A Zöld Controlling Díjat a Hansgrohe SE nyerte el 2012-ben

Internationaler Controller Verein eV
2013. január 23.

A fekete-erdei Schiltachban működő Hansgrohe SE nyerte el tavaly november 29-én a Péter Horváth Alapítvány és az International Controller Verein közösen rendezett versenyének díját: „Zöld controlling – zöld profit – zöld jövő” controlling megoldásáért.

A 10.000 euró jutalommal együtt járó díjat ezúttal második alkalommal adták át a „10. Controlling Competence Suttgart -CCS 2012″ elnevezésű szakmai fórumon. A Hansgrohe controller csapata a szakmai elismerést Prof.Dr. Horváth Pétertől (Horváth AG, IPRI Gmbh, az ICV Ötletműhelyének vezetője) vehette át.

Horváth Péter a zsűri döntését azzal indokolta, hogy a controllerek közössége ezzel a díjjal elismerte a cégnek a „fenntarthatóság ökológiai dimenziójához való egyéni hozzájárulását”. „Manapság a vállalati gyakorlatban örömteli kezdeményezések tapasztalhatók a környezettudatos menedzsment kialakításában és megvalósításában egyaránt” – tette hozzá Horváth Péter. Azonban ez még sokszor túl szűk értelemben, inkább műszaki megközelítésű, szigetszerű megoldásokban jelentkezik, a controlling bevonása nélkül. Ez egyelőre kihívást jelent a controllereknek.

A Zöld Controlling Díjjal a környezettudatos stratégiák, programok és projektek létrehozását és megvalósítását támogató, leginnovatívabb és leghatékonyabb controlling megoldásokat tünteti ki a Péter Horváth Alapítvány. Olyan átfogó megoldásokat díjaznak, amelyeket alapvetően controlling szakemberek kezdeményeztek vagy valósítottak meg valamely vállalatnál, intézménynél.

A controllereknek, mint a vállalatvezetés „business partnereinek” az lenne a feladatuk, hogy a „zöld témák fekete számok (vagyis profit elérése) melletti alátámasztását biztosítani tudják” – vélekedett a zsűri elnöke. „Arról kell gondoskodnunk, hogy a fenntarthatóság három pillérének: a gazdaság, a környezet és a társadalom szempontjainak egyensúlyát biztosítani tudjuk.”

Horváth Péter professzor három fő kihívást vázolt fel beszédében, amelyekkel a controllereknek meg kell birkózniuk. Hangsúlyozta egyrészről, hogy „egy a vállalati stratégiával összehangolt, a környezetet érintő tevékenységeket is magába foglaló, integrált vállalatirányítási rendszer kell.” Ennek kialakításához világosan definiált, célorientált vállalatvezetést lehetővé tevő teljesítménymutatók meghatározására van szükség. Végül pedig az is fontos, hogy a kialakított rendszert valóban használják, gondozzák és fejlesszék. „Ezévi győztesünk a fenti kihívások mentén ideális koncepciót dolgozott ki és valósított meg, ami a környezetorientált szemléletet a vállalatirányítás minden szintjén szisztematikusan és következetesen integrálja. Ezért a controlling ennél a vállalatnál valódi „business partner” a környezettudatos vállalat kialakításához vezető úton.”

A Schiltach/Schwarzwald központú Hansgrohe (www.hansgrohe.com) 111 éves története során a szaniter termékeket gyártó vállalatok egyik leginnovatívabb szereplőjévé nőtte ki magát mind a technológia és a formatervezés, mind pedig a fenntarthatóság tekintetében. A cég saját kialakítású szerelvényeivel és zuhanyrendszereivel azt az eredeti összhangot találta meg, ami a fürdőszobát funkcionálisabbá, kényelmesebbé teszi, és egyben szebbé is varázsolja. Nem véletlen, hogy a Hansgrohe termékeit olyan presztízsprojektekben is megtalálhatja, mint a Queen Mary II. luxushajó; a londoni Heathrow 5. terminálja; a világ jelenleg legmagasabb épülete, a dubai Burj Khalifa felhőkarcoló, a berlini Bundeskanzleramt, a new york-i Yoo luxusapartmanok vagy a Masdar City Egyetem Abu Dhabiban. A vállalatot és termékeit számos díjjal tüntették ki, legutóbb többek között a „Jövőbe mutató tudományos fejlesztések” díjával, a „German Design Award” aranyfokozatával, és az „iF Gold Award 2012″-vel. A cég 2011-ben mintegy 764 millió eurós árbevételt ért el az Axor, Hansgrohe, Pharo és Pontos elnevezésű márkáival (a 2010-es árbevétel 693 millió euró volt). Eközben a cégcsoport világszerte nagyságrendileg 3.300 munkatársat foglalkoztat, kétharmadukat Németországban. A szerzői jogok és licenszek védelméért intenzíven síkra szálló vállalatnak világszerte vannak termelő egységei, a hat németországi üzem mellett Franciaországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Kínában egyaránt. 

Cimkék: , , ,