A vállalatvezetőknek megbízható tényeken alapuló döntéseket kell hozniuk, ehhez a controllereknek navigátori támogatást kell nyújtaniuk. A valóság azonban minden második vállalat esetében nagyon távol van ettől a víziótól. Tanulmányunk rámutat, hogyan korlátozza a nem professzionális szervezet a vállalat eredményességét.
Kevés szó esik róla, pedig már jövőre itt a postai liberalizáció, vagyis nem csak a Magyar Posta hordhatja majd ki az 50 grammnál könnyebb leveleket. Nem csoda, hogy az Osztrák Posta itteni leányvállalata, a Feibra – mint ezt nemrég a Világgazdaság című lapnak is megerősítette – ugrásra készen várja a lehetőséget. Itt lenne tehát az […]
Az egyetem elvégzése után a Vodafone Magyarországnál helyezkedett el gyakornokként. Néhány évvel később a londoni központban az olasz és a máltai leányvállalatot kontrollálta. Pók Tamás tavaly májusban tért vissza Magyarországra kontrolling igazgatónak.
A rugalmasság és a fenntarthatóság egyre nagyobb jelentőségű lesz a jövőben az ellátásilánc-menedzsmentben. Az alkalmazkodás elkerülhetetlen a stratégiától kezdve a szervezeten és a vállalati folyamatokon át a controllingig. Mégis kevés vállalkozás van, amely megfelelően felkészült ezekre a kihívásokra – támasztja alá a Horváth & Partners vezetési tanácsadó által nemrégiben készített tanulmány. A jó hír: a felmérésből az is kiderült, mit és hogyan kell javítani, hogy a célok elérhetőbbé válhassanak.
A controlling szakemberek és a fejlesztőmérnökök ritkán állnak közel egymás szívéhez, főleg abban az esetben, ha költséges fejlesztésekről van szó. De működhetnek a dolgok másképp is, ha mindkét fél tisztában van egymás céljaival és feladataival.
Sokszor előfordul, hogy számtalan adatrekordból álló táblázatokból ismétlődésmentes listát kell előállítanunk. Például megrendeléseink tételes kimutatásából hirtelen csak arra vagyunk kíváncsiak, melyek azok a cégek, amelyek tőlünk rendelnek. A feladat megoldására több módszer is ismert, ezek közül a legegyszerűbbet mutatjuk be.
Mivel a közösségi média a kommunikáció immár kötelező részének tűnik, a cégek gyakran átgondolt stratégia nélkül fognak ebbe bele. Ám így gyorsan felszöknek a költségek, miközben csak vitatható eredmények születnek – mutat rá Dr. Ulrike Baumöl és Björn Kruse. Technikailag egyszerű létrehozni egy Facebook-oldalt, annak gondozása azonban már nagyobb erőforrásokat köt le. Miközben lehetőség nyílik […]
„Az Egyetem nem teljes mértékben tud megfelelni a piaci kihívásoknak." Ez a megállapítás történetesen a Pannon Egyetem problémafájának tetején szerepel, de vajon melyik egyetem állíthatná, hogy „teljes mértékben megfelel a piaci kihívásoknak"? Sőt, a most megjelent Felsőoktatási stratégiai módszertani kézikönyvet olvasva inkább az merül fel az emberben, hogy a helyzet még rosszabb is, mint gondolta.
A tudós Horváth Péter a controllingot a menedzsment tudományágak közé emelte – írja a német Haufe könyvkiadó honlapja » az IFUA Horváth & Partners alapítójának 75. születésnapja alkalmából.
A gyártás kiszervezésével és új üzletág indításával dacol a válsággal a Hauser kerékpárokról ismert, de háztartási gép és informatikai szolgáltatás üzletággal is rendelkező, családi tulajdonban lévő Avex Zrt. – mondta el Purnhauser Dénes vezérigazgató. Beszélt arról is, hogy milyen problémákkal jár vállalkozásból vállalattá válni.
A kockázatmenedzsment Compliance-orientációja rendszerint csalfának bizonyul. A kockázatokat / a „rizikófaktort" sokkal inkább közönséges portfólióproblémaként kell kezelni.
Magyar nyelvű összefoglaló.
Felmérések, kérdőíves megkérdezések levezénylése a vállalati működés számos területén időről időre felmerülő igény. Ilyen lehet az ügyfél-elégedettség felmérése, de a controlling területen is hasznos lehet az időről időre elkészülő riportok felhasználóinak elégedettségének feltérképezése. A kérdőív elkészítésére használhatjuk az excel űrlapkészítő funkcióját, amivel percek alatt elkészíthető egy tetszetős kinézetű formanyomtatvány.
Átlagosan 30 ezer dollárról, vagyis jövedelmük 5 százalékáról voltak hajlandóak lemondani amerikai szoftverértékesítők azért, hogy cégüknél bekerüljenek a legjobb értékesítőket tömörítő Gold Star klubba. A cikk szerzője több példával is alátámasztja, hogy a kompenzációs rendszer kialakításánál a legcélszerűbb egy standard fizetési skálát kombinálni kiegészítő ösztönző programmal. Rövid nagyar nyelvű összefoglaló. Forrás: Harvard Business School
Mit tehetünk annak érdekében, hogy a controller a technikai lebonyolító és döntéstámogató szerep mellett stratégiai jelentőségre tegyen szert, és a cégcsoport vezetésének valódi partnerévé váljon? Wim A. van der Stede, a London School of Economic and Political Science professzora az International Group of Controlling éves közgyűlésén tartott előadásában a pénzügyi és controlling funkció megváltozott világgazdasági […]
A pénzügyi mutatószámok csak némi késéssel jelzik a vállalat teljesítményében és versenyképességében bekövetkező változásokat. A Carl Zeiss csoport ezért a vevői elégedettség, a folyamatminőség és a munkatársi elégedettség alakulásának mihamarabbi észlelésére nem pénzügyi mutatószámokat használ. Többek között erről beszélt előadásában a cég CFO-ja a Stuttgarti Controlling Fórumon tartott előadásában. Rövid magyar nyelvű összefoglaló.
A kockázatmenedzsment nem korlátozódhat a pénzügyekre – a teljes üzleti modellt, illetve a vállalati stratégiát is górcső alá kell venni. Önök milyen osztályzattal értékelnék vállalatuk stratégiáját? A szerző felhívja a figyelmet az alternatív forgatókönyvek fontosságára. Ne csak a „teljesen bizonyos” és az „abszolút bizonytalan” értékekkel minősítsük az eshetőségeket, hiszen a legtöbb trend ezen szélsőségek között […]
Nehéz évek jönnek – állították egybehangzóan az október elején rendezett konferencia előadói, akik beszéltek a makrogazdasági környezetről, a 2008-as válság tanulságairól és a controllerek aktuális feladatairól is. Az 1929-es amerikai válságtól a jövő évek Kínájáig
A CFO-k meglepően kevéssé vannak felkészülve arra, hogy a mai volatilis környezetben szükséges rövid idő alatt produkálják az aktuális döntésekhez szükséges információt – állítja rövid interjúnkban Uwe Michel, a Horváth & Partners senior partnere, aki jövő áprilistól az igazgatóságnak is tagja lesz. Milyen hozzáállást követel az új helyzet, milyen, korábban nem alkalmazott tevékenységek váltak szükségessé? […]
Ahhoz, hogy a controller el tudja fogadtatni a maga igazát, sokszor nem elég a logikus gondolatmenet. Ilyenkor pszichológiai szinten is meg kell győznünk a partnerünket. A tervezés sikerességéhez sem elég csupán a folyamatot és a formanyomtatványokat elfogadnunk, hanem a vállalati játékszabályokat is széles körben ismertté kell tennünk. Ehhez nyújt néhány támpontot a cikk. Forrás: ControllingWiki
A Magyar Controlling Egyesület idén 9. alkalommal rendezte meg konferenciáját, ezúttal a Debreceni Egyetem konferenciatermében. A cikkben néhány előadásból adunk ízelítőt.
A vállalatirányítás alapvető eszközévé vált a folyamatköltség-számítás, pedig részben jogosak a módszer kapcsán felmerült tudományos kérdőjelek. Prof. Dr. Horváth Péter és Dr. Reinhold Mayer immár bő húsz éve publikálták első tanulmányukat a témában, s e cikkükben bemutatják mind az elméleti kritikákat, mind a módszer gyakorlati hasznát. A teljes cikk az ikonra kattintva tölthető le.
Interjúnkban Simonyi Judit, a Simonyi és Tóth Személyzeti Tanácsadó Iroda vezetője beszél arról, mit várnak el a cégek a CFO-któl, hogyan választják ki a nekik tetsző embert, s a leggyakrabban milyen okok állnak a vezetőváltások hátterében.
A német cégek kétharmada kívülről szerződtet CFO-t, ha megüresedik a poszt – derült ki a Robert Half International (RHI) németországi felméréséből. A világszerte több mint 400 irodával rendelkező személyzeti tanácsadó cég globális kutatása azt is kiderítette, hogy a hivatalban lévő CFO-kat erősen aggasztja, meg tudják-e tartani legjobb beosztottaikat.
Az ügyfélmegtartás került előtérbe a pénzintézeteknél, derült ki az IFUA Horváth & Partners felméréséből, hiszen nemcsak nehéz, hanem rendkívül költséges is új ügyfeleket szerezni. Ezzel összhangban a felmérés résztvevői kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a teljesítménymenedzsmentnek és a teljesítménymérésnek, s szeretnének erre alkalmas rendszereket kifejleszteni. Az ügyfélelégedettség és a működés minősége az a két mutató, amelynek fontossága […]
Költségtakarékos, ugyanakkor számos bírálója szerint túlságosan veszélyes megoldást jelentenek a felhő alapú szolgáltatások (cloud computing), amelyek lényege, hogy a felhasználó csak szolgáltatást vásárol, így nem tőle függ a biztonságos működtetés sem. A cikk abban segít, hogy eldönthessük, a biztonságot és a takarékosságot mérlegre téve a szolgáltatások melyik típusát érdemes használnia a vállalatunknak, illetve melyeket kombinálhatjuk […]
A legtöbb vállalat vezetése meglepően keveset tud az ügyfélpanaszokról, és amit tudnak, általában azt is rosszul tudják. Ez persze nem a controlling hibája, de a controller az ügyfélszolgálattal együttműködve sokat javíthat a helyzeten.
Aki az előadása során elfelejt kommunikálni a hallgatósággal, az máris elveszett – ebben az esetben még a legmodernebb technika sem segít. Ezt az alapszabályt azonban kevesen szívlelik meg, nem csoda hát, ha a közönség gyakran unalmasnak találja a prezentációkat. A PowerPoint hasznos eszköz, de soha ne veszítsük szem elől, hogy az előadás során nem a […]
E havi példánkban bemutatjuk, hogyan tehetjük táblázataink választólistáit két- vagy akár többszintűvé.
Prezentációnk kezdetén vagy valamilyen fontos bejelentés előtt fokozhatjuk hallgatóságunk feszültségét a tippünkben bemutatott megoldás segítségével.
A színészéhez hasonlítja saját szakmáját Mészáros János, az ELMŐ°/ÉMÁSZ társaságcsoport controlling igazgatója, aki interjúnkban arról is beszél, hogy miként teszi hatékonyabbá a controlling munkát, feladatokat és sikereket is megosztva a kollégáival.