Minden kedves olvasónknak boldog ünnepeket kívánunk!

Rőder Iván
2014. december 16.

Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az évnek ebben a szakaszában az emberek gyakrabban hallgatnak klasszikus zenét, sokszor persze mai feldolgozásban, népszerű könnyűzenei előadók tolmácsolásában. Ezeket általában
crossover zeneszámoknak hívják. A szó maga kereszteződést jelent, az alábbi példákban a régi korok zenéje és a mai könnyűzenei előadók stílusa kereszteződik. Azt már az olvasóra, illetve hallgatóra bízom, hogy meghallgatás után eldöntse, szerinte találkozott-e a két irányzat, vagy – éppen ellenkezőleg – úgy keresztezték egymás útját és szándékait, hogy közel járnak a gáncsoláshoz.

Első zenei példánk a Jesu, Joy of Man”s Desiring című szám a Celtic Woman ír női együttes előadásában. Talán kevesen tudják, hogy ez eredetileg a „Jesus, bleibet meine Freude” című korál Johann Sebastian Bach által feldolgozott változata a 147. kantátából (Herz und Mund und Tat und Leben).

A „Veni, veni, Emmanuel” kezdetű gregorián himnusz már több karácsonyi cikkemben szerepelt, de nem az itt hallható The Piano Guys-féle feldolgozásban. A zongora-cselló duó nemrég hazánkban is koncertezett, sőt sztárvendégként szerepeltek a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató televíziós vetélkedőben.

A téma lezárásaként nézzünk egy lényegesen keményebb változatot is a Heimataerde német elektro-industrial együttes előadásában.

A téli zenei kínálat egyik legfőbb sikerdarabja nem meglepő módon Vivaldi: A tél című hegedűversenye. Most hallgassuk meg ebből műből az első tételt a Dark Moor spanyol heavy metal együttes tolmácsolásában, megítélésem szerint igen korrekt előadásban.

Ugyanez már nem mondható el a BOND-os lányok produkciójáról. Itt persze a látvány ellensúlyozza a hallvány (sic!) esendőségét. Talán meglepő, de én az iménti két feldolgozásnál korszerűbbnek tartom az „Il Giardino Armonico” régizene-együttes előadását, annak ellenére, hogy ők éppen a 17-18. századi előadói stílus elkötelezettjei. Úgy látszik, néha a több száz éves megoldások modernebbek bizonyulnak a mai show-ipar termékeinél. Ráadásként hadd mutassak egy hajszállal konvencionálisabb, de szintén remek interpretációt: ennek az albumnak az első darabját. Sajnos az előadók nincsenek feltüntetve, de ha a videó alatt ráklikkelünk a „TÖBB” szóra, rengeteg karácsonyi hangulatú klasszikus zeneszámot találunk egyenletesen magas színvonalú megszólaltatásban.

Végül hadd ajánljak az újévre egy kis vidám zenét, Sosztakovics: Jazz szvitjét, amely szintén crossovernek tekinthető, hiszen a nem éppen a populáris műveiről híres zeneszerző itt szinte már vásári hangzású, parodisztikus zenét írt a huszadik század harmincas éveinek szovjet esztrádzenei stílusában. Ez valóban egy zseniális találkozás.

Hozzám különösen közel áll ez a zene, nem véletlenül ez volt a Controling Portálon futott kvíz-sorozatom első cikkének témája is.

A klasszikus zene iránt érdeklődő olvasókat arra biztatom, hogy nézzenek körül az oldal alján kattintásra megnyíló archívumban, ahol sokféle komolyzenei érdekességgel ismerkedhetnek meg, és nem utolsósorban nagyon sok jó zenét meghallgathatnak.

Jó böngészést kívánok a karácsony utáni szabadnapokra és az egész újévre.

Rőder Iván

Képek: FotoHiero, Mandy Graupner/pixelio.de