Címke: Controller Szerepe

Sikeres karrierpályák – Werle Zoltán, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatója

Werle Zoltán 2005-ben elnyerte az „Év logisztikai menedzsere” díjat a Magyar Telekom Beszerzési Igazgatóságának vezetőjeként. Az interjúban pályafutásáról, szakmai tapasztalatairól és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatairól olvashatunk.

Tovább

Controllerképzés a Budapesti Corvinus Egyetemen

Dr. Lázár Lászlót, a Vezetéstudományi Intézet Vezetés és kontroll tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán folyó controllerképzésről és a hagyományos, illetve az európai felsőoktatási reform keretében megvalósuló új képzési rend közötti különbségekről. A tanszékvezető nagyon sokat tett azért is, hogy Magyarországra eljusson a legkorszerűbb szakirodalom. Amellett, hogy maga is publikál, […]

Tovább

Kérdőív – Controllerek a gyakorlatban

Volt Controlling Akadémia hallgatónk kérését tolmácsolva, kérjük, hogy az alábbi kérdőív online kitöltésével segítse PhD dolgozata elkészítését. A kérdőív egy gyakorlati kutatás része, amely a magyarországi controllerek kompetenciáit, feladatait hivatott felmérni. A kitöltés mindössze néhány percet vesz igénybe. Kérdőív – Controllerek a gyakorlatban

Tovább

A számvitel és controlling integrációja: trend vagy tévút?

Egy dinamikusan fejlődő, gyorsan változó társadalmi és gazdasági környezetben, mint a közép-kelet-európai régió, nagyon fontos a vállalati stratégiák, piaci pozíciók, a versenyképesség, üzleti és működési rugalmasság, alkalmazkodóképesség biztosítása és növelése. Ebben viszont csak a nyugat-európai kontinentális controlling szemlélet és gyakorlat képes megfelelően hatásos üzleti partnere lenni a vezetésnek.

Tovább

A transzferárazás mint irányítási eszköz

A transzferárazás hasznos vezetési és irányítási eszköz lehet a tulajdonosok és a menedzsment kezében. Amennyiben megfelelően használják, megkönnyíti a tervezést és a tényleges teljesítményről tükröt tart a döntéshozóknak. Emellett motivációs célokra és a kapacitásgazdálkodás racionalizálására is használható. Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg az adóoptimalizációs lehetőségekről sem. A szerző dolgozatával megpróbálja eloszlatni a transzferárazástól […]

Tovább

Eredményesség és hatékonyság – Mind Mapping a mindennapokban

A Mind Mapping technika használata során meglepően sok új dolgot tanulhatunk meg saját agyunk működéséről, gondolkodásunkról. A technika által támogatott szinergikus gondolkodással, szervezettebbé, jóval hatékonyabbá és eredményesebbé válhatunk. Forrás: Corpus Callosum

Tovább

„… mi a hónap bármely napján képesek vagyunk zárni…”

Beszámoló a Kétszer ad, aki gyorsan ad – Fast close című rendezvényről. A szeminárium fókuszába a vállalati beszámolási folyamat kritikus elemét, a zárás gyorsítását és az ezzel kapcsolatos szakmai megfontolásokat állítottuk. A témaválasztás indoka: a zárás folyamán előálló információk késlekedése megakadályozza, hogy időben azonosítani lehessen a beavatkozást, intézkedést igénylő pontokat – melyek a vállalat teljesítményének […]

Tovább

Új szakterület: a vállalatkommunikáció controllingja

Az ICV németországi „Vállalatkommunikáció controlling” munkacsoportja nemrég kialakított egy új módszertani modellt, amellyel indokoltan meghatározhatók és mérhetően kimutathatók azok az összefüggések, amelyek fennállnak a kommunikációra fordított erőforrások és költségek, valamint az értékteremtés között.

Tovább

Korrekt, szabálykövető vagy nyereséges vállalatvezetés?

A Magyar Controlling Egyesület őszi konferenciáján Küsz András – a tapasztalatait összefoglalva – arról beszélt, hogy a controlling eszközök alkalmazása akkor vezet egy cég pályáját már érdemlegesen befolyásoló eredményre, ha a teljesítmény controlling eszközök alkalmazásával párhuzamosan zajlik a vezetői felelősséget megerősítő team coaching alapú szervezetfejlesztés és a felső vezetés a fejlesztési célokkal konzisztens intézkedéseket hoz. […]

Tovább

Miért éppen menedzsmentkontroll?

Szakszerű és olvasmányos elemzés a controlling és az angolszász eredetű menedzsment kontroll fogalmainak tisztázásáról, a controller és a vezető szerepének elválasztásáról és a tipikus controlleri szerepzavarokról.

Tovább

A szcenáriómódszer alkalmazása a vállalati stratégiafejlesztésben

Az ICV 2. munkacsoportjának emlékeztetője a 2009. október 2-3-ai összejövetelről, amelynek témaja a szcenárió-módszertan elméleti és gyakorlati alkalmazása volt. Forrás: International Controller Verein

Tovább

Zivataros időkben a Kárpát-medencében

A kemény időszakok teremtenek ideális munkakörnyezetet a controllerek számára? Mivel tud a controlling hozzájárulni a válságmenedzsmenthez és a vállalat túléléséhez? Milyen az aktuális controlling gyakorlat Magyarországon? Ezeket a témákat járja körül a cikk, amely a német Controller Magazinban is megjelent. Forrás: International Controller Verein

Tovább

Hiúságok máglyája

Elemzés a gazdasági világválság okairól és reálgazdasági áldozatairól. Hiúságok máglyája Forrás: Index.hu

Tovább

Controlling-trendek

Mi változott a controlling gyakorlatában Németországban az utolsó 20 év során és milyen kihívásoknak kell a controllingnak megfelelnie ma? Andreas Kovacs összefoglalója a német nyelvű „Controlling” folyóiratban megjelent, Hans Dieter Pötsch-csel, a Volkswagen AG CFO-jával és Péter Horváthtal készült interjúról.

Tovább

Garfield-ország vagyunk

Így fogalmazott tudatosan sokkoló előadásában Jaksity György. A Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója a magyar gazdaság kórképének bemutatásán túl arról beszélt a XXI. Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon, hogy mélyreható és gyors társadalmi szemléletváltás szükséges, a reformok megkéstek. Fel kell ráznunk a hazai közéletet, hogy végre a lényeges és húsbavágó témákkal foglalkozzunk. Mert a jövőnk […]

Tovább

Controller szerepfelfogások nemzetközi összehasonlítása
IPRI – tanulmány

A controller feladatkörét különböző országokban eltérően definiálják. Eddig hiányzott a controller modellek világméretű elemzése. Az International Performance Research Institute (IPRI) kutatást végzett a különböző nemzeti controller egyesületeknél alkalmazott controller modellekről. A Péter Horváth Alapítvány és a Nemzetközi Controlling Csoport (IGC) által támogatott kutatás eredményeit 21-es számú kutatási jelentés (Reserch Paper) címen a www.ipri-institute.com oldalról lehet […]

Tovább

Andreas Kovacs, a Controlling Világ szerkesztőbizottságának új tagja

Új taggal bővült a Controlling Világ szerkesztősége. Andreas Kovacs több évtizedes szakmai tapasztalatát Németországban és hazánkban szerezte.

Tovább

Navigátor, a benchmarking kérdőív – Iránytű a gazdasági válságban

Milyen a helyzetünk a versenytársakhoz képest? Jó intézkedéseket hozunk? Viharos időkben nem elég egy megfelelő, biztonságos csónak és egy felkészült kapitány a lelkes legénységével, de kell egy megbízható iránytű is, hogy megmutassa a helyes irányt. Ilyen útmutatásul szolgálhat a Navigátor benchmarking kérdőív is, amely egyrészt a vállalat jelenlegi helyzetét tárja fel a válságra tekintettel, másrészt […]

Tovább

A mai controller 10 pontja

Az Internationaler Controller Verein (ICV) elnökhelyettese közzétette a szervezet vezetési koncepciójának 10 pontját a controlling szerepkör mai értelmezéseként – legalábbis a német nyelvterületen elterjedt értelmezéssel összhangban. Megismétli azt az alaptételt, hogy a controllingot célorientált irányítási folyamatként fogja fel, amely a controllerek és a vezetők együttműködésében működik. A cikket nem regisztrált Olvasóink számára is elérhetővé tettük: […]

Tovább

Sikeres CA Controllerek – Ángyán Balázs

Interjúnkban Ángyán Balázs, a Logicom Kft. ügyvezetője, korábban a Pannon beruházáscontrolling osztályvezetője vall eddigi pályafutásáról, a controllerekkel szemben támasztott követelményekkel, illetve a vezetővé válással kapcsolatos nézeteiről, valamint a Controlling Akadémián szerzett tapasztalatairól.

Tovább

Controlling-Wikipedia

A controlling szakma új, jelentős szakmai bázissal bővül: a Haufe kiadó támogatásával önálló online enciklopédiaként 2009. első felében nyílik meg a WikiCONT, amely az ismert elveken alapul. A portál fenntartói már keresik a nemzetközi szervezeti tagok közül azokat az önként jelentkezőket, akik szívesen vennének részt a Controlling-Wikipedia szerkesztésében. A portál megindulásakor német és angol nyelven […]

Tovább

„Az IGC minősítés egyfajta pozitív diszkrimináció …”

Az International Group of Controlling 2008 szeptemberében ismételten akkreditálta a Controlling Akadémiát, amelyet 1993-as megalapítása óta közel 1200 szakember végzett el. Az újraminősítés kapcsán az átfogó controllingképzés két programigazgatójával, Dr. Dobák Miklóssal és Radó Istvánnal készítettünk interjút.

Tovább

The Art of Consolidation – Egy rendezvény controlling és pénzügyi szakembereknek

Profitáljon a sokéves tapasztalaton alapuló előadásokból és bemutatókból a konszolidációs és tervezési megoldások témájában! Értesüljön első kézből a vállalati konszolidáció témájában folytatott aktuális tanulmányok kiemelt eredményeiről! Ossza meg saját tapasztalatait a szakmabeli kollégákkal! Vegyen részt a pmOne, a Tagetik és az IFUA közös, ingyenes rendezvényén! 2008. november 28. 9.00-14.00, NH Budapest Hotel

Tovább

A tervezés csúcsidőszakában a tervezésről:”game is over”?

A szeptember végén rendezett Tervezés 2009 szakmai találkozóról Buda Szabolcs írt összefoglalót.

Tovább

Mennyi erkölcsösséget engedhet meg magának a controller, ha eredményes karriert akar befutni?

Az utóbbi idők csalási sorozatai felvetik a kérdést: meddig terjedjen a controller feltétlen hűsége cégéhez és hol lép életbe a saját, „civil” morálja? Mindenki tudja, hogy szakmai életében nem lehet mindent kifogástalan erkölcsiséggel kezelni. De kellenek olyan, a vezetésben résztvevő személyek, akik erkölcsösek és saját normáikhoz, értékrendjükhöz ragaszkodnak. Mi lesz, ha nincs meg ez az […]

Tovább

Beszámoló az ICV magyarországi 1. munkacsoportjának találkozójáról

A Nemzetközi Controlling Egyesület magyar 1-es munkacsoportjának negyedik találkozóján az üzleti intelligencia témakörét dolgozta fel a csoport. Előadás hangzott el a témakör jelenéről és várhatóan érdekes jövőjéről, majd a BI bevezetését szolgáló projektek módszertanáról. A tagok csoportmunka keretében dolgozták fel és vitatták meg a BI projektekkel kapcsolatos sajátos problémákat.

Tovább

Beszámoló a XX. jubileumi Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumról

Huszadik alkalommal ült össze a controllerek hagyományossá vált éves találkozóján a szakma törzsközönsége, ezúttal a Corvinus Egyetem szép új, modern tömbjében. A környezethez méltó volt a tartalom is: számos kiérlelt, magas színvonalú előadást hallhattak a résztvevők. Buda Szabolcs cikkében beszámol az eseményről.

Tovább

Képesek-e a controllerek befolyásolni a szárnyaló vállalatvezetőket?

Főként a kevés tapasztalattal rendelkező vállalkozók csalódhatnak nagyot, ha azt képzelik, hogy a controlling-eszközök bevezetésével és használatával továbbra is cégük „tökéletes” teljesítményéről fognak információkat kapni. Րk azok, akik hajlamosak üzleti esélyeiket túlbecsülni, szárnyalni, nem figyelni a beszámolók figyelmeztető számaira. A Knowledge Wharton egyetem egyik kutató professzora 4000 ausztrál cég (maximum 200 foglalkoztatottal) statisztikai adataiból vonta […]

Tovább

Beszámoló a Magyar Controlling Egyesület éves közgyűléséről

Az egyesület éves közgyűlését 2008. március 12-én tartotta a Griff Hotelben. Az összegyűlt tagok jó hangulatban tárgyalták meg az egyesület 2007. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, a gazdasági eredményeket és a számvizsgáló bizottság jelentését.

Tovább

Beszámoló az ICV 1. magyarországi munkacsoportjának találkozójáról

Az ICV (International Controller Verein) magyarországi 1. munkacsoportja az elmúlt év őszéről elmaradt ülését tartotta január utolsó napján Monoron. A téma a korábbi megállapodás szerint a projektcontrolling kérdéseinek megvitatása volt. Ki hitte volna, hogy ebben az első megközelítésre bár nagyon fontos, mégis konszolidáltnak tűnő területen rendkívül heves vitákra kerülhet sor.

Tovább