Lássuk a lényeget! – Adatvizualizáció

Börcsök Sándor
2014. október 15.

Az információtúláradás korában nem elég megszerezni, de egyértelműen és hatékonyan be is kell mutatni az információt.

Az információtúláradás korában nem elég megszerezni, de egyértelműen és hatékonyan be is kell mutatni az információt.

Amikor a brit Guardian megkapta a Wikileakstől az afganisztáni háborúban történt robbantásokról szóló adatokat, hatalmas információtömeget kellett eljuttatnia az olvasóihoz. A feladatot úgy oldotta meg, hogy egy interaktív térképen ábrázolta a robbantások helyét és az áldozatok számát. Így jól látszott, hogy a brit katonák a legveszélyesebb területen állomásoznak.

Sokkal békésebb témában, de hasonló problémával szembesülnek a General Electric (GE) marketingesei:
nem túl közérthető területeken – infrastruktúra, energetika stb. – működő cég eredményeit, fontosságát kell bemutatniuk. Րk is az adatok képi megjelenítése mellett döntöttek, olyannyira, hogy külön csoport foglalkozik ezzel.

Egy vállalaton belül a controllerek hasonló helyzetben vannak, mint a Guardian újságírói vagy a GE marketingesei, csak nekik nem a nagyközönség, hanem a vállalati vezetők értő figyelmét kell felkelteniük. Ennek ellenére sok vállalat belső információáramlásában a mai napig is a listaszerű, komplexitása miatt kevésbé átlátható Excel riportok dominálnak. A megoldás itt is az adatvizualizáció, amire példák régóta vannak már, az elterjedés azonban csak napjainkban gyorsult fel.

Nem is gondolnánk, hogy az első vezetői beszámolók – más néven dashboardok – már az 1970-es években megjelentek (Michael Friendly (2009)“Milestones in the history of thematic cartography, statistical graphics, and data visualization”). Ezek még statikus és a felhasználók
szűk körét kiszolgáló riportok voltak. Az igazi áttörést a web 1990-es évekbeli felemelkedése hozta. Ettől kezdve váltak elérhetővé minden érintett számára a vállalati adatok, segítve ezzel a döntés-előkészítő folyamatokat és magát a döntéshozatalt is. A táblázatok helyett jellemzően már ábrákat használtak a részletes adatok összegzésére, kiemelve a legfontosabbakat a lényegi információkra vágyó vezetők számára.

Azonban egy modern és hatásos vállalati beszámoló nem csak a tartalomtól függ. Az elengedhetetlen IT támogatás mellett megfelelő szervezeti háttér és folyamati lépések szükségesek egy dashboard rendszeres előállításhoz. A legnagyobb hatást mégis a vizualizáció adja. Hiszen a hatékony és gyors döntéshozatalt az egyértelmű struktúra és megfelelő ábrázolás biztosítja (Vitaly Friedman (2008)“Data Visualization and Infographics” in:Graphics, Monday Inspiration, January 14th, 2008).

Ma már a vezetői beszámolókat előállító, azok vizualizációját megfelelően támogató szoftverekre külön piac alakult ki. A jelenleg elérhető termékek közül a mostani infografikai megoldások – azok statikussága miatt – kevésbé alkalmasak dashboardok kialakítására. Az interakcióra specializálódott
beszámoló szoftverek, mint a MS Power BI eszközök, SAP Dashboard Design, SAP Design Studio, SAP Lumira, Tableau, Qlickview azonban igen. Ezek felületei az alábbi trendek mentén fejlődnek:

  • több eszközön is elérhető beszámoló (okostelefon, tablet, laptop);
  • moduláris nézetek a tartalom fókuszba helyezéséért (pl. Windows 8 metro design);
  • végfelhasználói szabadság növelése, azaz a navigáció, interaktivitás és lefúrhatóság (vagyis, hogy megnézhessük, milyen más adatokból állt elő egy adat) biztosítása az elemzésekhez;
  • nagyítási lehetőségek a kisebb képernyők jobb kihasználása érdekében;
  • valós idejű adatfrissítések és riasztások;
  • térkép alapú kimutatás-vezérlések;
  • élénk színek megjelenése.

Ezek a trendek határozzák meg a közeljövő dashboardjait (Fusion Charts (2014): “10 emerging trends in dashboard design”. A piac várhatóan továbbra is rendkívül dinamikus mozgású lesz: egyrészt az érintőképernyős eszközök elterjedése a vállalati mindennapokban új igényeket és kihívásokat hoz, másrészt megjelent a big data a vállalatok életében is. Ha az irány nem is, az alábbi megállapítás biztos: az adatvizualizáció egyre inkább az életünk része lesz a mindennapi munkánk során.

Illusztrációnak íme egy dashboard, amely Tableau szoftverrel készült. Pokémon rajongók előnyben!