A berlini székhelyű f/21 Büro für Zukunftsfragen 2012. márciusában 31 oldalas tanulmányt tett közzé, „Internet 2015: Mobilan, hálózatban, „always on” címmel.
Szűk két évtizede, hogy az internet betört az életünkbe és ma már elképzelhetetlen az élet nélküle: máshogyan kommunikálunk, máshogy dolgozunk, másként fogyasztunk és a szabadidőnket is másképp töltjük. Az új technológiák az emberi együttélést is megváltoztatták: azonnali üzeneteket, fotókat, videókat küldhetünk a mobilunkról szerte a világba, megoszthatjuk ezeket a barátainkkal közösségi hálókon keresztül vagy akár az egész világgal Twitteren keresztül, mindemellett zenéket, filmeket is letölthetünk a világhálóról. A digitális világ egyre kisebb feldolgozási és hozzáférési idővel, radikálisan megnőtt mentési kapacitással, az eszközök folyamatos hálózatosításával jellemezhető. Ami tegnap még a jövő zenéje volt, ma már valóság.
Régebben csak asztali számítógépen keresztül érhettük el a világhálót, azonban most már mobiltelefonon keresztül is hozzáférhetünk. Így az internet már mindenütt jelen van, mindig elérhető. Ennek köszönhetően egyre több üzleti modell épül a „mindig online” vízióra, és a már meglévő kommunikációs minták is átalakulnak. A mobilinternet megjelenésével egyidejűleg kialakult az úgynevezett „cloud computing”, melynek lényege, hogy fizikailag nem a számítógépünkön vannak az adatokat feldolgozó alkalmazások, hanem az interneten, „egy ismeretlen felhőn”, így többé már nem csak az asztali számítógépek az egyedüli eszközök, amelyek az adatainkat és alkalmazásainkat kiszolgálják.
Jelen tanulmány célja, hogy összefoglalót adjon a jelentősebb digitális trendekről és azok hatásairól a 2015-ig terjedő horizonton. Megvilágítja, hogyan fonódik össze az internet az élet többi területével, majd bemutatja, hogy az internet egyre több ember számára lassan olyan természetessé válik, mint a levegővétel – mindig jelen van és megnyitja előttünk az egész világot.
A tanulmány témakörei:
1. Mindig és mindenhol hálózatban: A mobil internet felemelkedése
2. Minden közösségivé válik: a a Social Networking elterjedése
3. Az élet egy okos / „smart”világban: az interneten a dolgok karnyújtásnyira vannak
4. Fel a felhőkbe: a Cloud Computing természetessé válik
5. Mindenre lesz egy „App”: az internet „appifikálódása”
6. Globális helyett lokálisan: a háló hiperlokális lesz
A Controlling Világ következő számaiban mindig egy-egy témakörről adunk összefoglalót.
1. Mindig és mindenhol hálózatban – A mobilinternet felemelkedése
A harmadik nagy számítógépes forradalom előtt állunk: az internet mobillá válik. Egyre több hordozható eszköz áll rendelkezésünkre, melyeken keresztül hozzáférhetünk a webhez. A mobilinternet az életünk számos területére hatással lesz: az munkára, a fogyasztásra. Az okostelefonok másodpilóta szerepet töltenek be, amelyek az élet számos területén navigálnak bennünket: részben személyi titkáraink, részben szórakozási központok és részben emberi kapcsolataink vezénylői.
A mobilinternetezők száma meredeken növekszik: míg korábban a mobilnet az elit kiváltsága volt, mára már ez a mainstream. A növekedést számos tényező segíti elő: a mobiltelefon előfizetők számának emelkedése, valamint az okostelefonok folyamatosan növekvő piaci részesedése a hagyományos mobilokhoz képest, és a tabletek elsöprő térhódítása. A jelen trendek arra mutatnak, hogy pár éven belül a web elérése mobiltelefonokról meghaladja a hagyományos számítógépeken keresztüli hozzáférést. Ezzel karöltve folyamatosan nő az alkalmazások és más mobiltartalmak kínálata, növekszik az egyre nagyobb képernyővel rendelkező nagyteljesítményű eszközök választéka, valamint egyre több a felhasználóbarát alkalmazás és a kedvező szolgáltatási konstrukció, amelyek mindenki számára megfizethetővé teszik az mobilinternet-hozzáférést. Továbbá a mobilnetezés kapcsolódási sebessége is folyamatosan nő.
Manapság egyre többen nyúlnak a mobiltelefonjuk után, ha bizonyos információra van szükségük, ha multimédia-tartalmat keresnek, ha közösségi hálóhoz szeretnénk kapcsolódni, vagy ha épp be szeretnének vásárolni. Az új mobiltrend átformálta az egész fogyasztásunkat – a szórakozástól és az utazástól a kommunikációig és a szállításig. A mobileszközök fontos szerepet játszanak a vállalatok és fogyasztóik közötti interakciók sorozatának minden fázisában, úgy a fogyasztói döntésnél, mint a vevőkapcsolat gondozásnál. A vásárlástól az értékelésig ma már szinte minden történet mobilon keresztül történik. A fogyasztók már mobilról is tölthetnek fel fotót a közösségi hálóra, intézhetik asztalfoglalásukat, banki ügyeiket, és bevásárlásukat. Következmény: elvárják, hogy pontosan azt, akkor és éppen ott kapják meg, amit és ahogyan akarnak. Ez a vállalatok számára azt jelenti, hogy az ügyfélkapcsolati rendszerüket a mobil eszközökhöz kell igazítani.
A mobilinternet számos olyan lehetőséggel kecsegtet, amely forradalmat indít a kereskedelemben. Az árak teljesen transzparenssé válnak, hiszen a vásárlók bárhol, bármilyen helyzetben online össze tudják hasonlítani a helyi kereskedő árát az online árral, ha mobiltelefonjukkal beszkennelik a termék vonalkódját. És a kedvezőbb árú termék egy kattintással meg is vásárolható. Emellett az internetes alkalmazások különböző árengedmények figyelésére is alkalmasak. A vállalatok is alkalmazkodnak a trendhez: igyekeznek mobil-stratégiájukat, vagyis ügyfeleik mobilon keresztül történő kiszolgálását tökéletesíteni.
A mobilkereskedelem fellendülésével a pénz is egy új evolúciós szintet ért el. Az emberiség történetéből rengeteg féle fizetőeszköz ismert: cserekereskedelem, pénzérme, papírpénz, bankkártya – a jövő fizetőeszköze pedig minden bizonnyal a mobilunk lesz. A mobilfizetés egyre kedveltebb – a mobilfizetések száma jelentősen függ attól, milyennek érzékelik a vásárlók ezen megoldás biztonságát és költségét.
Annak köszönhetően, hogy az internetet már a zsebünkben lévő eszközről is elérhetjük, a mobil adatforgalom is jelentősen meg fog növekedni a közeljövőben. Ráadásul egyre több az okostelefon – az okostelefont használók pedig 10-szer vagy akár 20-szor nagyobb adatforgalmat bonyolítanak le, mint azok, akik hagyományos mobilt használnak. A laptopok, tabletek és az új hang-és videómegosztók is jelentősen hozzájárulnak a rendkívül gyors ütemben növekvő adatforgalomhoz. A zeneipar is átalakult: növekvő kereslet jelentkezik az egyszerűen, digitális formában beszerezhető zenei tartalmak iránt, amelyek szintén növelik az adatforgalmat. S végül meg kell említenünk a gép-gép közötti kommunikációt, amely hatalmas adattömeg-továbbítást jelent.
Az okostelefonok és az új alkalmazások elterjedésével a fogyasztók adatéhsége egyre növekvő nyomás alatt tartja a hálózatokat, és ebből fakadóan új ármodellekkel is találkozhatunk majd a közeljövőben. A jövő kihívása pedig abban áll, hogyan lehet egyensúlyba hozni a mobil szélessáv iránti keresletet és kínálatot.
Top 10: A legtöbb internet felhasználóval rendelkező országok
Kínában van messze a legtöbb internet felhasználó. Ha az internet felhasználók számát a lakosságszámra vetítjük, megváltozik a kép: az Egyesült Királyság áll az élen, őt Németország majd az USA követi. A top tíz ország az egész világ internetezőinek 60%-át teszik ki.
Forrás: Internet World Stats 2011
Mi történik 60 (online) másodperc alatt?
Egy ember átlagosan 16-17-szer vesz levegőt és 75-öt ver a szíve percenként – mi történik ennyi idő alatt az interneten?
Forrás: VisionMobile 2011
Növekvő mobil adatforgalom
Egy éven belül csaknem két és félszeresére nőtt a mobiltelefonokon keresztülmenő adatforgalom szerte a világban. És a növekedésnek még koránt sincs vége.
Forrás: Fresh Eng Ltd.
Forrás: f/21 Büro für Zukunftsfragen