Gondolatok Rolf Dobelli: Die Kunst des klaren Denkens c. könyve alapján
Ha ma elolvassuk a 2007-es üzleti előrejelzéseket, egészen más kép tárul elénk, mint amit utána valójában tapasztalhattunk. A szakértői elemzések ugyanis rendre pozitív képet prognosztizáltak a 2010-ig terjedő időszakra, ám 2008-ban mégis felrobbant a pénzügyi piac. Ha most ugyanezeket a specialistákat megkérdezzük arról, milyen jelenségek láncolata vezetett a válsághoz, előállnak egy sor súlyos indokkal. Visszatekintve tehát a krízis logikus és egyértelmű következménynek tűnik – mondhatni az egyedüli útnak. Annak idején mégsem volt egyetlen sem közöttük, aki előre figyelmeztette volna a világot.
Hasonló lenne a helyzet, ha megtalálnánk mondjuk egy második világháború alatt íródott naplót, benne a várható eseményekre vonatkozó elméletekkel és spekulációkkal. Nem kétséges, hogy a történelemkönyvekben olvasható fejlemények a legtöbb ponton különböznek a naplóíró elképzeléseitől. 1914-ben, a szarajevói események láttán sem volt olyan jövőbe látó, aki tudta volna, hogy mindez több tízmillió ember halálához fog vezetni. Hiszen már maga az elképzelés is olyan abszurdnak tűnt volna onnan nézve, hogy arra szavak sincsenek.
A visszatekintési torzítás az egyik legmakacsabb gondolkodási hiba, jegyzi meg Dobelli. Úgy is hívhatnánk, hogy az „Előre megmondtam!”-jelenség, hiszen utólag az tűnik egyedül kézenfekvőnek, ahogyan az események valóban megtörténtek.
Azok az emberek, akik, általában a szerencse keze által is segítve, valamilyen sikeres tettet hajtottak végre, visszaemlékezéseikben sokkal valószínűbbnek ítélik meg a szerencsés végkimenetelt, mint amilyennek az objektíve szemlélve korábban tűnhetett.
Miért veszélyes ez a gondolkodási séma? Mert azt az érzetet kelti bennünk, hogy jobban meg tudjuk jósolni a jövőt, mint amennyire valójában képesek vagyunk erre. Ettől könnyen arrogánssá és vakmerővé válhatunk, ami pedig egyenes út ahhoz, hogy hamis alapokon nyugvó döntéseket hozzunk a saját ingatag elméleteinkre építve: „Hallottad, hogy X és Y különmentek? Persze ez már előre tudható volt, hiszen annyira különböztek egymástól.” Vagy: „Persze ez már előre tudható volt, hiszen annyira rettenetesen egyformák voltak.” Vagy: „Várható volt, hiszen mindig annyira tapadtak egymásra.” Vagy. „Rögtön láttam, hogy ez nem fog működni.”
Olyannyira nem könnyű elkerülni ezt a csapdát, hogy általában a komolyabb önismerettel rendelkező emberek is ugyanúgy belesétálnak, mint mindenki – erre utal számos kísérlet és felmérés. Egyetlen tipp, ami talán segíthet: vezessünk naplót. Részletesen írjuk bele a jövőre vonatkozó hipotéziseinket, legyenek azok politikával, karrierrel, a tőzsdével vagy akár a testsúlyunkkal kapcsolatosak. Aztán a feljegyzéseinket időről időre hasonlítsuk össze a dolgok tényleges alakulásával. Meglepetten látjuk majd, mennyire rossz látnokok vagyunk, állítja Dobelli. Ezenkívül érdemes történeti leírásokat olvasni – de nem utólagos magyarázatokat és elméleteket, hanem naplókat, újságkivágásokat és jegyzőkönyveket, amihez csak hozzáférünk a múltból. Ezek alapján sokkal jobb képet festhetünk magunknak a világról – és a világ megjósolhatatlan működéséről.
