Trendek és várakozások az üzleti intelligencia területén

Fekete Gábor
2016. január 28.

Közhely, hogy az újév kezdete a számvetés és az előrejelzés ideje. Előrejelzéseinket a múlt tapasztalatai alapján és a jövőbe tekintve fogalmazzuk meg. Így van ez az itt felhasznált két internetes elemzés esetében is, melyek közül az első 2015 májusában, a második 2015 decemberében jelent meg. A decemberi előrejelzés hat kulcsterületet ír le. A májusi elemzés állításait is figyelembe véve ezeket vizsgáljuk saját nézőpontunkból.


1. Az adatok feltárása és hatásos megjelenítése

Az önkiszolgálásra való törekvés és ennek egyre kifinomultabb technológiai lehetőségei már 2015-ben is jellemzőek voltak. Az adatgyűjtés, integrálás és megjelenítés egyszerűsítése az üzleti intelligencia demokratizálódásához, így a felhasználók számának és a lefedett vállalati szakterületek változatosságának növekedéséhez vezetett. Ez a tendencia várhatóan 2016-ban is fennmarad. Ezt a vezető BI szállítók termékeik önkiszolgálásra való alkalmasságának javítására irányuló fejlesztései csak erősíthetik.

2. Big Data és adatkonszolidáció

2015 minden bizonnyal a Big Data éve volt, és nem kétséges, hogy ezen a területen a növekedés hosszú távon is töretlen lesz. Ahogy a nagy mennyiségű, változatos és gyorsan változó adatok bekerülnek a hagyományosnak nevezhető döntéstámogatási környezetbe, a vállalatoknak kockázatokkal is szembe kell nézni. Bár a Big Data egyértelműen szolgál üzleti előnyökkel, a kezeléséhez szükséges platformok integrációja a „régi” adatbázisokkal nem egyszerű informatikai feladat. Szállítói oldalon is látják ezt, ezért ezen a területen további innovációkra számítunk.

3. Felhő és szolgáltatások

A felhő alapú számítástechnika és szolgáltatásként igénybe vehető alkalmazások nem kerülhették el az üzleti intelligencia területét sem. A kezdetektől szolgáltatásként ajánlott alkalmazások fejlesztői, mint például a Salesforce, folyamatosan bővítik termékük funkcionalitását elemzési képességekkel.  A BI platformok szállítói pedig nagy erőfeszítésekkel próbálják termékeiket a felhőből elérhetővé tenni. Ennek eredményeként a platformok integrációja is egyszerűbbé válik, ráadásul a döntéstámogatás teljes folyamatának technológiai háttere is egységesedik. Már léteznek, és folyamatosan fejlődni fognak olyan felhőből igénybe vehető platformok, melyek az adatgyűjtéstől az integráción át a hagyományos és prediktív elemzésekig az összes funkciót egységes környezetben nyújtják. A vállalatok számára a szolgáltatásként igénybe vehető BI kockázat- és költségcsökkenéssel járhat, ezt a stratégia frissítésénél és a taktikai célok kijelölésénél minden bizonnyal figyelembe fogják venni.

4. Adatkormányzás

Ahogy az előzőekből is látható, a technológiák és az értékesítési modellek területén töretlen a fejlődés. Legnagyobb kihívást a vállalatok számára saját belső BI folyamataik és szervezetük kialakítása (vagy átalakítása) jelenti. A BI kompetencia központ fogalma évek óta ismert, az adatgazdai rendszer és az adatkormányzás fontossága is vitán felül áll. Ugyanakkor ezek megvalósítása a gondolkodásmód és a vállalati elemzési kultúra fejlesztése nélkül nem képzelhető el, és ez nem lesz fájdalommentes. Az önkiszolgálás és a szabályozottság egészséges egyensúlyának megteremtése, az adatminőség kiemelt kezelése és a felelősségek és hatáskörök formába öntése és világossá tétele 2016-ban is biztosan feladat lesz az üzleti intelligenciát stratégiai szinten kezelő vállalatok számára.

5. Az elemzés tudománya

2015-ben az üzleti intelligenciában is ismertté és elfogadottá váltak olyan fogalmak, mint a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia vagy a kognitív számítástechnika. Bár a matematikai statisztikai módszerek alkalmazása pl. az adatbányászatban régóta megszokott, ezeknek a régi/új tudományos eredményeknek a beemelése a mindennapi elemzésekbe még nem szokványos. Látható, hogy a Big Data bizonyos esetekben lehetetlen feladat elé állítja az embert az adatgyűjtés és értelmezés területén, és a prediktív elemzések iránti növekvő igény is kikényszeríti az olyan eszközök fejlődését, amelyek leveszik a felesleges terhet az üzleti elemzők válláról, és amelyeket földi halandók is tudnak használni. 2016-ban várható, hogy ezek a technológiák még inkább integrálódnak a megszokottakkal, és az elemző szerint egyre több vállalat fogja megvizsgálni a használatba vétel lehetőségeit.

6. A bőség zavara

2015 bebizonyította, hogy technológia innovációban, megújuló felhasználási modellekben és, nem utolsó sorban, adatban nincs hiány. A vállalatoknak ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindezek az üzleti eredményesség javítását hivatottak szolgálni. Ezért az üzleti intelligencia területén várhatóan egyre növekvő számban felmerülő projekt lehetőségeket gondosan értékelniük kell, beleértve a megvalósításhoz szükséges képességek meglétét vagy megszerzésük költségeit. A sok adat vagy a piacon elérhető üzleti intelligencia eszközök szinte végtelen tárháza csak akkor jó, ha az azokat felhasználó ember a végén meghozza a remélhetőleg legjobb döntést.

Ehhez kívánunk
Boldog Újévet!

A hivatkozott Forbes elemzés sok, nagyrészt legalább a vezetői összefoglaló szintjén ingyenesen elérhető elemzésre mutató hivatkozást tartalmaz, így a téma iránt érdeklődő bőven találhat még magának olvasnivalót.


 

Források:

TechnologyEvaluation.com

Forbes