Egy jövőbeli szcenárió: az igazgatóság szeretné átalakítani a cég piacra lépési stratégiáját. Az ügyfelek a jövőben a kívánt terméket egy app-es alkalmazáson keresztül, vagy interneten vagy az értékesítés helyszínén szeretnék összeállítani, majd 3D nyomtatón helyben előállítani és rögtön hazavinni.
Napjainkban elképzelhetetlennek, sőt futurisztikusnak hangzik, hogy az IT és az üzleti igények irányítását egy kézben lehet tartani – elegendő, ha bepillantunk egy IT szolgáltató vállalat vagy IT szervezeti egység életébe. Gondoljunk csak ha az elhúzódó fejlesztési projektekre, szűkös emberi erőforrásra (szaktudásra), korlátozott IT költségvetésre vagy éppen az állandó üzleti oldal vs. IT szervezet között meghúzódó […]
A vezetéstudomány szakirodalma már régóta különbséget tesz programozott és nem programozott döntések között. A programozott döntéseket rutinszerűen, egyedi elemzés nélkül hozzuk, mert a szituáció ismerős, vissza-visszatérő. A döntési opciók száma erősen korlátozott (esetleg nincs is alternatíva), a döntés kimenetelei pedig egyértelműek. A nem programozott döntések ezzel szemben egyediek, komplexek, komoly elemzést és esetenként intuíciót kívánnak. […]
Az informatikai fejlesztések valamilyen szempontú redukálása mindig az egyik lehetséges útja az informatikai költségek csökkentésének. A fenti témában a hazai cégek gyakorlatát vizsgálta az IFUA Horváth & Partners és a Budapesti Corvinus Egyetem 2012. év végén végzett NavigáCIO kutatása. Az IFUA Horváth & Partners és a Budapesti Corvinus Egyetem 2012-ben magyarországi CIO-k körében végzett kutatást […]
Napjainkban a vállalatok az informatika területén gyakran szembesülnek a problémával: hogyan lehetne olcsóbban, hatékonyan üzemeltetni? A kérdés gyakran jogos, a megoldás pedig természetesen nem mindenki számára lehet ugyanaz. Bár a szervezeten belüli problémaészlelés hasonló, a kiváltó okok eltérőek lehetnek, s ezek kezelésére is más-más megoldás lehet az üdvös. Az informatikával mindig csak a baj van […]
Sajnos nem áll rendelkezésre felmérés arról, hogy a Cloud Computingról szóló tanulmányokat és cikkeket a vállalatok mely vezetői olvassák. Azt tapasztaljuk ugyanakkor, hogy a témát a legtöbb esetben szűken értelmezve mutatják be a különböző írások, ezért feltételezhető, hogy csak nagyon kis részük éri el a CFO-t. Pedig legalább olyan fontos a szerepük a Cloud Computing […]
A közelmúltban megjelent BARC (Business Application Research Centers) által készített felmérés üdvözítő előrelépésről számol be a vállalati üzleti intelligencia megoldások területén: jelentősen nőtt a BI szolgáltatóközpontokat sikeresen kialakító szervezetek száma. Cikkünkben megvizsgáljuk, mik a BI szolgáltató központok létrehozásának legfontosabb sikertényezői.
Az IFUA minőségbiztosítási és projektvezetési tevékenységének köszönhetően az OTP Garancia Biztosító és a Groupama összeolvadásának részeként indult IT-migrációs projekt gyorsan és hibátlanul zajlott le. A Groupama Garancia Biztosítónál végzett közel egy éves munka jól példázza azt, hogy a sikeres IT-migrációhoz elengedhetetlen a külső minőségbiztosítás.
A szolgáltatás menedzsment az üzlet és az IT közti kapcsolat, mely mérhetővé és ellenőrizhetővé teszi az üzlet számára az IT-t, üzleti mérőszámok által. A szolgáltatás alapú működés alapvető eleme a Szolgáltatási Szint Megállapodás (Service Level Agreement – SLA), melynek célja a nyújtott IT szolgáltatás tartalmának egyértelmű definiálása és a szolgáltatás minősítéséhez objektív szolgáltatási szint jellemzők […]
A Cégtörvény mellékletében meghatározott, minősített archiválási kötelezettséget, amelyet a GKM hatályos rendeletében foglaltak szerint 2008. július 1-jét követően kötelező teljesíteni, az eddig megkötött szolgáltatási szerződések száma nem igazolja. Összességében megállapítható, hogy a cégeljárással foglalkozó ügyvédek nagy többsége ezen a területen nem mutat fel jogkövető magatartást. Mik ennek a jelenségnek az előzményei és következményei? Forrás: Ügyvédek […]
Az informatikai költségek gyakran megfoghatatlanok, nehéz dönteni a valódi szükségességükről controllerként, komolyabb informatikai véna nélkül. A cikk abban segít, hogy az informatikus szemével mutatja be a terület költségeit. Így a controllerek átgondolhatják munkahelyük informatikai elszámolási szabályait – hátha valamit kifelejtettek a modelljükből, vagy valamit változtatni kellene. Forrás: IT Business
Egy kiegyensúlyozottnak tűnő vélemény szerint “az adat információvá való konvertálását jól kezeli az információtechnológia, ugyanakkor az IT gyenge pótszer, amikor az információ tudássá alakításáról van szó. Utóbbit a társadalmi szereplők (szociális aktorok) gyakorolják a legjobban, akik viszont lassúak az adat információvá való alakításában. Ez az egyik oka annak, amiért a tudásmenedzsment legmagasabb szintű megvalósítását a […]
Az informatikai beruházásokat akkor kezeli helyesen egy vállalat, ha abból indul ki: informatikai projekt nem létezik. Csak üzleti projekt van, hiszen az IT-beruházást is üzleti igények gerjesztik, tehát azoknak kell megfelelni. Informatikai projekt nincs! – Megtérülő IT-fejlesztések Forrás: FigyelőNet
E havi Excel segédletünk két alternatív informatikai megoldás költségoldali összehasonlításához nyújt segítséget.
A Harvard Business School összegyűjtötte a 2006-os év 25 legnépszerűbb cikkét. A negyedszáz írás között nem egy érdekes, munkánkat is érintő témát találhatunk: értékteremtés és munkavállalói cinizmus, végrehajtó intelligencia, innovációs csapdák, nyílt forráskód, tárgyalástechnika, karriermenedzsment… Most Popular Articles of 2006 Forrás: Harvard Business School
Sokunk számára ismerős a probléma megtérül-e a jelenleg használt informatikai eszköz kiváltása egy új megoldással? Ezt a kérdést vizsgálja az esettanulmány jellegű cikk, amikor végigveszi, milyen pótlólagos és megspórolt költségekkel kell számolni egy 32 bites platformról egy 64 bites platformra való átállás esetén. Citrix and SAP: Scaling-up to Unprecedented Levels Forrás: bitpipe
Ma már szinte senki sem kerülheti el, hogy a döntéshozatalt megfelelő informatikai rendszerekkel támogassa. Mitől lesz sikeres egy üzleti intelligencia rendszer bevezetését célzó projekt? Mire kell figyelni a bevezetés során és miből térül meg az befektetett összeg? Üzleti intelligencia: már nem titkos tan Forrás: FigyelőNet
Bár a legtöbb vállalat jelentős pénzeket költ informatikára mégis a legtöbb vállalatnál a pénzek elköltéséért végső soron felelős felsővezetők és a pénzeket valóban elköltő informatikai szakértők csak nehezen értenek szót egymással. Gyakori probléma, hogy a számos nagyértékű IT beruházás esetén nemhogy a ROI-t nem lehet kimutatni, de az sem teljesen világos, hogy milyen viszonyba van […]
A változó környezet és főleg a vezetéselmélet mostanában kibontakozó és egyre erőteljesebben humán irányultságú irányzatai arra késztetik a controllerek társadalmát, hogy találjon újabb érvényesülési teret. Úgy tűnik, hogy elindultunk ezen az úton…
A vállalati informatikával kapcsolatban a legtöbb vezetőnek inkább megérzései vannak, mintsem pontos adatai. Mit is csinál az informatika pontosan? Mennyibe is kerül mindez a vállalatnak? Ezekre a kérdésekre adhat választ az informatikai controlling. A cikk célja, hogy betekintést nyújtson az informatikai controlling feladataiba, a terület előtt álló legfontosabb kihívásokba és végül, hogy megmutassa miért is […]
Mennyire elterjedtek Magyarországon a termelésirányítást támogató informatikai rendszerek? Milyen területen alkalmazzák ezeket a hazai termelő vállalatok? Mik a vélt és valós gazdasági előnyök, milyen hatást gyakorol a vállalati teljesítményre és milyen kockázatokkal kell számolni a bevezetés során? Ezekre a kérdésre kereste a választ az IFUA Horváth & Partners Kft. elmúlt év során végzett felmérése, melynek […]
A legtöbb vállalatnak ambiciózus tervei vannak az informatikai rendszereinek fejlesztésére, technológiai megújulásra. Mindezeket a terveket azonban csak a szerencsés kevesek tudják majd végrehajtani egy 2006-os felmérés szerint, melyben 300 vállalati üzleti-technológiai menedzsert kérdeztek meg. Tovább folytatódik a trend, miszerint az informatika világában többet kell nyújtani kevesebből (do-more-with-less). Vajon hogyan alakulnak az IT kiadások, miként lehet […]
Az IT controlling egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan is lehet az informatikai költségeket gyűjteni és tovább számlázni az igénybevevők felé. A dokumentum szerzője arra vállalkozik, hogy röviden leírja, mi is a legjobb gyakorlat ezen a területen (Best practice in IT consting and chargeback sollutions). Best Practices in IT Costing & Chargeback Solutions Forrás: Corporate Renaissance […]
Nagyvállalatok, jelentősebb informatikai beruházásai előtt, a beruházás indításához szükséges döntések meghozatala előkészítéseként ún. Business Case-eket, vagy magyarul üzleti esettanulmányokat készítenek. Teszik ezt azért, mert a nagy pénzügyi és emberi erőforrásokat igénylő, nem egyszer a szervezet mindennapi működését is egy időre felforgató informatikai projektek indításához szükséges döntések meghozatala nagyon összetett. Az érvek és ellenérvek, a hasznok […]
A 2004. évre vonatkozó The OLAP Survey 4 eredményeit elemezve feltehető a kérdés, hogy az évek során a válaszadók által az OLAP rendszerek bevezetésével, működtetésével kapcsolatban megjelölt legkomolyabb problémák közül sikerült-e egyeseket mára megoldani, vagy a főbb nehézségek ugyanazok maradtak-e, mint a korábbiakban. Ajánlott cikkünben Korcsmáros István, az IFUA szakértője foglalja össze az angol nyelvű […]
Az üzleti intelligencia (Business Intelligence – BI) megoldások kialakítása során felmerülő integrációs feladatok tanulmányozása keretében most egy különlegesnek is nevezhető területtel fogunk foglalkozni az adatintegráció problémakörén belül: a törzsadatkezeléssel (Master Data Management). A törzsadatok kezelése az informatikai alapismeretek között jóformán triviális: egységes adatbázisban kell kezelni őket – és kész. Ezt mindenki tudja, vagy csak tudni […]
Bár egyre több vállalat ismeri fel az informatikai controlling jelentőségét nem könnyű az új tevékenységet elhelyezni a vállalati környezetben. Az első és legfontosabb kérdés talán, hogy miként is lehet IT controllinggal foglalkozni, ha nincs a vállalatnak informatikai stratégiája vagy az nem kellően egyértelmű, világos? A stratégiai célok teljesülésének visszamérése vagy a stratégiából levezetett középtávú, illetve […]
A Budapesti Corvinus Egyetem (korábbi nevén: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem) harmadik alkalommal végzett versenyképességi felmérést, ezúttal 301 hazai vállalat körében. A 2004 tavaszán lezajlott kutatás első eredményei az információmenedzsment terén növekvő vezetői odafigyelést mutatnak. Gyorsjelentésünkben meg kívánjuk mutatni, hogy mi jellemzi a vizsgált vállalatok informatikai helyzetét, illetve hogy milyen változások tapasztalhatóak ezen a téren az öt, […]
Véry Zoltán cikkében az informatika üzleti szerepének és feladatainak áttekintését követően felvázolja az IT-Controlling Portfolio koncepciót. Ezután foglalkozik a szervezeti informatika sajátosságaival, az IT és az üzleti stratégia összehangolásával, az informatikai üzemeltetés kontrolljával, valamint röviden kitér a kockázatkezelés témakörére is.
Az üzleti intelligencia (business intelligence / BI) bevezetések előtt álló vezetők szinte kivétel nélkül felteszik maguknak a következő kérdéseket. – Mennyire sikeresek a bevezetési projektek? – Melyek a jellemző problémák? – Milyen tényezők befolyásolják leginkább a projektek sikerességét? – Melyek a leggyakoribb buktatók és hogyan kerüljük el őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keresünk választ […]