Elhibázott gondolkodási sémáink – Hogyan torzít a felidézhetőség?
Gondolatok Rolf Dobelli: Die Kunst des klaren Denkens (A világos gondolkodás művészete) c. könyve alapján
„Ismered Zita nénit a földszintről? Tizennyolc éves kora óta minden áldott nap elszív egy doboz cigit, és most hétvégén ünnepli a 100. születésnapját. Szerinted nem túlzás ez a nagy hűhó a dohányzás káros hatásai körül?" Gyakorta hallani hasonló érvelést. Ez részben érthető, hiszen ki ne akarná megkönnyíteni a saját dolgát? Arról szeretünk beszélni és gondolkozni, amit ismerünk vagy ismerni vélünk. Elfeledkezünk róla, hogy a legtöbb jelenségnek van, és kell, hogy legyen számos olyan aspektusa, amiről nekünk még csak sejtelmünk sincs, legyünk bár a világ legképzettebb, legműveltebb, legnyitottabb teremtményei. És ha ilyen ingatag alapokra építkezünk, ne csodálkozzunk, ha döntéseink gyakran katasztrofális eredményt hoznak.
„Hová lesz így a világ? A hírekben hallottam, hogy már megint hatlábú borjú született Argentínában!" Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy a valóság a legkevésbé sem függ attól, mi mit tartunk lehetségesnek vagy elképzelhetőnek. Az egyszerűség kedvéért sokszor csak azt fogjuk fel a világból, ami a saját magunk által ismert példáknak megfelel. Ám ezeket illetően ne legyenek illúzióink: remekül megragad az agyunkban minden, ami elég látványos és hangos – és ami nem, az szinte el sem ér odáig. Ha sűrűn ismételgetünk valamit, meglepően hamar beleég a tudatunkba, és ne feledjük, hogy mindehhez még csak igaznak sem kell lennie. Csak elég gyakran kell visszhangzania a környezetünkben és a fejünkben egy elképzelésnek, és kérdéses szituációban ez fog előtérbe nyomakodni.
„De nekem azt tanították gyerekkoromban, hogy evés közben nem beszélünk!" Ez kínos lehet egy fontos üzleti vacsorán… Pedig általában egy merőben új helyzettel vagy problémával szembesülve is a már jól megszokott gondolkodási sémákat indítjuk be – függetlenül attól, hogy tényleg működőképesek-e, tényleg jól leképezik-e a valóságot vagy sem. Biztonsági játékosként legszívesebben az adott dologgal kapcsolatos első benyomásainkhoz és bevált receptjeinkhez ragaszkodunk – de vajon valóban ez nyújt biztonságot? Mintha egy idegen helyen találnánk magunkat térkép nélkül, aztán mégiscsak elővadásznánk egyet a táskánkból, noha egy másik városét, és az alapján igyekeznénk tájékozódni. Sokszor úgy vagyunk vele, hogy inkább hagyatkozunk egy alkalmatlan térképre az élet „útvesztőjében", mint hogy csak úgy elinduljunk bele a világba minden navigáció nélkül.
Tehetünk egyáltalán valamit az ellen, hogy újra meg újra a fenti a gondolkodási hibába essünk? Rolf Dobelli azt javasolja, hogy igyekezzünk minél többet együtt lenni olyanokkal, akik másképp gondolkoznak, mint mi magunk, olyanokkal, akiknek az élményei alapvetően különböznek a mieinktől. Csak így kerülhetjük el, hogy beleragadjunk a felidézési torzítás csapdájába.
A szerzőről
Rolf Dobelli harmincöt évesen kezdett írni, előtte hosszú ideig ő volt a Swissair Csoport egyik leányvállalatának CEO-ja. Aztán társaival megalapította a getAbstract nevű céget, amely ma már világszerte az üzleti szakirodalom ismert kiadója. Eddig hét nagysikerű könyve jelent meg.
