Horváth Péter emlékére

Radó István
2022. június 21.

Kimondhatatlanul nehéz végleg búcsút venni egy embertől, akit tiszteltünk és szerettünk. Megállunk, gondolkodunk, mit jelentett a mi számunkra, és vajon mit jelentettünk mi az ő számára? És ekkor bevillan számtalan emlékkép az elmúlt évtizedekből, ami miatt végképp azt érezzük, hogy távozásával egy személyes rész hasadt ki életünkből.

 

És ez így is van, hiszen Péter sokféleképpen volt jelen az életünkben. 32 éven keresztül tartotta meg a Budapest Management és Controlling Fórum nyitóelőadását, olvastuk könyveit és publikációit. Idén csak azért nem jött el a Fórumra, mert már készült a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Családi Vállalatok Központ néhány héttel későbbi budapesti konferenciájára. Minden évben sokszor találkoztunk, kirándultunk, vacsoráztunk és sokat, nagyon sokat beszélgettünk. És ezeken az emlékképeken túl van valami más, amit Péter adott nekünk, ez pedig a szakmai identitás.

Horváth Péter tudományos teljesítménye azért kiemelkedő a számunkra, mert megalkotta a controlling rendszerelméleten alapuló, koordináció-orientált felfogását. Eszerint a controlling funkcionális szempontból a vezetés alrendszere, a controller pedig rendszeralkotással és rendszercsatoló koordinációval segíti a tervezést, az irányítást, valamint az információellátást, és ily módon támogatja a vállalat alkalmazkodását környezetéhez. A controlling tehát támogatja a menedzsmentet: lehetővé teszi számára a célorientált alkalmazkodást és az operatív rendszer folyamatosan összehangolt működését.

A 70-es évek végétől a Horváth-féle controlling elmélet széles körben elterjedt a tudományban és a gyakorlatban, de az eredeti koncepció koherenciáját mutatja, hogy a következő időszakban a definíciót csak kiegészítették és tovább konkretizálták az eredményközpontú koordináció szempontjával. Kiemelendő, hogy miután Horváth Péter világosan megkülönböztette a controller rendszeralkotó- és rendszercsatoló feladatait, lehetővé vált az irányítási és ellenőrzési rendszerekről szóló vita szétválasztása. Ez az irányítási koncepció, valamint a controlling folyamatok, eszközök és szervezet alrendszerekre történő további felosztásához vezetett.

Az új megközelítés a folyamatok és eszközök – rendszeralapú, de nem rendszerfüggő – fejlesztésével módot adott a koordinációs problémák gyakorlati megoldására. Lehetővé tette Horváth számára, hogy szilárd elméleti alapokra támaszkodva új és innovatív módszerek keresésének szentelje magát. Kutatómunkájában a klasszikus “Innovative Action Research” módszertanát követve a vállalati gyakorlat visszajelzéseire épített, ami saját eredményeinek relativizálásával együtt vezetett 1998-as kijelentéséhez: “A controlling a gyakorlat ’találmánya’”.

Horváth 1979-ben írta meg a széles körben elterjedt “Controlling” című alapművének első kiadását, amely 2022-ig 14 kiadást ért meg. Kiegészítette és rendszerelméleti keretek közé foglalta Albrecht Deyhle 70-es évek első felében megalkotott controlling koncepcióját, Horváthé lett a tudományág első átfogó controlling definíciója. Az ő érdeme, hogy a fogalmak világos elemzésével megteremtette a controlling széles körű meghonosításának előfeltételét a nagyvállalatok számára is.

Az 1980-es évek második felében Magyarországon is divatba jött a controlling, egyre több vállalat hozott létre controlling szervezeteket és vezetett be Horváth Péter által definiált tervezési, vezetői számviteli és beszámolási rendszereket. Horváth nélkül nem lenne IFUA Horváth, nem lenne Controlling Akadémia. Ő kezdeményezte a Magyar Controlling Egyesület megalapítását, neki köszönhetjük a Budapesti Controlling Fórum rendezvénysorozatának 1989-es elindítását, illetve az első controlling tárgyban írt magyar nyelvű tankönyv kiadását.

Szakemberek ezrei tartják meg emlékezetükben Horváth Pétert, aki perspektívát és önbizalmat adott pályakezdéshez, aki maga is olyannyira azonosult a szereppel, hogy saját magát is controllernek tekintette.

„Mi controllerek nem viselkedhetünk „homo oeconomicus” módjára, mert a rendszerelméleti megközelítés csak a magatartási szempontok integrálásával lehet sikeres.” Hiába a legjobb RENDSZER, ha az nem veszi figyelembe az érintettek korlátozott racionalitását, érdekeit és a döntéshozatal lélektani torzulásait. Ennek a gondolatnak a jegyében Horváth Péter még 85 éves korában is tele volt életkedvvel, optimizmussal, pozitív hozzáállása minden helyzetben átragadt partnerére. Soha nem kezdte azzal a mondatot, hogy „az a baj”, hanem azzal, hogy „az a kihívás”. Nem kockázatokról, hanem esélyekről beszélt, nem krízist, hanem fordulópontot, lehetőséget emlegetett. A középpontban pedig soha nem ő, hanem beszélgetőpartnere volt, függetlenül attól, hogy éppen egy kezdő tanácsadóval vagy a tartományi miniszterelnökkel beszélgetett.

Sokan gyászolják Péter személyében a mecénás, a tudós vagy a barát elvesztését.
Mi, akik a közelében voltunk és vele tölthettünk három évtizedet, mi Horváth Péter személyében leginkább egy szeretetre méltó és kedves ember elvesztését gyászoljuk.

Isten nyugosztalja.

 

A szerző az IFUA Horváth ügyvezetője