Az elmúlt időszakra jellemző, növekvő bizonytalanság várhatóan továbbra is útitársunk marad, és a főbb devizapárok volatilitásában is visszaköszön – erősen megnehezítve a pénzügyi vezetők dolgát is. Öt pont, amit tanácsos idejekorán átgondolnunk a devizakockázatok kezelése kapcsán.
Bár a mérés és a mérhetővé tétel ugyanúgy alapelvek a vállalatvezetésben, mint az építőiparban, az építési vezetőkkel ellentétben a controllerek meglepően keveset kommunikálnak megrendelőikkel – a vezetőkkel. Sajnálatosan ritkán kerülnek szóba köztük olyan témák, mint például a szolgáltatás mennyisége, jellege, minősége vagy a munkamegosztás mikéntje. Év elejei jótanácsként négy kulcskérdés, hogy 2015 valóban a controllerek és menedzserek közötti párbeszéd éve lehessen.
Az Ulmi Egyetem Prof. Dr. Dr. h.c. mult. Horváth Pétert, a Nemzetközi Controller Egyesület (ICV) tiszteletbeli tagját és az ICV-ötletműhely vezetőjét ünnepélyes keretek között tiszteletbeli szenátorrá avatta az egyetemért tett kiemelkedő szolgálataiért. Horváth Péter korábban az Ulmi Egyetemnek adományozta az általa alapított International Performance Research Institute (IPRI) 50 százalékát, és finanszírozza egy vállalati információmenedzsment tanszék […]
Képzeljük el, hogy éhesen, de idő szűkében befordulunk egy bizalomgerjesztő önkiszolgáló étterembe, hogy gyorsan és olcsón csillapítsuk, amit ilyenkor kell. Általában valami ilyesmit várunk. Ha e helyett ez , ez vagy esetleg ez a kép fogad, miközben nem hogy szakács, de szakácskönyv sincs közel sem távol, kaszának, késnek, üstnek nyoma sincs, jogosan gyanakszunk, hogy gyors ebéd […]
Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az évnek ebben a szakaszában az emberek gyakrabban hallgatnak klasszikus zenét, sokszor persze mai feldolgozásban, népszerű könnyűzenei előadók tolmácsolásában. Ezeket általában crossover zeneszámoknak hívják. A szó maga kereszteződést jelent, az alábbi példákban a régi korok zenéje és a mai könnyűzenei előadók stílusa kereszteződik. Azt már az olvasóra, illetve […]
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!
A controllerek feladatprofiljára is komoly hatást gyakorol az új korszak, az Industy 4.0, amely számos eddig ismeretlen követelményt támaszt a vállalatirányítással szemben. A téma olyan aktualitással és horderővel bír, hogy az International Controller Verein keretein belül működő szellemi műhely egy teljes kiadványt szentelt a témának. Az összefoglaló angol és német nyelven is letölthető, alább az […]
A mértékletesség olyan erény, amely az élet, s vele a vállalati működés minden területén követendő. Az innovációra vonatkoztatva azonban a mértékletesség messze nem csupán azt jelenti, hogy kevesebb pénzből hozzunk ki többet, hanem azt is, hogy kevesebb pénzből csináljunk jobbat, szögezik le ajánlójukban a közeljövőben megjelenő, Frugal Innovation című könyv szerzői, Navi Radjou és Jaideep Prabhu. A […]
Van rá megoldás, ha Önnek például egy több száz alkalmazott különféle
szenzitív adatait tartalmazó HR-adatbázisból kell kimutatást
készítenie, de nem szeretné, ha a
mögötte lévő adattáblát illetéktelenek is látnák. E havi tippünkben ezt a praktikát mutatjuk meg.
2014 nyarán a Horváth &
Partners nemzetközi benchmarking
felmérést készített azzal a céllal, hogy átfogó képet kapjunk a CFO terület –
így a pénzügy, controlling, számvitel és treasury menedzsment – működéséről. Elsősorban
a CFO területhez kötődő aktuális trendeket, a CFO-k előtt álló kihívásokat, az
alkalmazott szervezeti megoldásokat, illetve a teljesítményre és hatékonyságra vonatkozó
mutatószámokat vizsgáltuk.
Amire egyébként minden vállalat úgy vigyáz, mint a szeme fényére, ezentúl meg kell szüntetni. Ez várja el legalábbis számos fogyasztó a tárgyalások során a szállítójától. Ha már minden belső gazdasági tartalékot felhasználtak, de az árnyomás még így sem hagy alább, akkor az értékláncra kell összpontosítani. A fogyasztók az egész ellátási lánc költségstruktúrájába való betekintést várnak […]
A napokban adták át a Péter-Horváth-Stiftung 2014-es Green-Controlling díját, amellyel fenntartható fejlődést szolgáló vállalati controlling projekteket díjaznak Németországban. Idén két cégnek ítélte oda a zsűri a 10.000 eurós díjazással járó elismerést: a STABILO International GmbH a „Controlling, mint üzleti partner a fenntartható vállalatvezetésben” programért, valamint a Takata AG a „Maximize innovation to minimize environmental impact” […]
Egy szomorú hírrel kell kezdenem: az informatikai bevezetési projektek egy jelentős része – egyesek szerint több mint a fele – sikertelen. Sikertelenség alatt ebben az esetben értsük azt, hogy a kialakított informatikai megoldás nem képes betölteni az eredetileg neki szánt szerepet: nem lesz egyszerűbb vagy gyorsabb a folyamat, nem készülnek el az ígért riportok, rosszak […]
Ki gondolta volna, hogy az annak idején oly sommás szakértő ítéleteket ma megmosolyogjuk? 1962-ben a Decca lemezgyártó cég ezekkel a szavakkal utasította vissza a Beatles lemezét: „Nem tetszik a hangzásuk, a gitárzene pedig ma már egyáltalán nem divatos.” 2007-ben Steve Ballmer, a Microsoft CEO-ja kijelentette: „Garantálható, hogy az iPhone nem fog túl fényes eladási eredményeket produkálni.” […]
Szerezzen maradandó, gyakorlatban jól hasznosítható tudást élményszerűen az üzleti szimulációs társasjátékokkal!
A cikk olyan konkrét SCM-stratégiákat mutat be, amelyekkel a vállalat ellátási lánchoz kötődő kockázatai anélkül csökkenthetők, hogy ennek a teljesítmény látná kárát. Lehet másképp is! Három konkrét ellátási lánc stratégia globális kihívások esetére Forrás: Industryweek.com
Az Economist „Subject matters” sorozatában elismert egyetemi szakemberek mutatják be az általuk oktatott szakterületeket. Az Operations Managementnek szentelt cikkből kiderül, miért fontos figyelmet fordítani a témának 2014-ben (is).
Az egyszerű eszköz segítségével kiszámolhatjuk a folyamatok Sigma-értékét.
Tippünkben ezúttal három gyors, letisztult módszert mutatunk be, amelyekkel
egyszerű, számszerűsített előrejelzéseket lehet készíteni az idősoros Excel
grafikonokra illeszthető „lineáris trendvonal” funkció segítségével.
A Horváth & Partners 2014. szeptember 25-én Stuttgartban az ICV (Internationaler Controller Verein) támogatásával, az SAP-val közösen rendezte meg Big-Data konferenciáját. A vállalati gyakorlati szakértők és Big-Data szolgáltatók annak a kérdésnek jártak utána, hogyan tudják a vállalatok a Big Data-ban rejlő lehetőségeket megragadni. Délelőtt Thomas H. Davenport professzor- a Big Data elemzés úttörője – tartott […]
Az Industry 4.0 a következő ipari forradalom. Az első volt közülük a történelemórákon tanult, hagyományos értelemben vett ipari forradalom (mechanizáció), amelyet másodikként a taylorizmus (futószalagos gyártás) követett, majd a számítógépek és informatikai rendszerek megjelenése után köszöntött be a Computer-Integrated-Manufacturinghoz (CIM) köthető, harmadik forradalom.
Nagy sikerű előadást tartott az október elején rendezett Autóipari beszállítók árkalkulációja c. rendezvényen Ádám Gábor, az IFUA Horváth & Partners vezető tanácsadója.Beszámoló az eseményről és ízelítő az előadás anyagából.
A nagy projektek
gyakran elvétik az eredeti célkitűzéseket. Aki azonban alaposan áttanulmányozza
a projektbeszámolókat, meglepődve láthatja, hogy a legtöbb projekt határozottan
sikeresnek tűnik – közvetlenül a lezárás előttig.
Az idén 28. alkalommal megrendezett Stuttgarter Controller Forum előadásaiból készült kiadvány összefoglalja a controlling szakma aktualitásait: a best-practice-ek mellett bemutatja a legújabb trendeket, az üzleti modellek és a vállalati értékteremtés fő irányait. A konferencia kiemelt témái voltak az Industry 4.0 és Big Data. Mint a konferencia nyitóbeszédében is elhangzott, e két meghatározó trendnek igen komoly […]
Az IFUA Horváth & Partners Kft. a negyedszázad alatt sok száz ügyfelet támogatott Magyarországon és külföldön, mindig az adott időben legkorszerűbb vállalatvezetési tudással. Sok ezer szakembert képzett az általa alapított Controlling Akadémián, kihelyezett képzéseken, konferenciákon és szakmai szemináriumokon. A fejlődést jól mutatja, hogy mostanra a munkatársak létszáma elérte a 100-at. A vállalat rövid története » Néhány […]
A letisztult, látványos ábrákat tartalmazó vizualizációs felületek kialakítása csak az érem egyik oldala. A másik oldalon ott az „everyday excel work", aminek hatékonyságát számos apró trükkel gyorsíthatjuk meg. A következőkben 6 egyszerű, népszerű, mégoly hasznos, az excelben történő munkavégzést meggyorsító apró trükköt mutatunk be.
A megkérdezett cégvezetők csupán 9%-a ítélte jónak a vállalata értékesítésirányítási tevékenységét abban a felmérésben, amelyet száz, ipari termékeket előállító multinacionális cég részvételével végeztek német nyelvterületen. A vezetők 60 %-a ezzel szemben sürgős tennivalókat azonosított e téren.
Összefoglaló: IFUA Horváth & Partners A hatezer tagot számláló Internationaler Controller Verein („Nemzetközi Controller Egyesület”) 1975-ben került hivatalosan bejegyzésre, Albrecht Deyhle professzor és hat további alapító tag kezdeményezésére. A kezdetben „Controller Verein” néven alapított egyesület tagjainak száma 1990-re elérte az ezret, nevét 2000-ben változtatta meg a ma is használatos formára. Az ICV működésének motorját jelentő […]
A gyártóipari vállalatok, különösen a közép- és standard szegmensben tevékenykedők, egyre növekvő költségnyomásnak vannak kitéve. Az egyre nagyobb mértékű nemzetköziesedés és széttagoltság sok piacon a termékportfólió és az értékteremtés növekvő komplexitásához vezet. Ezekre reagálva a vállalatok célköltségmenedzsmentet alkalmaznak, hogy a termékfejlesztés még inkább a piachoz és a vevőkhöz igazodjon, és a termékköltségek tartósan csökkenjenek.