Focisiker adatelemzéssel – hogyan került be az Európa Ligába a dán Midtjylland?

Radó István
2015. október 01.

Egyetlen szezon alatt lett a dán Szuperliga győztese a Midtjylland focicsapat, amely korábban a csőd szélén állt. A siker nagyrészt annak tulajdonítható, hogy az új brit tulajdonos matematikai elemzésekkel támogatta meg az edzéseket, a játékstratégia kialakítását.

Egyetlen szezon alatt lett a dán Szuperliga győztese a Midtjylland focicsapat, amely korábban a csőd szélén állt. A siker nagyrészt annak tulajdonítható, hogy az új brit tulajdonos matematikai elemzésekkel támogatta meg az edzéseket, a játékstratégia kialakítását.

Az új tulajnak, Matthew Benhamnek van egy fogadóirodája is, a Smartodds, amelynek révén már milliókat keresett azáltal, hogy matematikai modellek segítségével jelzi előre a meccsek eredményét. Meggyőződése, hogy az effajta analízis a játékosok átigazolásában és a pályán is sikert hoz neki. Annyira biztos ebben, hogy 6,2 millió fontot invesztált a dán csapatba, amelyben tavaly júliusban szerzett többségi tulajdont. Egy év elég volt neki ahhoz, hogy az északi országban bajnokot csináljon a Midtjyllandból, s így bejuttassa az Európa Ligába.

Munkatársaival a videófelvételek tüzetes elemzése mellett statisztikai módszereket is bevetnek ahhoz, hogy megtervezzék a rögzített helyzeteket, és kiosszák a feladatokat. Az elmúlt szezonban a gólok csaknem felét pontrúgásból szerezték, ami az Atlético Madrid szintjének felel meg.

A statisztikát hívják segítségül ahhoz is, hogy az edző számára lehetővé tegyék a mérkőzés minél objektívebb megítélését. Az elemzők nem csak a meccs végén, de félidőben is elküldik a számításaik eredményét az edzőnek sms-ben. Analitikai modelleket állítanak fel a számukra megfelelő játékosok megtalálásához is – egy londoni elemző csapat válogatja ki az alkalmas jelölteket a játékosok világméretű adatbázisából.

Beköszöntött tehát a Big Data a sportba is, hasonlóan az üzleti világhoz. Ott is tömegesen keletkeznek adatok, amelyeket ki lehet értékelni, és ez versenyelőnyt ad. Vajon tényleg behozhatatlan fölényre tehet szert az, akinek van pénze az adattudomány által nyújtott lehetőségek kiaknázására?

A Midtjylland az Európa Ligában, a csoportkör 1. fordulójában megfelelt az elvárásoknak: 1:0-ra nyert a Legia Warszawa ellen. A 2. forduló mérkőzése épp ma, október 1-jén lesz a Club Brugge ellen. Várjuk az eredményt.

 

Kiegészítés:
A Midtjylland 3:1-re verte a Brugge csapatát az Európa Liga D csoportjában október 1-jén.
Forrás: Soccerway.com