Beszámoló a XXVII. Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumról
A digitalizálást illetően is sok a teendőnk, de azért e téren jóval fejlettebbek vagyunk, mint a családi vállalkozások tekintetében – szűrhettük le az idei Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon, amelyet „Vállalatirányítás a digitális világban – Controlling 4.0 címmel” tartottak meg, és kiemelt témája volt a családi vállalkozások irányítása is.
A családi vállalkozások controlling vezetőjét Németországban „consigliere” néven emlegetik, ugyanúgy, ahogy a maffia pénztárnokát. „Az a közös bennük, hogy a cég pénzügyei mellett a család pénzügyeivel is foglalkoznak, a két dolog ugyanis mindkét esetben szorosan összefügg” – magyarázta Prof. Dr. Dr. h. c. mult. Horváth Péter a XXVII. Budapesti Menedzsment és Controlling Fórum (BMCF) nyitóelőadásában. A Stuttgarti Egyetem emeritus professzora német példákra alapozta előadását, Németországban ugyanis hemzsegnek a consigliere-k: családi vállalkozásoknál dolgozik a
foglalkoztatottak 53 százaléka, és olyan óriásvállalatok is családi kézben vannak, mint a Volkswagen, a BMW vagy a Metro. Sok az olyan „rejtőzködő bajnok” is, amelyekről nem is tudunk, de használjuk a termékeiket, mint például a műanyag tiplikkel naggyá vált Fischer vagy a láncfűrészeket gyártó Stihl. Az ilyen családi cégeket igen gyakran feltalálók alapították, s a folyamatos innováció révén a maguk területén megkerülhetetlenné váltak. Sajnos, hasonló magyar cégeket nagyítóval kell keresni, amit az a statisztika is igazol, hogy az Európai Unió 25 tagállamában Magyarországon a legmagasabb a kényszervállalkozók aránya (70 százalék fölött van), míg a kínálkozó lehetőségre épített vállalkozások részesedése kisebb, mint 30 százalék.
Így aztán a magyar családi vállalkozások zöme még nagyon távol áll attól, hogy abban gondolkodjon: az értéklánc mely részeit foglalja el, hogy aztán más, hasonló méretű vállalatokkal szövetkezve közösen le tudják fedni a teljes értékláncot (ami Németországban bevett dolognak számít). Nyilván a magyar családi vállalkozások életkora miatt sem probléma még nálunk, hogy mi kerüljön a családi alkotmányba (hogyan zajlik az öröklés, mi történik a vagyonnal házasságkötéskor, hogyan szervezik meg a vállalat vezetését stb.), vagy hogy milyen családi értékekből kiindulva határozzák meg a vállalat stratégiáját. Németországban ez utóbbi is a consigliere egyik fő feladata amellett, hogy az irányítás és a pénzügyek terén is biztosítania kell a koordinációt a család és a vállalat között.
Nagy szerencse, ha e koordinációt egy családtag hivatott biztosítani, mint a Henkell & Co. Sektkellerei AG. esetében, amelynek CFO-ból lett vezérigazgatója, Dr. Andreas Brokemper a tulajdonos Oetker család tagja. A Henkell-t már az ötödik generáció tulajdonolja, s ilyenkor már nem biztos, hogy találnak megfelelő családtagokat az irányításra: a vállalkozók gyerekeinek csak 60 százaléka szeretne a céggel foglalkozni, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy alkalmasak-e a szerepre. Ehhez tanulni is sokat kell: Brokemper úr – aki szintén előadott a BMCF-en – például Ph.D fokozatot is szerzett stratégiai költségmenedzsment (Strategic Cost Management) témában (ki másnál, mint Horváth professzornál Stuttgartban), és még dolgozott is egy másik ágazatban, a gyártóiparban, mielőtt a wiesbadeni Henkell & Co. Sektkellerei KG CFO-ja lett volna, s elindult volna a karrierje a családi cégnél. CEO-ként beveti a legmodernebb eszközöket, mint kérdésre válaszolva elmondta, a digitalizáció is központi téma náluk, most még elsősorban az ügyfelekkel való kommunikációban, de nem állnak meg itt, a Big Data segítségével igyekeznek minél többet megtudni a fogyasztóikról.
Az innovatív magyar családi vállalkozások szűkösségét mutatja, hogy utóbbiakat a konferencián az NNG képviselte, amely nem igazán nevezhető családinak, hiszen technológiai szakemberek és befektetők hozták létre navigációs szoftverek gyártására. A tulajdonos és a CFO együttműködésének kérdése azonban felmerül náluk is: az egyik alapító, Balogh Péter ma is a cég technológiai főnöke, vele kell együtt dolgoznia Nagy István CFO-nak. Szerinte az a siker titka, hogy egyikük sem gondolja, van ember, aki mindenben a legjobb tud lenni. Folyamatos, konstruktív viták hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek az eddigi sikereket is lehetővé tették. „A nyitottság, a konstruktivitás, a kommunikáció és a csapatmunka a titkos recept” – mondta Nagy István.
Előadásában, amely az erősen, ám nem kizárólag informatikai kérdéseket feldolgozó „Data Governance-től a controlling 4.0-ig” szekcióban hangzott el, Élő Róbert, a Sanofi Business Innovation Managere a nevéhez köthető, speciális értékesítési és marketing fókuszú adattárház-megoldást mutatta be. Az innovatív üzletiintelligencia-technológia, illetve a mögötte álló mutatószám-koncepció kidolgozásával komoly előrelépés történt a legnagyobb költségtényező, az orvoslátogatói hálózat teljesítménymenedzsmentjében. Az újítással, amelyet ma már nemzetközi szinten is használnak a vállalatcsoport további tagjainál, gyakorlatilag minden egyes orvoslátogató kezébe olyan eszköz került, amelynek segítségével teljesen interaktív módon tudja a saját tevékenységeit és teljesítményét tervezni, értékelni, nyomon követni.
Fekete Gábor, az IFUA vezető üzletiintelligencia-szakértője a törzsadatkezelés fontosságát és buktatóit mutatta be szekcióelőadásában. „Az adatokra nem csupán mint tárolandó digitális anyagra, hanem mint valódi vagyonra kell tekintenünk, amivel élni kell és élni lehet”, jelentette ki. A buktatókat az IFUA saját master data management programja, a pontos munkamódszer és a projektcsapat leírása illusztrálta.
Prof. Dr. Dobák Miklós köszöntőt mond
Prof. Dr. Dr. hc.mult. Horváth Péter
Dr. Andreas Brokemper, a Henkell & Co. Sektkellerei AG CEO-ja
Kostis Vairlis, a Coca-Cola HBC Hungary pénzügyi igazgatója
Nagy István, az NNG CFO-ja
Dr. Deák András György, a MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének szakértője
Radó István, az IFUA ügyvezető partnere, a Data Governance-től a controlling 4.0-ig című szekció vezetője
Dr. Bodnár Viktória, az IFUA ügyvezető partnere, a Controlling formalitások nélkül című szekció vezetője
Kovács Györgyi, a Krétakör volt gazdasági vezetője, a Nanushka Intl. volt vezérigazgatója
Élő Róbert, a Sanofi Business Innovation Managere
Fekete Gábor, az IFUA Horváth & Partners vezető üzletiintelligencia-szakértője