Míg a kistérségek központi fejlesztése egyre nagyobb teret nyer a közigazgatásban, addig ennek lehetőségeit még kevés társulás ismerte fel. A közös gondolkozás, közös fejlesztések megvalósítása viszonylag ritka hazánkban, sok példát találunk arra, hogy egymással versenyezve, hasonló fejlesztéseket tervezve gyakorlatilag kiütik egymást a települések a pályázati források elosztásánál. Pedig a megfelelő stratégia kialakításával nemcsak a megszerezhető […]
Interjúsorozatunk újabb darabjában Bácsfalvi Mihály, az OTP Garancia Biztosító Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
Dr. Venczel Sándor (a József Attila Színház menedzser igazgatója) egy érdekes játékra hívja azokat a gazdasági vénával rendelkező vezetőket, és színházbarátokat (a www.szinhaz.hu oldalon), akik szeretnék kiszámolni, hogy egy könnyű angol darab vajon milyen költségekkel állítható színpadra és a befolyó bevétel vajon hozhat-e a producer számára jövedelmet.Ha kíváncsi a számokra, akkor ragadjon papírt és ceruzát […]
Az IFUA Horváth & Partners Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. (www.ifua.hu) 2007. november 14-én tartotta meg első, az „Egységes önkormányzati vállalatirányítás” témakörben sikerrel zárult konferenciát, amelynek célja az volt, hogy a tapasztalatok megosztásával segítse az önkormányzati társaságok szakmai fejlődését. A konferencián részt vevők megállapodása alapján a klub tagjai évente kétszer szerveznek találkozót, melyből egy alkalommal […]
Interjúsorozatunk újabb darabjában Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója, a Menedzserek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
A közigazgatás és a hagyományos költségvetési gazdálkodás számos olyan problémával küzd, amelyek a jelenlegi működési keretek között nehezen befolyásolhatók. A közigazgatás korszerűsítésének egyik fontos feladata, hogy ezeket a kereteket megváltoztassa. A korszerűsítési munkálatok valódi sikerét olyan mérőszámokkal lehet igazolni, amelyeket a vállalati szektorban is gyakran használnak (pl. a munkavégzés hatékonysága, eredményessége), de emellett figyelemmel kell […]
Sikeres controller karrierpályákat bemutató interjúsorozatunk újabb darabjában Sárvári Marianna, a Raiffeisen Bank Zrt. Szervezési és Alkalmazásfejlesztési Főosztályának vezetője osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
Míg a stratégiaalkotás egyre inkább teret hódít a közigazgatásban, addig a mutatószámok használata még mindig viszonylag ritka. Pedig a stratégiai irányításnak csupán az első lépése az ágazati stratégiák megalkotása. Mostanában kezdik felismerni, hogy nem elegendő a célok meghatározása – azok teljesülését mérni is kell. Ez pedig mutatószámok használata nélkül objektíven nem lehetséges. Ott pedig, ahol […]
Sikeres controller karrierpályákat bemutató interjúsorozatunk újabb darabjában Orosz József, a Michelin Hungária Kft. közép-kelet-európai régióközpontjának pénzügyi igazgatója osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
Sikeres controller karrierpályákat bemutató interjúsorozatunk újabb darabjában Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
Sikeres controller karrierpályákat bemutató interjúsorozatunk újabb darabjában Szabó Ferenc, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója osztja meg Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
Zsedényi Zsolt eddigi pályafutása példázza, hogyan válhat controllerből CIO, illetve vezérigazgató-helyettes, CFO. Interjúnkban megosztja Olvasóinkkal pályafutása „titkait”, szakmai tapasztalatait és vezetési elvekkel kapcsolatos gondolatait.
A 2007-2013 közötti programozási időszakban az Államreform Operatív Program hivatott arra, hogy az igazgatási rendszer teljesítményét és a nyújtott szolgáltatások színvonalát az erőforrások optimális felhasználása mellett növelje. A fejlesztési prioritások között szerepel a közigazgatási szervezetek folyamatainak megújítása, működésük korszerűsítése, az emberi erőforrások minőségének, valamint a kormányzási képesség javítása. Az Operatív Program tervezése során kiemelt szerepet […]
A 2007-2013 közötti programozási időszakban az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program hivatott arra, hogy az igazgatási rendszer teljesítményét és a nyújtott szolgáltatások színvonalát az erőforrások optimális felhasználása mellett növelje. A fejlesztési prioritások között szerepel a közigazgatás és a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása, valamint a közigazgatási szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató infrastrukturális háttér fejlesztése. Az Operatív Program […]
Magyarország a 2007-2013 közötti programozási időszakban közel 8000 mrd Ft-nyi uniós támogatást fog felhasználni a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a környezeti infrastruktúra, a települések és a turizmus fejlesztésére. A szakértők egybehangzó véleménye szerint ugyanakkor nem az input, hanem az output oldalt kell vizsgálni ahhoz, hogy a támogatások eredményességét megállapíthassuk. Vagyis […]
A Gyurcsány-kormány által bejelentett reformok egyik legtöbbet emlegetett eleme a teljesítményközpontú közigazgatás megteremtése. Ennek részeként került sor a miniszterek éves teljesítményének értékelésére, amely jelentős lépés a kitűzött cél eléréséhez, ugyanakkor számos kérdést felvet arra vonatkozóan, hogy vajon mit is jelenthet a teljesítmény a közigazgatásban. Palotai Bálint cikkében az olvasók arra kaphatnak választ, hogy mit is […]
A közigazgatási intézmények teljesítményének mérése Magyarországon úttörő gondolatnak számít, a tengerentúlon azonban közel sem az. Az USA-ban 2002 óta működik a minisztériumok értékelési rendszere, melynek segítségével összehasonlíthatóvá válnak egymással az egyes minisztériumok. A rendszer főleg a működés célszerűségét vizsgálja: milyen eredménnyel valósítja meg az intézmény a kormányprogramot?
A könyv egyenes folytatása Osborne 1992-ben megjelent Új utak a közigazgatásban (Reinventing Government) című művének, mely világszerte feltűnést keltett – nemcsak szakmai körökben, de a széles nyilvánosságot illetően is. Míg azonban az előbbi mű programadó és mozgalomindító „kiáltvány” volt, addig a legújabb szellemi örökös a konkrét megoldási javaslatokra koncentrál – természetesen kellő módszertani megalapozottsággal. A […]
A hazai fejlesztéspolitika középpontjában – egyik kiemelt célkitűzésként, s az Európai Unió lisszaboni célkitűzéseivel összhangban – a gazdasági versenyképesség erősítése áll. E cél megvalósításában jelent konkrét lépéseket az öt vidéki nagyvárosban (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged), Budapesten és a Közép-Dunántúli Régióban – a Székesfehérvár-Veszprém tengelyhez kapcsolódva – kialakítandó – az európai kutatási és gazdasági […]
A közigazgatási reformtervek megvalósításához nem elég a jogszabályok megváltoztatása. A hatékony intézményrendszer megteremtéséhez a versenyszférában alkalmazott vállalatirányítási eszközökre is szükség van – Tanács Zoltán, az IFUA Horváth & Partners tanácsadójának cikke a FigyelőNeten. Közigazgatási reform: nem elegek a jogszabályok Forrás: FigyelőNet
A tradicionális bürokratikus szervezetek gyakorta nem képesek megfelelni a társadalom által napjainkban elvárt követelményeknek. Nyugat-Európában, az USA-ban több kezdeményezés indult az elmúlt években az új közigazgatási / közszolgálati menedzsment (New Public Management) megteremtésére. A cél a szolgáltató, eredményorientált, olcsóbb, az üzleti szférában bevált módszereket megfelelően adaptáló közigazgatás kialakítása volt. Milyen lehetőségek vannak a vállalkozó kormányzat […]
Hazánk közszolgálati intézményei új kihívások előtt állnak. A 2004-es év várható költségvetési irányszámai, a tervezett általános létszámcsökkentés és az Európai Unióhoz történő májusi csatlakozás a legtöbb intézmény számára egyre sürgetőbben veti fel a megújulás szükségességét, újfajta vezetési és szervezési megoldások alkalmazását, illetőleg az üzemgazdasági szemlélet előtérbe helyezését. A cél a költséghatékony, kiegyensúlyozott és ügyfélorientált működés. […]
A Semmelweis Egyetem egyszerre érintett az oktatás és az egészségügy nehézségei, kihívásai által. A 2003 nyarán hivatalba lépő új vezetés számos feladat előtt áll: – hosszú távon is eredményes stratégiai pálya kijelölése az Egyetem számára; – a célkitűzések eléréséhez szükséges akciók meghatározása és ezek megvalósítása; – a mindennapi működést megnehezítő likviditási problémák kezelése; – a […]