Ön honnan merít erőt, ha már mindenből elege van? Készítse el személyes Éviránytűjét!

A rovat szerkesztője ajánlja
2015. december 17.

Év vége közeledtével néha hajlunk rá, hogy a hamarosan kezdődő új évet mágikus sorsfordulóként képzeljük magunk elé, habár egyetlen szilveszteréj nem teremt tabula rasa helyzetet. Mindazonáltal az évkezdet jó alkalmat kínál ahhoz, hogy újragondoljuk életünk folyását. A lezárásnak fontos része a rossz berögződések tudatosítása és az útravaló tanulságok leszűrése, mert csak a múlt sikereiből és hibáiból tanulva, tudatos tervezéssel érhetjük el a számunkra fontos célokat. Az sem mellékes, hogy az elmúlt esztendőt alaposan áttekintve pontosan láthatjuk, hogy 365 nap leforgása alatt mennyi minden történhet, és 2016-ban milyen sok idővel gazdálkodhatunk, hogy megvalósítsuk a terveinket.

Ennek a fontos munkának az elvégzéséhez jó eszközt nyújtanak a nemzetközi mozgalom, a YearCompass által kidolgozott Éviránytű kérdései. A módszernek évről évre egyre több lelkes híve akad szerte a világban. Saját személyes példányunk elkészítése köré akár társasági eseményt is szervezhetünk, de magányosan is megválaszolhatjuk a kérdéseket, ha inkább ezt találjuk célravezetőnek. Sőt, megrögzött internetfüggők akár online is vezethetik a 2015-öt lezáró, és a 2016-os terveket átgondolt struktúrába rendező füzetet.

A fenti gondolatokkal kívánunk minden Olvasónknak kellemes ünnepeket.

Forrás: Éviránytű / YearCompass