Cikksorozatunk előző két részében arról írtunk, hogy a költségek állandó csökkentésének megvan a természetes korlátja. Tartós sikert nehéz elérni, mert mindig lesz a világon egy olyan versenyző, aki képes még alacsonyabb költségen tevékenykedni. A tartós növekedéshez át kell térni a vevőnek nyújtott haszon mérésére és irányítására.
Sorozatunk harmadik, utolsó részében azt foglaljuk össze, mit kell tenni, hogy a vevőnek nyújtott haszon jövedelmező vevőkhöz, növekvő cégértékhez, és tartós növekedéshez vezessen.
A közigazgatási reformtervek megvalósításához nem elég a jogszabályok megváltoztatása. A hatékony intézményrendszer megteremtéséhez a versenyszférában alkalmazott vállalatirányítási eszközökre is szükség van – Tanács Zoltán, az IFUA Horváth & Partners tanácsadójának cikke a FigyelőNeten. Közigazgatási reform: nem elegek a jogszabályok Forrás: FigyelőNet
Azért indítottuk el a Sales Up cikksorozatot, hogy elgondolkoztassuk a controllereket, minden tőlük elvárhatót megtesznek-e cégük versenyképességének növeléséért. A sorozat következő részeiben az alábbi témáról lesz szó:
Minden terméktulajdonság pénzbe kerül, de nem mindegyik okoz hasznot a vásárlónak. Mit várjunk el a controllertől?
Michael E. Porter legújabb könyvében az egészségügy értékalapú versenyre épülő átszervezésére tesz javaslatot. Állítólag talált egy módszert arra, hogy az egészségügy menedzserei érdekelté váljanak abban, hogy egységnyi ráfordításból magasabb szolgáltatási színvonalat hozzanak ki. Using Competition to Reform Healthcare Forrás: Harvard Business School
Felkapott téma lett manapság az immateriális javak menedzsmentje, nem véletlenül: ezek a nehezen értékelhető erőforrások egyre nagyobb szerepet játszanak a vállalati értékteremtésben. Az ajánlott cikk célja, hogy felhívja az olvasó figyelmét az immateriális javak növekvő szerepére és egy átfogó koncepciót adjon az ezeken alapuló vállalatirányításra. Intangible Assets-Based Enterprise Management – A Practical Approach Forrás: Competence […]
Kenyeres István, az ORGANICA Környezettechnológiák ZRt vezetője olyan, mintegy 70 fős vállalatot irányít, amelynél az üzleti siker alapja nagyon különböző szakterületek tudásának integrálása. Véry Zoltán a vele készített interjúban arra keresi a választ, milyen eszközökkel gondozzák, fejlesztik és osztják meg egymás között tudásukat a sikeres működés érdekében a cég munkatársai.
E havi Excel segédletünk a mérleg, eredménykimutatás és cash flow adatok gyors értékeléséhez nyújt segítséget, grafikonokkal kiegészítve.
A könyvelés kiszervezését már megszoktuk, de az utóbbi években terjed a pénzügyi feladatok teljes kiszervezése is. Számos felmérés bizonyítja kiszervezések illetve shared service szervezetek kialakításának előnyeit, elsősorban költség- és szolgáltatási szint oldalon. Érdemes egy pillantást vetnünk az ki-/átszervezés alá kerülő folyamatokra, feladatokra is, melyek között egyre gyakrabban szerepelnek a controller fülének oly ismerősen hangzó feladatok, […]
A hagyományos kerettervezés és azt teljesen megreformálni akaró Beyond Budgeting elméletek között eddig hatalmas szakadék húzódott. Az előbbi a hátrányairól jól ismert gyakorlatot képviseli, a másik az előnyökkel kecsegtető idealisztikus elképzelés volt. Most ajánlott cikkünk a kettő közötti ésszerű, gyakorlati megoldásokra mutat rá!
Mivel és hogyan járul hozzá a pénzügyi, a számviteli és a controlling terület a vállalati értékteremtéshez? Mik a legfontosabb célok és hogyan teljesítettek a CFO-k a célelérésben? Közepes osztályzatnál nem adtak jobbat maguknak a megkérdezettek. Finance leaders give themselves middling grades for their efforts to meet three top objectives Forrás: Business Finance
Nem minden iparágban, vállalatnál jó módszer a folyamatköltség-számítás. A termelő cégek esetében – állítja az alábbi cikk – a többszintű folyamatköltség alkalmazásával elfogadhatatlan különbségek adódhatnak az egyes termékek között, ami katasztrofális tévedésekhez és hibás döntésekhez vezethet. The service company advantage Forrás: Management
…Mindig lesz egy ország, ahol még kevesebb bért fizetnek. Mindig lesz egy technológia, amellyel még néhány ember bérköltségét lehet megtakarítani. Százéves ipari-kereskedelmi kultúrák tűnnek el az „optimalizálási potenciálok” kiaknázása során…
…Azért indítjuk el a Sales Up cikksorozatot, hogy elgondolkoztassuk a controllereket, minden tőlük elvárhatót megtesznek-e cégük versenyképességének növeléséért. A következő részekből azokat a módszereket ismerhetik meg az olvasók, amelyeket a világ leggyorsabban növekvő vállalatainak controllerei alkalmaznak…
A közszolgáltatások mindennapi életünk szerves részei. Sok helyről halljuk és tapasztaljuk a közszolgáltatások nem megfelelő színvonalát, hogy a hatóságilag megállapított árak nem fedezik a közszolgáltatók költségeit, mindezek milyen mértékben sújtják a közszolgáltatás szereplőit. Az esettanulmányban azt kívánjuk bemutatni, hogy egy hazai közszolgáltató vállalat, a legnagyobb hazai közúti közösségi közlekedési társaság, a Volánbusz Rt., hogyan igyekszik […]
A könyvtárnak mint történeti intézménytípusnak az univerzális szerepét az ismeretek közvetítésében, a tudásgondozásban kezdettől fogva általánosan elismerik – mondja Prókai Margit könyvtáros. Kérdés: miképp értékeljük mi, üzletemberek, ha egy cégnek saját könyvtára van? A vállalati könyvtárak jelentőségét kevés dolog ássa alá annyira, mint a vezetők részéről megnyilvánuló mellőzés. Mit tehetünk, hogy a jövőben a könyvtárra […]
A címben szereplő kutyák a BCG mátrixban a relatív piaci részesedés és a piaci növekedés alapján is alulteljesítő vállalati egységek, amelyekbe a hagyományos megközelítés szerint nem érdemes erőforrásokat pazarolni. Ezt kérdőjelezi meg az ajánlott cikk, melynek szerzője azt állítja, hogy a kutyák az elmúlt évtizedekben a magas relatív piaci részesedésű és magas piaci növekedésű sztároknál […]
Az IFUA Horváth & Partners Kft. a GKM megbízásából a minisztérium által felügyelt Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) működésének átvilágításán dolgozik. A maga nemében úttörő jellegű munka 2005 októbere óta tart, várható lezárása 2006 áprilisában lesz. Cikkünkben röviden megismerhetik munkánk tartalmát, melyről a projekt lezárása után részletesebben is be fogunk olvasóinknak számolni.
Míg néhány éve valamennyi szakmai fórum azt bizonygatta, hogy a humán erőforrásokat, a kapcsolódó tevékenységeket, azok megtérülését érdemes értékelni, mára az igény legtöbb esetben egyértelmű, s a vita már a HR controlling eszközeiről szól. Buda Szabolcs összefoglaló cikke áttekintést ad arról a hatalmas fejlődésről, melyen e funkcionális controlling terület az utóbbi években átment. Idézi és […]
A munkaidő kihasználás számításához nyújt segítséget e havi Excel táblánk, melynek második munkalapján a tervtől való eltérésekre hívjuk fel a figyelmet egy rendőrlámpa segítségével. A rendőrlámpa színezése automatikus, Excel feltételes formázása segítségével váltanak piros, sárga, zöld színre, a beírt adatok függvényében.
2005-ben az IFUA Horváth & Partners Kft. Magyarországon is elindította a Horváth Csoport által 2004-ben Németországban életre hívott Controlling Benchmarking Klubot (CBK). Több tucat hazai nagy- és középvállalat csatlakozott kezdeményezésünkhöz, számos termelő és szolgáltató iparágat képviselve. Elvégeztük a tagvállalatok controlling folyamatainak átfogó felmérését, az elemzési dokumentációban értékeltük az eredményeket, s nagy érdeklődés mellett lezajlott az […]
Elkoptatott szóvá vált a stratégia mára. De mit is tekinthetünk egyáltalán stratégiának és milyen módon készülnek a vállalati stratégiák? Arról van-e szó, hogy valamiféle jól kialakított tervezési folyamatot lefuttatunk? Vagy arról, hogy megfigyeljük: hogyan is csináljuk az üzletet mi és hogyan csinálják mások? – Az egyik legnevesebb „guru” munkatársaival hatalmas anyaggyűjtés után komoly tudományos munkát […]
A globálisan működő nagy tanácsadó cégek egyike, az Accenture publikált egy értékelési módszert, ami a vállalkozások beszámoló rendszerének kibővítését jelenti. A módszer ¬– véleményem szerint ¬– mind a belső értékelést, mind a befektetők tájékoztatását hivatott elősegíteni . Szerzői az Accenture vezető pénzügyi tanácsadói az AssetEconomics nevű newyorki cég elnökével közösen.
Az IFUA 2000-ben kezdett el foglalkozni az önkormányzati vállalatok irányításának problémájával. A témakör iránti figyelmet az indokolta, hogy a nagyobb városokban az önkormányzati tulajdonú társaságok jelentős része nem megfelelő hatékonysággal, számos párhuzamos kapacitást fenntartva, települési szintű fejlesztési és gazdálkodási koncepció nélkül működött, illetve működik ma is. Cikkünk röviden bemutatja az egységes vállalatirányítás koncepcióját, melyről a […]
…Hobbes megközelítése téves, a modern társadalmakban az emberek döntő többsége nem akarja megkárosítani a társadalmat. Csak egy elenyésző részük próbálja meg egyéni haszonszerzés céljából meghamisítani a vállalati jelentéseket, vagy korrupcióval kiiktatni a versenyt. Ezek között az aktorok között ugyanúgy megtalálhatók kisvállalkozók, vállalatvezetők, beszerzők, mint értékesítők, lobbisták és politikusok…
…Ha az egyéni haszonszerzési vágy és korrupt magatartás kiiktatja a bizalmat a szervezetből, a controlling értelmetlenné válik. Ezért minden controller alapvető érdeke, hogy maximálisra növelje szabályokat megsértő egyének lebukási kockázatát…
Az alábbiakban közöljü azon CBK tagvállalatok listáját, akik hozzájárultak nevük és logojuk közléséhez. Bízunk benne, hogy 2006-ban számos további céggel bővülhet a szakmai klub!
Tapasztalataink szerint a controlleri munka tartalma a legtöbb vállalatnál eltér attól, amit az egyetemi és főiskolai tananyag, a szakkönyvek sugallnak. A controllerek belső tanácsadói („navigátori”) szerepük helyett idejük nagy részét olyan rutinfeladatokkal töltik, amelyek nem a vezetők által valóban igényelt információkat állítják elő. Ezen változtatni nem elsősorban új szervezeti megoldásokkal és módszertanokkal, hanem a controllerek […]
Gyorsan változó, egyre inkább tudás-intenzívvé váló gazdaságunkban a vállalati versenyképesség egyik legfontosabb tényezőjévé vált a szervezeti tudás. Ennek tudatos kiépítésének, kezelésének ugyanúgy része a munkatársak elméleti és gyakorlati képzése, mint az egyénhez kötődő, személyes tudás szervezeten belüli megosztásának biztosítása. Ezeket a folyamatokat a hagyományos tantermi oktatásnál eredményesebben és hatékonyabban támogatja az e-Learning vállalati célokhoz illeszkedő, […]
A központi és helyi közigazgatás működésére is igaz, hogy a szervezetek nagy tömegben hajtanak végre hasonló típusú, tartalmú eljárásokat. Ezek az eljárások folyamatként is értelmezhetőek, amelyek végrehajtása sok esetben több szervezet, munkatárs közreműködését is igényli. Ahhoz, hogy az eljárásokat hatékonyan működtessük, azaz a munkatársi létszámot indokolt szinten tartsuk, illetve az eljárások átfutási idejét csökkentsük, szükséges […]
Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani a felsőoktatás átalakításáról, az új felsőoktatási törvényről és az állástalan diplomásokról. A viták és álláspontok mögött azonban a számok, statisztikai adatok nagyon ritkán jelentek meg. Tudta Ön, hogy az elmúlt évben a felsőoktatási intézmények nappali, esti és levelező tagozatain több mint 378 000 diák tanult? Tudta Ön, hogy az […]
2002-ben, amerikai közigazgatási tanulmányaim során kerültem kapcsolatba az ICMA-val (International City and County Managers’ Association – Nemzetközi Város- és Megye Menedzserek Szövetsége). A szervezet neve gondolkodóba ejtett. Mit jelent az, hogy városmenedzser? Polgármester? Jegyző? Kabinetfőnök? Nos, mint kiderült, egyik sem. Cikkünkben röviden bemutatjuk a hazai és az amerikai közigazgatás közötti különbségeket, mely révén megérthetjük, hogy […]
Mennyire elterjedtek Magyarországon a termelésirányítást támogató informatikai rendszerek? Milyen területen alkalmazzák ezeket a hazai termelő vállalatok? Mik a vélt és valós gazdasági előnyök, milyen hatást gyakorol a vállalati teljesítményre és milyen kockázatokkal kell számolni a bevezetés során? Ezekre a kérdésre kereste a választ az IFUA Horváth & Partners Kft. elmúlt év során végzett felmérése, melynek […]