Címke:

10. M&C levél – 2004. szeptember 8. Azt mondd, amit tényleg mondani akarsz!

A jó elemzés önmagában nem elegendő. Egy controllernek éppúgy jól kell kommunikálnia, mint bárki másnak. A döntéshozók számára érthetően és pontosan kell prezentálnia vizsgálódásainak eredményét. Az ehhez szükséges fogásokat mindenki képes lenne elsajátítani, ha a controller-képzés megfelelő hangsúlyt fektetne rá.
A könyvelőket és a kalkulátorokat könnyű másokkal kiváltani! A jó elemzőket már sokkal nehezebb! Azokat, akik képesek lebilincselően vizualizálni és prezentálni az elemzéseket, szinte lehetetlen lecserélni. Vezetők jöhetnek-mehetnek, de ezek a controllerek maradnak! A munkaerőpiac mai helyzetében ez sem elhanyagolható szempont!

Tovább

A tanuló szervezet kontrollja

Egyre több vállalat ismeri fel ma már, hogy versenyképességgel a tudásalapú gazdaságban az rendelkezik, aki képes az üzleti céljaihoz szükséges tudás folyamatos felismerésére, felkutatására, felhasználására és szervezeten belüli fejlesztésére, megosztására. A tanuló szervezet olyan intézmény, amely tudatosan és módszeresen alakítja a szervezeti tudás létrehozását és átadását. A tanuló szervezet kontrollja ma még kevés controller munkakörében […]

Tovább

Informatikai szervezetek alternatívái

A megosztott szolgáltató központ (Shared Service Center) olyan szervezeti egység, amely belső szolgáltatást nyújt a vállalat vagy intézmény más egységei számára. Számos gyakorlati tapasztalat támasztja alá, hogy ez a megoldás hatékonyabb a hagyományos központi szolgáltatóknál. A ki-, illetve átszervezések leggyakrabban talán az informatikai szolgáltató szervezetet érintik. Milyen IT szervezeti alternatívák léteznek, s mik ezek előnyei, […]

Tovább

Régi-új kihívások a vállalati vezetők előtt: hogyan őrizhetjük meg stratégiai válaszképességünket és hatékonyságunkat egyszerre?

Milyen irányítási kérdéseket fel és milyen szervezeti megoldásokat kínál a megosztott szolgáltató központok kialakítása? Dr. Bodnár Viktória e témakört is felölelő előadása a XVI. Budapesti Controlling Fórumon hangzott el. Az anyagban a szerző összefoglalja a szolgáltatási modellek legfontosabb elméleti kérdéseit és az elmúlt évek munkái alapján a gyakorlati tapasztalatokat is. A szerző, Dr. Bodnár Viktória […]

Tovább

Létesítménygazdálkodás és controlling

Ismét új rovat a Controlling Portálon! Czerny József cikke a rovat indító tanulmányaként azon túl, hogy áttekinti a létesítménygazdálkodás fogalmát, vállalaton belüli szerepét, működési területeit, kitér a controlling és a létesítménygazdálkodás viszonyára, az ellátandó controlleri feladatokra és az alkalmazható módszerekre is. Jó szívvel ajánljuk mindazon controllereknek, vezetőknek, akiknél a létesítménygazdálkodás vállalaton, intézményen belüli feladat! A […]

Tovább

Áldás vagy átok az IFRS a controllerek számára?

A 1606/2002-es EU-rendelet kimondja, hogy az Európai Unió tőzsdéin jegyzett vállalatoknak 2005. január 1-től a konszolidált beszámolóikat az IFRS standardoknak megfelelően is el kell készíteniük! Az IFRS szerint elkészített konszolidált beszámoló kiválthatja a magyar számviteli szabályok szerint készítettet. Sajnos ez az út még nem járható az egyedi (vállalati szintű) beszámolók esetén. Vajon az IFRS csak […]

Tovább

Controlling a projekt-gazdálkodású szervezeteknél

Az építőiparban biztos kudarcnak számít, ha valaki csak a hagyományos vezetői számvitel módszereire támaszkodik. Ritkán azonosítható és ismerhető meg a legjobb gyakorlat ebben a szektorban, ahol időigényes és igen bonyolult megállapítani a termelési értéket, nehéz elemzési, terv-tény összevetési szinteket találni, előrejelzéseket készíteni. A szerző, Lukács Gyula bemutatja, hogy a bevált műszaki adatbázisok és szerződéskötési minták […]

Tovább

Megjelent az IGC Controlling értelmező szótár magyarul!

Az értelmező szótár a controlling gyakorlatorientált tudományának szakkifejezéseit tartalmazza magyar, német és angol nyelven. A szótár felépítése alfabetikus, lefedi a legfontosabb controlling fogalmakat a működő tőkétől a szabályozókörig. A szótár nemcsak a szavak, kifejezések fordítását, hanem azok részletes tartalmi magyarázatát is tartalmazza, amelyek megértését számos ábra segíti. A háromnyelvű Controlling értelmező szótár a controller szókincs […]

Tovább

Stratégiai irányítás az agrárgazdaságban

Véry Zoltán cikkében áttekinti a mezőgazdasági tevékenységeket jellemző stratégiai sajátosságokat, majd a növekedés, hatékonyság, környezettudatosság, fejlődés és hatásosság elvárásai mentén továbbhaladva bemutatja az olvasók számára – a hazai agrárgazdaságban még kevésbé elterjedt – Balanced Scorecard módszertan alapvetéseit.

Tovább

Vállalati környezetvédelmi költségek számbavétele

A Tisztább Termelés Kiskönyvtár kézikönyve bemutatja a környezeti számvitel alapjait, az alapvető pénzügyi és üzleti mutatószámokat, és azok értelmezését – azt, hogy a környezetvédelem hogyan teremthet a vállalat számára hozzáadott értéket. Mindezt egy közérthető – példákkal illusztrált – gyakorlati útmutató, nem pedig egy elméleti szakkönyv stílusában teszi. A kézikönyv elsősorban a kis- és középvállalatok környezetvédelmi […]

Tovább

9. M&C-levél – 2004. július 1. Egységessé vált a controller követelményrendszer: mérföldkő a szakmában!

Ma még nem lehet tudni, mikor jönnek majd a személyzetisek izgalomba a náluk jelentkező controller államvizsgája láttán. Azt se tudjuk, hányan lesznek, akik veszik maguknak a fáradtságot, és felkészülnek a vizsgázás próbatételére. Ezekre a kérdésekre néhány év múltán érdemes visszatérnünk.
Ettől függetlenül meghatározó jelentősége van annak, hogy az Oktatási Minisztérium meghirdette a controller szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit…

Tovább

A Nitrokémia 2000 Rt. környezetvédelmi költség elszámolási gyakorlatának továbbfejlesztése

A Nitrokémia 2000 Rt.-nél a megalakulást követő második évben új számviteli rendszer került bevezetésre, melynek kidolgozásakor sor került a környezetvédelmi költségek azonosítására, tervezésére és elszámolására szolgáló módszerek kialakítására is. A Tisztább Termelés Magyarországi Központja koordinálásával 2001 és 2003 között végrehajtott TEST projekt keretein belül a környezetvédelmi költségek ismét előtérbe kerültek. Madarászné Kajdacsy Ágnes szakdolgozatában olyan […]

Tovább

A környezeti menedzsment eszközök integrált alkalmazása négy hazai vállalatnál

A TEST projekt öt Duna-menti országban 4-4 vállalat számára tette lehetővé az UNIDO (United Nations Industrial Development Organisation, az ENSZ Ipari Fejlesztési Szervezete) által kifejlesztett módszertan alkalmazását, mely a környezeti teljesítmény javításának új vállalati eszközeire épül. A projekt célja, hogy a résztvevő vállalatok számára bemutassa, hogy a környezet védelme, a környezeti jogszabályoknak való megfelelés és […]

Tovább

A reálopciók értékelésének módszertana

Egyik 2003 júliusi cikkünkben röviden már esett szó a reálopciós technikák alkalmazásáról. A pénzügyi életben már széles körben elterjedt a pénzügyi opciók használata a különböző pénzügyi eszközök (részvények, kötvények stb.) árának értékelése során. A sikereken felbuzdúlva néhány amarikai közgazdász kidolgozta ennek analógiáját a reáleszközök értékelésére. A közeli jövőben várható e technikák elterjedése Magyarországon is. Ajánlott […]

Tovább

A magyar agrárgazdaság fejlődése és környezeti hatása

A magyar gazdaság és ezzel az agrárgazdaság fejlődésére is a XX. században a megkésettség volt a jellemző. Ez viszont a hátrányai mellett azzal az előnnyel járt, hogy a környezeti károk sem voltak olyan súlyosak, mint a fejlett, túliparosodott, motorizált országokban. A század második felében beindult gazdasági fejlődés, a mezőgazdaságban az iparszerű modell a nyugati országoktól […]

Tovább

ETL folyamatok üzleti intelligencia rendszerekben – Általános áttekintés

Az üzleti intelligencia megoldások által támasztott informatikai integrációs kihívásokat áttekintő cikksorozatunk második része az adatok integrációjával foglalkozik. A legtöbb szervezetnél több különböző informatikai rendszert használnak egymás mellett, de nyilvánvaló az az igény, hogy a szigetszerűen működő informatikai rendszerekben található adatvagyont elemzési, döntéstámogatási célok érdekében egyesítsék. Ehhez az egyes forrásrendszerekből az adatok kinyerésére, transzformációjára és az […]

Tovább

Kezdjük a tervezést az árbevétellel! – Valódi újdonság a controller szakmában

A controllerek a tervezés szakértői, de az árbevételi terv összeállítása mindeddig termékek, termékcsoportok és/vagy piacok szerint történt. Most új megközelítésben is megkísérelhetjük az árbevétel tervezését, melyhez saját szándékaink mellett a legfontosabb elem a vevőink igényeinek ismerete. Egy amerikai szerzőpáros néhány cégnél eredményesen alkalmazott egy újszerű megközelítést, melyről most egy magyar nyelvű összefoglaló és elemzés áll […]

Tovább

Professzionális önkormányzati vagyonkezelés – A Debreceni Vagyonkezelő Rt. sikertörténete

Az önkormányzati tulajdonú vállalatok új szemléletű irányításával az önkormányzatok kis befektetéssel és gyorsan képesek növelni gazdálkodásuk hatékonyságát. Az elmúlt évek egyik sikertörténetét, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. átszervezését ismerhetjük meg e rövid tanulmányból. Tanulság: csökkenő költségvetési források és a növekvő lakossági elvárások mellett is képesek lehetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő vállalatok finanszírozására fordított összegek jelentős […]

Tovább

8. M&C levél – 2004. április 30. Mi vár a hazai controllerekre az Unióban?

…S végül felelősek vagyunk azért is, hogy a külföldi tulajdonosokkal, a konszernközponttal és más külföldi partnerekkel értsük és megértsük egymást. Nem elég, ha jól beszélünk angolul. Nem elég, ha azonos szakmai színvonalat képviselünk. Nem elég elsajátítanunk más népek viselkedéskultúráját. El kell hinnünk, hogy egyenrangúak vagyunk. Sokunknak május elseje után ez könnyebben fog menni.
Mert májustól már nem „csak” magyarok leszünk, hanem egyszerre leszünk magyarok és európaiak.

Tovább

Újdonságok a Linkgyűjteményben – Hazai és nemzetközi EU-s weboldalak válogatott listája

Hazánk Uniós csatlakozásához közeledve a Controlling Portál Linkgyűjteményét is kiegészítettük a hazai és nemzetközi EU-s weboldalak válogatott listájával. Böngésszen, válogasson Ön is – az ajánlott oldalak az Uniós intézményrendszertől és működési szabályoktól indulva a pályázatok figyelésén át az aktuális híreket tartalmazó portálokig számos érdekes témakört rejtenek. Ezzel egyidejűleg felfrissítettük az üzleti szféra számára kínált oldalak […]

Tovább

Virtuális kerekasztal a Beyond Budgeting témájában

Új kezdeményezést, úgynevezett virtuális kerekasztalt indítunk portálunkon, melynek keretében első alkalommal a Beyond Budgeting témáját járjuk körül. Neves elméleti és gyakorlati szakértők fogadták el felkérésünket – az általunk megfogalmazott kérdések mentén Րk értékelik a hagyományos keretgazdálkodási rendszerek jelenlegi helyzetét és a továbbfejlesztés lehetőségeit. Négy mértékadó tábor véleményére voltunk kíváncsiak. Vajon mit mondanak a tudományos élet […]

Tovább

Beyond Budgeting kerekasztal – Füzes Péter szakértői hozzászólása

Füzes Péternek, az Oracle Hungary Kft. ügyvezető igazgatójának szakértői állásfoglalása a Beyond Budgeting kerekasztal kérdéseihez kapcsolódóan. „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésekre adott válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

Beyond Budgeting kerekasztal – Prof. Dr. Horváth Péter szakértői hozzászólása

Prof. Dr. Horváth Péternek, a Stuttgarti Egyetem Controlling tanszék tanszékvezető professzorának; a Horváth & Partner GmbH vállalatcsoport alapítójának; a Horváth AG (Holding) Felügyelő Bizottsági elnökének szakértői állásfoglalása a Beyond Budgeting kerekasztal kérdéseihez kapcsolódóan. „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésekre adott válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

Beyond Budgeting kerekasztal – Molnár József szakértői hozzászólása

Molnár Józsefnek, a MOL Rt. tervezési és kontrolling igazgatójának, az Igazgatóság tagjának szakértői állásfoglalása a Beyond Budgeting kerekasztal kérdéseihez kapcsolódóan. „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésekre adott válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

Beyond Budgeting kerekasztal – Vahl Tamás szakértői hozzászólása

Vahl Tamásnak, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatójának szakértői állásfoglalása a Beyond Budgeting kerekasztal kérdéseihez kapcsolódóan. „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésekre adott válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

A mezőgazdasági növényvédelem gazdálkodási stratégiái és azok értékelése

Napjainkban egyre fontosabbá válik az, hogy a mezőgazdaság – és az ebben az ágazatban működő vállalkozások – számára egyértelműen ki lehessen jelölni a fejlődés lehetséges irányait. Mindez fontos a vállalkozások, a mezőgazdálkodást folytató egyének mellett az ágazat minden szereplője számára, beleértve a feldolgozóipar, az értékesítés szereplőit, valamint a kormányzatot. Mindez végső soron hatással van az […]

Tovább

Ingatlanhasznosítási Terv teljesítésének modellezése Monte-Carlo szimulációval

Az üzleti kockázatelemzés újabb alkalmazási lehetőségét, az ingatlan portfolió értékelését mutatja be cikkünk. Az elemzés során elvégzendő lépéseken túl egy konkrét esetet is áttekintünk, melynél az időszak végén elvégzett terv-tény elemzések kimutatták, hogy az értékesítésre kerülő ingatlanportfolió nettó jelenértékére a kockázatelemzés eredménye reálisabb értéket adott mint a kockázatelemzés előtt kalkulált érték. A megfogalmazott kockázatcsökkentő javaslatok […]

Tovább

(5) Beyond Budgeting kerekasztal – Az ötödik kérdésre adott szakértői válaszok

A virtuális kerekasztal ötödik kérdése így hangzott. Milyen jövőt jósol Ön a Beyond Budgeting koncepciónak, és mit javasol ebben az összefüggésben azoknak, akik a vállalatirányítási gyakorlatuk reformján gondolkodnak? „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésre adott szakértői válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

(4) Beyond Budgeting kerekasztal – A negyedik kérdésre adott szakértői válaszok

A virtuális kerekasztal negyedik kérdése így hangzott. Milyen kritikát fogalmaz meg a Beyond Budgeting koncepcióval szemben? „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésre adott szakértői válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább

(3) Beyond Budgeting kerekasztal – A harmadik kérdésre adott szakértői válaszok

A virtuális kerekasztal harmadik kérdése így hangzott. A Beyond Budgeting koncepció mely elemeire hívná fel az olvasók figyelmét? „A teljes változat linkje” alatt található dokumentumban olvashatóak a kérdésre adott szakértői válaszok. Vissza a virtuális kerekasztalhoz >>>

Tovább