményformáló közönségnek kulturális, szórakoztatóipari és technológiai témákról író Mashable ugyanis azt taglalta, hogy sikeres emberek miért hordanak mindennap ugyanolyan ruhát.

A választ a szürke pólóban járó Facebook-alapító, Mark Zuckerberg adta meg: nem akarja öltözködési döntésekre fecsérelni az energiáit. Ugyanilyen okból hordott Barack Obama volt amerikai elnök szinte mindig kék vagy szürke öltönyt, Steve Jobs Apple-vezér pedig fekete garbót.

Férfiak esetében nem is kell ilyen híres embereket keresni példaként, hiszen az öltöny önmagában egyfajta egyenruha. Bizonyos foglalkozásoknál ezt az egyformaságot is tökélyre viszik. A Londoni Cityben dolgozó egyik fiatal magyar bankszakember mesélte, hogy belépése után pár nappal a főnökének elege lett az általa hordott öltönyökből, és utasította, hogy egy bizonyos szabónál készíttessen magának öt egyformát, s azt is megmondta, milyet.

Sokan szeretnék egyszerűbbé, gördülékenyebbé tenni a reggeleket, de közülük nem mindenki olyan szigorú magához, mint Matilda Kahl. Az igény azonban él, és kitermelte a kapszula gardrób fogalmát. Ez annyit tesz, hogy kevés, egymással jól kombinálható darabból válogatjuk össze a ruhatárunkat.

S hogy a darabszámra is legyen orientáció, megszületett a 333 projekt, vagyis egy mozgalom, amelynek tagjai 3 hónapon át 33 darabot hordanak csak, egymással variálva. A 33 darabba beletartozik ruha, cipő és ékszer (kivéve a jegygyűrűt vagy más, minden nap viselt dolgot), de nincs benne a fehérnemű, a hálóruha vagy más olyasmi, amit csak bizonyos célra (mondjuk sportoláshoz) ölthetünk fel.

A kapszula gardrób hívei a stresszmentes reggeleken kívül számos érvet hoznak fel a minimalista ruhatár mellett. Ezek – a teljesség igénye nélkül – a következők.

  1. Kevesebbet költünk, mégis jobb minőségű ruháink lehetnek. Ha ugyanis nem veszünk számtalan olcsó cuccot, egy-egy darabra több pénzt fordíthatunk.
  2. Kisebb helyet foglal el a ruhatárunk, és rendben tartani is könnyebb.
  3. Időt spórolunk meg, amit hasznosabb, illetve élvezetesebb dolgokra fordíthatunk.
  4. Kialakíthatjuk a saját stílusunkat.
  5. Mindig jólöltözöttek leszünk és jól érezzük magunkat a ruhánkban.
  6. Kíméljük a környezetet, a ruhaipar ugyanis a leginkább környezetszennyező ágazatok közé tartozik.
  7. Nem támogatjuk, hogy távoli országokban élők, adott esetben gyerekek éhbérért dolgozzanak, az olcsó ruhadarabokat ugyanis ily módon készítik el.

Akinek tehát elege van az öltözködéssel járó gondokból, egyszerűsítsen nyugodtan, abban a tudatban, hogy ez manapság trendi. Igaz, nem ez a fő trend, de azért erősödik. Olyannyira, hogy már kész összeállításban is lehet vásárolni az épp beköszöntő évszakhoz való kapszula gardróbot. Kár, hogy ezzel elvész ennek egyik előnye is: a költségtakarékosság.