Hitelt felvenni általában olcsóbb, mint kötvényt kibocsátani – írja Dr. Stefan Kolek, az UniCredit Bank szakembere a CFO Insight magazin őszi kiadásában. Cikke jól összefoglalja a finanszírozásban vissza-visszatérő vitát, mely szerint mi éri meg jobban: hitelt felvenni vagy kötvényt kibocsátani a vállalati források megteremtésére. A CFO-k gondolkodása nyilvánvalóan a kamatterhek, díjak, a kibocsátási memorandumok és későbbi kötelezettségek, valamint saját cégeik teljesítőképessége körül forog.

E szempontok mellett fontos mérlegelni néhány, a termék sajátosságaihoz kapcsolódó szempontot is. Az egyik alapvető különbség, hogy a hitelkapcsolat a bank és az ügyfél közvetlen, testreszabott ügye, ahol végigjárják a szerződésben megállapodott utat. A banktitok védi az ügyfelet attól, hogy bármely tranzakcióról, díjról, kockázatról bármiféle információ kikerüljön a nyilvánosság elé. A vállalati kötvények ezzel szemben exhibicionistább műfajba tartoznak. A kötvények tulajdonosai a bankok mellett a lakosság, az állam, egyéb intézmények lehetnek.

Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy akkor érdemes kötvényt kibocsátani, ha van a piacon olyan további befektetői kör, amelyik nemcsak bízik a vállalkozás sikerében, hanem elegendő időre szabad pénzeszközzel is rendelkezik, és beszáll a finanszírozásba. Akkor teszi ezt, ha transzparens és folyamatos információt kap a vállalkozásról, annak hozamairól és a befektetett pénze biztonságáról. Szabályozott piacokon a kötvények árfolyama kiváló barométerként működik.

A hitel és a kötvény közötti döntést így valójában nem csak a CFO-k, hanem a piaci befektetők hozzák meg. Ez nagyon lényeges eltérés.

A piacon jelenleg mintegy 500 milliárd forint vállalati kötvény van, ami nem mondható soknak, ha összevetjük a 7000 milliárd forintnyi vállalati hitelállománnyal. A hitelportfolió összetétele romlik, a nemfizető vállalati adósok száma nő, már 20% körüli a 90 napon túl tartozók aránya. De név szerint nem tudjuk, hogy kikről is van szó. A tőkepiacon forgalomban levő kötvények helyzete más: ha minden rendben van, kevés a visszhang, de ha probléma merül fel, az jó időre elriasztja a befektetőket. Elég emlékeztetni a 90-es évek Globex kötvényeire, mesés hozamígéretére, majd a fokozatosan eltűnő vagyoni fedezetre. A hosszan elnyúló büntetőügyben a valódi vesztesek a befektetők voltak, több milliárd forint bukással. Ma is nyögi ennek ódiumát a soproni és néhány fővárosi kerületi önkormányzat (amelyek már akkor is szerettek spekulálni).

A nemfizető kötvény a legrosszabb reklám egy cég számára is. A CFO-k feje fájhat, ha olyan helyzetbe keverednek, mint a magyar E-Star energetikai vállalkozás, ahol a közeli napokban esedékes kötvényeiket a befektetők 35%-os árfolyamon válthatták be, mert elmaradtak a tervezett üzleti eredmények, nem folytak be időben a cég kintlévőségei. És ennek a történetnek még nincs vége, mivel később esedékes kötvénytartozások is vannak.

Tehát miről is döntsenek a CFO-k ma Magyarországon? Ha a „hitel kontra kötvény” döntést kell meghozniuk, jól gondolják meg a tőkepiaci megjelenést. Csak akkor válasszák, ha bombabiztos üzlettel, nagy tartalékkal rendelkeznek, amelyet az időtényező, mint kockázat sem tud kikezdeni. Ha bankkapcsolataikon túlmenően további befektetőket keresnek vagy üzleti partnereiket is be akarják vonni a finanszírozásba. Ha tudnak nyitott könyvként működni, azaz eleget tudnak tenni a folyamatos jelentési kötelezettségeiknek, ezt győzik idővel, szusszal, pénzzel. Ha valahol megcsúsznak a számításaikban, vagy üzleti hozamaik alulmaradnak, kellő tartalékaik biztosítják, hogy nem rohamozzák meg őket, és nem rendül meg a befektetők bizalma.