Gondolatok Rolf Dobelli: Die Kunst des klaren Denkens c. könyve alapján

„A legjobb éveimet erre a kapcsolatra áldoztam, hiba lenne veszni hagyni azt a sok érzelmet…" „Ha már eddig átrágtam magamat ezen a könyvön, csak nem fogom feladni a közepén!" „Már csak két évet kell kibírnom ezen az egyetemen…" „Ha már kiadtam ezt a nem kis összeget a jegyért, végigülöm az előadást, ha addig élek is!"… Ha bármelyik is ismerősen cseng a fenti mondatok közül, akkor bizony az Ön agyába is befészkelte magát a Sunk Cost Fallacy, amit sokan Concorde-effektus néven ismernek.

Minden döntéshelyzetben, legyen az magánéleti vagy üzleti, számolnunk kell a bizonytalanságokkal és a megjósolhatatlan hatásokkal. Ettől függetlenül bármelyik pillanatban határozhatunk úgy, hogy egy addig járt ösvényt elhagyunk, például leállítunk egy sikertelen projektet, és elfogadjuk az aktuális döntés minden következményét. Teljesen racionális magatartás az, hogy a bizonytalan körülmények között igyekszünk a lehető legalaposabban mérlegelni, milyen eredményeket várhatunk.,. Ám ha már különösen sok időt, pénzt, energiát vagy netán szeretetet áldoztunk az adott ügyre, fennáll a veszély, hogy bekapcsol a Sunk Cost Fallacy. Ilyenkor az eddigi befektetéseinket használjuk fel ürügyként ahhoz, hogy tovább haladjunk a kitaposott úton, még akkor is, ha semmiféle objektív érv nem szól a folytatás mellett. Minél több idő telik el változtatás nélkül, annál nagyobbra dagadnak az elsüllyedt költségek, és annál nagyobb a kísértés, hogy tovább folyjon a projekt ugyanúgy, mint addig.

Rolf Dobelli szerint ennek az érthetetlen viselkedésnek egyszerűen az az oka, hogy az emberek szeretnének következetesnek tűnni – abban a reményben, hogy így mindenki szavahihetőbbnek tartja majd őket. Ha egy projektet a kellős közepén felfüggesztenénk, úgy éreznénk, következetlenségünkről adtunk csúfos tanúbizonyságot, hiszen miféle ember az, aki ma másként vélekedik valamiről, mint korábban. Az, ha egy egyébként teljesen értelmetlen projektet minden észérv dacára folytatunk, azzal a pozitív érzettel ajándékoz meg minket, hogy legalább a következetességhez ragaszkodtunk.

A Concorde látványos példát szolgáltatott a hosszúra nyúló, sőt – kis képzavarral – egekig dagadó deficites projektekre. Bár Angliában és Franciaországban is egyre erősödtek a hangok, hogy a szuperszonikus repülő gyártása örökre veszteséges fog maradni, mindkét fél továbbra is elképesztő összegeket ölt bele a projektbe – főként azért, hogy a nemzetükre nehogy a következetlenség gyanúja vetüljön. Erről kapta a jelenség a Concorde-effektus nevet.
Ráadásul az elhibázott gondolkodás nemcsak őrületes költekezéshez, hanem sokszor katasztrofális végeredményhez is vezet. Például a vietnami háború folytatását is pontosan ezzel indokolták: „nem adhatjuk fel most, ennyi bátor katona mártíromsága után, hiszen akkor kárba veszne minden áldozatuk".

Számos indokot találhatunk, hogy minden nehézség dacára kitartsunk egy korábbi elhatározásunk mellett, és tovább folytassunk egy megkezdett projektet. De van egy nagyon rossz magyarázat: ha a korábbi befektetéseinket rángatjuk elő ürügy gyanánt. Csak úgy tudunk racionálisan ítélni, ha korábbi ráfordításainkat nem vesszük figyelembe. Mindegy, mennyit fektettünk a múltban az adott ügybe, csak a jelen állapot és a jövőre vonatkozó becsléseink vezessenek a döntésnél.