Néhány éve, amikor még nem robotok folytak a vízcsapból is, egy skandináv cég elbocsájtotta értékesítési controllereit. Ők már akkor automatizálták a jelentéskészítést, és úgy gondolták, ezzel feleslegessé váltak a controllereik.
Aztán romlani kezdtek a cég eredményei. Az értékesítők rosszabb feltételekkel adtak el, mint korábban, a vezetők rosszabb döntéseket hoztak. Lassan rájöttek, hogy azért, mert tárgyalás, illetve döntéshozatal előtt senki sem nyomta a kezükbe az elemzéseket. Hiba volt azt hinni, hogy elég, ha egy teljesen automatizált rendszerben ilyesmit mindenki önállóan el tud készíteni magának. Azt tapasztalták, hogy a legjobb értékesítők nem a legjobb elemzők, a legjobb elemzők pedig ritkán voltak jó értékesítők. Rájöttek arra, hogy korábban attól voltak sikeresek, hogy az elemzők felvették az értékesítők ritmusát. Úgy működtek együtt, mint egy focicsapat, amelynek tagjai az állandóan változó helyzetekben a megfelelő pillanatban a megfelelő pontra passzolják egymásnak a labdát.
A vezetők és a controllerek „társadalma” az elkövetkező néhány évben a szakma legnagyobb kihívását fogja átélni. Évtizedekig éltünk abban a hiedelemben, hogy a robotok a gyártóüzemben maradnak, és el se tudtuk képzelni, hogy egykor majd kéretlenül benyitnak az irodák ajtaján. Márpedig ezek a személytelen szoftverek most fészkelik be magukat a purchase-to-pay és az order-to-cash folyamatokba. Illúzió lenne azt hinni, hogy ki fogják kerülni a controllerek munkahelyeit.
A mai szoftverrobotok az ismétlődő, rutinná vált számviteli és sztenderd eltéréselemzési feladatokat képesek átvenni, és azokat át is veszik. Ennek akár örülhetünk is, mert megszabadulhatunk a rabszolgamunkától, a havi zárás és eltéréselemzés időnyomásától, a kapkodástól, az elidegenült, személytelen excel-masszírozástól és excelturizmustól. De a döntő momentum – vagyis hogy munka nélkül maradunk-e -, ezután következik be, mert a rutinszerű ügyintézést ellátó robotok csak a kezdetet jelentik.
Az adminisztrációs munkát elvégző robotoknál sokkal nagyobb veszélyt jelent munkahelyeinkre a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása. Képzeljék el, hogy lenne számítógép, amely képalkotó eljárásokkal másodpercek alatt olyan pontos diagnózist tudna felállítani a rákbetegségről, mint a világ legjobb orvosainak konzíliuma. Vagy képzeljék el, hogy egy számítógép egyetlen gombnyomásra elkészíti a vállalati gyorsjelentést vagy a havi pénzügyi elemzést, méghozzá pár másodperc alatt. Mindez létezik már, vagy kifejlesztése éppen most zajlik, s ez rövidesen megváltoztatja mindannyiunk életét. Az új digitális technológiák nem csak hatékonyabbak lesznek az embereknél, hanem kognitív feladatokat is el tudnak majd látni. Tehát ha kell, olvasnak, írnak, meghallgatnak, tanulóképesek lesznek, megértik a beszédet bármilyen nyelven, értelmezik az összefüggéseket. Ez a lopakodó forradalom, amely nem olyan látványos, mint amikor a gőzgépek vagy a gyártórobotok jelentek meg az üzemekben.
A mesterséges intelligencia története az emberiség megalázásának története is. A technológia olyan szférákba hatol be, amelyeket korábban az emberi intelligencia kiváltságának hittünk. Mindezért három egymást felerősítő folyamat a felelős. Az első: a számítógépek teljesítményének exponenciális növekedése. A második: a gépek képessége strukturálatlan információk – mint az arcok, fotók, szövegek és beszéd – közötti kapcsolatok feltérképezésére. A harmadik az, hogy a hálózatba kapcsolt gépek az elmúlt években képessé váltak a tanulásra, óriási tömegű adatokon elvégzett elemzésekre, új kapcsolódások, minták és megoldások felfedezésére – vagyis olyan teljesítményre, amelyre az emberi agy már nem képes.
1997-ben még mosolyogva vettük tudomásul, hogy egy számítógép, az IBM Deep Blue sakk-komputere legyőzte a világbajnok Kaszparovot. 2011-ben milliók szórakoztak azon, hogyan győzte le Watson, az IBM szuperszámítógépe az amerikai „Mindent vagy semmit” műsor, a Jeopardy bajnokát. Azután eljött 2016, amikor a Watson AlphaGo szoftvere a GO dél-koreai mesterét, Lee Se-dolt fektette két vállra, minekután a mester csak annyit mondott: „I admit I am in shock, I did not think I would lose.”
Sokak számára Watson akkor vált hátborzongatóvá, amikor idén júniusban humán alakot öltve beszélgetett a brit ITV reggeli műsorában. A Good Morning Britain nézői előtt egy kedves arcvonásokkal bíró humanoid robot jelent meg, amely vicceket mesélt – és nem is rosszul.
Ilyet eddig filmekben láttunk, ezért logikus a kérdés, hogy a sci-fi lesz-e a valóság? Mi lesz a játék vége, és mi történik a munkahelyeinkkel?
Stephen Hawking a mesterséges intelligencia potenciális romboló hatásáról beszél. A Tesla alapítója, Elon Musk egyenesen az emberiség számára legnagyobb egzisztenciális fenyegetésnek tartja az MI technológiát. Bill Gates pedig nem érti, hogy az MI megjelenése miért nem kelt félelmet az emberekben. Mindezek után el kell hinnünk, hogy a következő 10 évben az emberiség története legnagyobb fordulatának lehetünk élő – és reményeink szerint nem szenvedő – tanúi.
Ki szervezi meg az átmenetet? Mi lesz azokkal az emberekkel, akik egyszerű ügyintézői feladatokat látnak el a vállalatok funkcionális területein? Carl Frey és Michael Osborne, az Oxford University professzorai
2013-ban 702 munkakört vizsgáltak meg az amerikai munkaerőpiacon, és arra a következtetésre jutottak, hogy az íróasztalnál végzett munkák közel 50 %-a meg fog szűnni a következő 10-20 évben. Ez alól még a számítógép programozók hivatása sem kivétel.
A The Second Machine Age című könyv szerzői, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee szerint 2000 óta megfordult a trend a munkaerőpiacon: addig az új technológiák több munkahelyet teremtettek, mint amennyit megszüntettek. 2000 óta egy törésvonal húzódik végig a társadalom keresztmetszetében: előtte a termelékenység és a jövedelmek arányosan növekedtek, utána viszont a görbék ellentétes irányban fejlődtek tovább. Miközben a termelékenység tovább emelkedett, a jövedelmek stagnáltak, illetve csökkenni kezdtek.
Könnyű belátni, hogy az új kognitív technológiának áldásos hatása lesz egy csomó területen. Gondoljunk csak arra, hány életet menthet meg egy betegség percek alatt történő pontos diagnosztizálása. Az új MI technológiákkal támogatott szolgáltatások határköltsége közelíthet a nullához. Hatalmas tömegek fogják elérni az új digitális ajánlatokat az egészségügyben, a kultúrában, a közlekedésben, az oktatásban valamint az okos városokban és otthonokban.
Ugyanakkor félő, hogy a digitalizáció radikálisan csökkenti a munkahelyek számát, és kevés esély marad átképzésre. Az elemzők és a controllerek, éppen úgy, mint a vállalatvezetők már versenyben állnak az okos és folyamatosan tanuló gépekkel. Talán éppen ez a verseny kényszerít arra bennünket, hogy azokra a képességekre koncentráljunk, amelyek az embert kivételessé és egyedivé teszik: az empátiára, a szociális interakciókra s a kreativitásra.
De ki kíváncsi a szakemberek empatikus képességeire? Ki fog a teamjátékosokért fizetni? Nos, a sok rossz hír között van valami jó is.
Az új világ nem a hierarchikus szervezetek vagy a kis- és nagyfőnökök világa lesz, hanem a hálózatoké. Nem csak a számítógépek milliárdjai állnak egymással hálózatos kapcsolatban, hanem az emberek a számítógépekkel, az emberek az eszközökkel (smart home, smart office…), az eszközök az eszközökkel / berendezésekkel és végül az emberek milliárdjai egymással. Ebben az új, komplex rendszerként leírható világban megszűnnek a lineáris visszacsatolások, nem lehet már hosszabb távra terveket készíteni. A vezetők egyéni képességei már nem elegendőek a stratégiaalkotáshoz és a racionális magyarázatokhoz. A vezetés ebben a nem lineáris világban komplexitási csapdába kerül, mert egyedül már nem képes feldolgozni a döntéshozatalhoz szükséges információkat.
A vezető ebben a szorult helyzetben nem tehet jobbat, minthogy a kollektív bölcsességet hívja segítségül. A jövő vállalatait úgy képzeljük el, mint a Kennedy Űrközpont irányító termét (Mission Control Center), amelyben az alrendszereket valós időben kontroll alatt tartják, illetve stratégiai teamek folyamatos változási projekteket hajtanak végre. A sikeres vállalatirányítás alapja a folyamatos alkalmazkodás és változtatás lesz, ami megfigyelésből, elemzésből, megbeszélésekből áll. Akciókat indítunk, felügyelünk, értékelünk, korrigálunk, majd új akciókat indítunk, értékelünk és korrigálunk. Ehhez emberek – controllerek, coachok – kellenek. Hála a robotoknak és az MI-támogatásnak, mindezt valós időben tehetjük meg. Az információ valós időben mindenki rendelkezésére fog állni, megszűnnek az információs monopóliumok. Az állandó változáshoz kreatív csapatjátékosoktól érkező energiainputra lesz szükség, mert a robot-elemzők nem fognak szólni, érvelni, nem billentenek ki bennünket a kényelmünkből. Ők csak azt teszik meg, amire az emberek felhatalmazzák őket.
Azzal, hogy a csapat kollektív folyamatban hozza meg a döntést, átrendeződik a hatalom hagyományos felfogása. A hálózatokra jellemző módon a hierarchikus push helyett a pull elv érvényesül majd, tehát az a csapatjátékos lesz a hiteles vezető, akire a csapatnak leginkább szüksége van, akiben a csapat leginkább megbízik. Akár nemzetközi szinten is hatalmas karrierlehetőségek nyílnak meg azoknak a controllereknek, akik mesterei a koordinációnak, a team- és projektvezetésnek. Ehhez persze az kell, hogy a controllerek – akárcsak a vezetők – ne a vállalati struktúrákban, hanem az egyéni fejlődési utakban gondolkodjanak; és hogy felismerjék, hogyan tudják másokkal együttműködve maximalizálni saját hatásukat és karrierjüket a hálózatban.
A tanulásra is képes robotok tehát veszélybe sodorják a tervezők, az elemzők és a jelentéskészítők munkahelyét, de nem rombolják le a controlleri szakma jövőjét. A ma betöltött szerep teljesen átalakul. A munka valós idejű tevékenységgé válik, amelynek alapja a helyzetértékelés, a teammunka, a változáskezelés és a projektmenedzsment.
Meg kell tanulnunk új szemmel nézni a saját szakmánkra. David Copperfield, a híres illuzionista úgy tüntette el a New York-i szabadságszobrot, hogy valójában a nézőteret forgatta el addig, amíg a közönség látóköréből ki nem került a szobor, s el nem takarta azt a színpadhoz tartozó egyik oszlop. Most nagyjából ilyen helyzetben vagyunk: a robot-hype eltakarja előlünk a lényeget. De ha képesek vagyunk mögé nézni, akkor feltárul előttünk a valódi, izgalmas jövőnk.
A szerző az IFUA Horváth & Partners ügyvezetője
