Gondolatok Rolf Dobelli: Die Kunst des klaren Denkens c. könyve alapján

Hányasra értékeli Ön a jelenlegi lelkiállapotát? Kellemesen érzi magát a bőrében? Mennyire elégedett? Osztályozza egy 1-től 10-ig tartó skálán a hangulatát. Aztán képzelje el, mivel lehetne a 10-es szintre emelni kedélyét. Ha végre elutazhatna egy hosszabb szabadságra álmai nyaralóhelyére? Vagy megkapna egy régen vágyott előléptetést? Nyugodtan ízlelgesse egy percig a csodás képet… Aztán viszont tegye fel magának azt a kérdést is, mi minden jöhetne, ami legalább ugyanilyen mértékben csökkentené az elégedettségét. Betegségek, pénzügyi nehézségek, családi problémák, éhezés, háború, halál… a sor a végtelenségig folytatható. A „rossz” oldal kétségkívül jelentékenyebb, mint a „jó”.

Kőkorszaki őseinknek muszáj volt a lehető legkörültekintőbben megtervezniük minden lépésüket. Egyetlen aprócska hiba elég volt a megsemmisüléshez, ezért a bölcsek inkább az óvatosságra szavaztak. Így hát nem meglepő, hogy döntéseink során még ma is lényegesen nagyobb súllyal esnek latba a lehetséges veszteségek, amelyeket lehetőleg el kell kerülnünk, mint a várható nyereség.

Ha valakit meg akarunk győzni valamiről, mindig érdemesebb a mindannyiunkban ott munkáló veszteségkerülő hozzáállásra apellálni. Ha mondjuk
szigetelőanyagokat értékesítünk, mindenféleképpen vezessük le reménybeli ügyfeleinknek, mennyi pénz száll ki a lakásukból a szigeteletlen nyílászárókon és falakon keresztül! Ettől lényegesen nagyobb vásárlási kedvet remélhetünk – természetesen összegektől függetlenül -, mintha csupán azzal érvelnénk, hogy megfelelő szigeteléssel kész vagyont takaríthatnak meg.

Ugyanennek a gondolkodási sémának tudható be, hogy az alkalmazottak általában kerülik a munkájuk során valamilyen szempontból veszélyesnek tűnő helyzeteket. Inkább ne kapják meg azt a bónuszt, de az állásukat nem teszik kockára. Mielőtt vezetőként siránkozni kezdenénk, hogy a munkatársaink mennyire félnek kockázatot vállalni, mindig gondoljunk arra, hogy mindez az evolúciósan célravezetőnek bizonyult veszteségkerülő attitűd műve.

Ezen nem tudunk változtatni: a rossz súlyosabb, mint a jó. Érzékenyebben reagálunk a negatív dolgokra, mint a kellemesekre. Ha valaki barátságtalanul viselkedik, sokkal tovább emlékszünk az esetre, mint ha valaki kedves. Ez alól talán csak egyetlen kivétel van, emlékeztet Dobelli: ha saját magunkról van szó.