Az adattárház még nem minden

Korcsmáros István
2015. február 23.

Képzeljünk el egy céget, amely szórakoztató elektronikai termékeket, notesz- és táblagépeket gyárt. A vállalat négy nagykereskedő részére szállít, tőlük fogad megrendeléseket. A cégvezető legfontosabb kérdése: ki a legjobb vevő?

– avagy az igazság egyetlen változatának mítosza

Képzeljünk el egy céget, amely szórakoztató elektronikai termékeket, notesz- és táblagépeket gyárt. A vállalat négy nagykereskedő részére szállít, tőlük fogad megrendeléseket.

A cégvezető legfontosabb kérdése: ki a legjobb vevő?

A termékeket három önálló divízió állítja elő, mindegyik saját informatikai háttérrel rendelkezik.

Az egyes divíziók megküldték válaszaikat, melyeket az alábbi táblázat tartalmaz:

Látható, hogy a szórakoztató elektronikai divízió szerint a B ügyfél a legjobb, a noteszgépek gyártója szerint az A ügyfél, míg a táblagépek gyártója szerint a C ügyfél. Három különböző terület – és az igazság három változata.

Nem volt mit tenni, a három jelentést el kellett küldeni a központi controllingra, ahol némi adatmanipuláció után megállapították, hogy egyik divíziónak sincs igaza. Ugyanis összvállalati szempontból a D ügyfél a legjobb, ő rendelt a legnagyobb értékben az előző év folyamán az összes termékcsoportot figyelembe véve.

Természetesen a vállalatnál számos egyéb jelentést is készítenek, így aztán a controlling tevékenységének nagy részét az adatok rutinszerű aggregálása teszi ki ahelyett, hogy azok elemzésére koncentrálhatnának.

A cégvezetés ezen elgondolkodott, és úgy döntött, hogy nem a riportokat kellene folyton-folyvást aggregálni, hanem a három divízió adatait lenne célszerű előzetesen integrálni. Az integrált adatokból aztán azonnal előállna a második táblázatban szereplő céges kimutatás, természetesen az egyes divíziók szerint is megbontva. Építettek tehát egy adattárházat, amely meggyőződésük szerint mostmár az igazság egyetlen változatát tükrözi.

Közben eltelt néhány év, az adattárház ma is működik, de az utóbbi időben nyugtalanító jelenségek ütötték fel a fejüket: ha különböző területekről bekérik ugyanazt a riportot, a végső számok újra nem egyeznek.

Pedig az adattárház működik, az IT is teszi a dolgát, a különböző üzleti területek pedig megfelelően képzett kulcsfelhasználókkal rendelkeznek, sokuktól egyáltalán nem idegen a számítástechnika. Vannak köztük kifejezett Excel guruk, sőt néhányuk az Access adatbáziskezelővel is jó barátságban van. Egy-két területnek sikerült profi informatikust is felvennie, akik némi gyakorlat után már jól átlátják a feladatok üzleti részét is.

Miután a vezetés leült az üzleti területek és az IT képviselőivel, a következőkre derült fény. A vezetés gyakran kér olyan kimutatásokat „már tegnapra”, melyek az adattárház standard riportjai között nem szerepelnek. Ha a területek az IT-hez fordulnak, akkor kiderül, hogy mások is felkeresték őket, úgyhogy kérésüket beállítják a sorba. Ha rájuk kerül a sor, akkor az IT előbb precíz specifikációt kér a területtől, majd miután a fejlesztés elkészült, a szakma szabályai szerint tesztelést végez, mindent korrekt módon ledokumentál, s csak ezek után hajlandó publikálni a kész riportot. Az viszont addigra már el is vesztette az aktualitását. Sokszor van igény olyan jelentésre, amelyhez nem minden alapadat van meg az adattárházban. Az ilyenkor szükséges fejlesztések átfutási ideje természetesen még számottevőbb.

„Magad uram, ha szolgád nincs!” – és az üzleti területek a saját kezükbe veszik a dolgokat. Amihez van hozzáférésük az adattárházban, azokat az adatokat kinyerik és elmentik Excelben, esetleg egy lokális Access adatbázisban. Ezeket az adatokat aztán szűrik, átalakítják, kiegészítik más forrásokból beszerzett adatokkal, majd újra elmentik, vagy betöltik egy másik lokális adatbázisba. Végre jöhet a riportolás. Mindez lezajlott fél nap – és nem két hét – alatt. Legközelebb még gyorsabb lesz, hiszen csak a következő időszak hasonló adataival kell felfrissíteni a lokális Excel fájlokat (vagy Access táblákat), a szükséges számítások már ott  figyelnek az Excel makrókban.

Az üzleti terület vezetője megmenekült a szőnyeg szélétől. Más területek vezetőinek is beszámol sikeréről, egyesek jelzik, hogy bizonyos adatok nekik is jók lennének, amiket meg is kapnak. Ezeket majd kiegészítik a saját adataikkal, transzformálják őket saját üzleti logikájuk szerint, elmentik őket saját
lokális Excel tábláikba – és ettől kezdve ők is időben elkészülnek majd a prompt riportokkal. A gépezet beindult… Megkezdődött a felhasználók általi adatgyártás. Lassan kialakulnak az árnyékrendszerek.

A főnök is örül, hogy újra gyorsan megkap minden eseti jelleggel felmerült kimutatást. Mígnem egyszer ugyanazt a riportot el nem kéri több területtől is. A végeredmény aligha fog egybeesni, noha önmagában mindegyik igaz lesz. Az igazság egy-egy változata.

A megoldáshoz nem vezet királyi út. A számítástechnikai megoldás önmagában nem elegendő, itt alapvetően humán problémáról van szó. Hogy miért? Erre álljon itt egy idézet

Füst Milántól:

„Azt feleled nékem: – Ez nincsen egészen úgy. – Semmi sincsen egészen úgy, – felelem én. Vagyis minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tetszik a legfontosabbnak. Akkor hát megbuktam nálad.”