Szakmai cikkek  »  CFO Agenda

102. M&C levél: Diversity controlling – a sokszínűség irányítása

A nagy, nemzetközi vállalatok vezetői egy ideje már szükségszerűnek tekintik a humán sokszínűség, a diversity megvalósítását. Volt idejük megbarátkozni a gondolattal, hiszen Amerikában már sok évtizedes múltra tekinthet vissza ez a mozgalom. Ott a Martin Luther King által vezetett, a faji diszkrimináció elleni, 1955-ben indult küzdelemhez kötik a kezdetét. Európa egy kissé lemaradt, de mostanra […]

Tovább

Az adattó szerepe a CFO területén

Egy nehéz nap után a CFO fáradtan tért nyugovóra. Álmában megjelent kollégája, a CIO, aki élénken ecsetelte, hogy az adattárházak ideje lejárt. Ma, a big data korában a fejlett elemzések támogatására adattó kiépítésére van szükség. A CFO verejtékezve riadt fel álmából, de egy időre még a hatása alatt maradt. Homályosan felderengett előtte egy közelmúltban olvasott […]

Tovább

99. M&C levél: Járványadatok a vállalatirányításban

Nem érdemes halogatni a stratégiai döntéseket, nincs mire várni. Egy vállalatot nem lehet illúziók, naponta változó remények szerint vezetni. Az epidemiológusok elemzéseit és a legfontosabb járványügyi mutatók (járványgörbe, lokális eloszlás, esetszám előrejelzés, tesztpozitivitás, becsült reprodukciós szám, halálozási arány) folyamatos értékelését a vállalatirányítás részévé kell tenni.     A vállalatvezetők talán mindannyiunknál jobban várják, hogy véget […]

Tovább

Infláció, kriptodevizák, forgatókönyvek

Az évindítás megbeszélésével kezdte meg vállalatvezetőknek, pénzügyi szakembereknek szóló webcasting sorozatát, a Monitort a Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) és az IFUA Horváth & Partners. Évente legalább négy ilyet fognak tartani, makrófolyamatokról, aktuális kérdésekről, és minden alkalommal vendég lesz egy CFO is. Az első találkozóból a makrofolyamatokról és a controllerek teendőiről szóló részt foglaljuk össze. […]

Tovább

Pénzügyi vezetők tavalyi tapasztalatai és várakozásai 2021-re

Milyen szakmai tapasztalatokat, tanulságokat hozott a koronavírus-válsággal terhelt tavalyi év? Milyen kihívásokra kell számítani az idén? Ezt a két kérdést tettük fel különböző vállalatok pénzügyi vezetőinek. Válaszaikat ABC sorrendben közöljük.   Csekei Gábor (LinkedIn) Chief Production and Finance Officer, Törley Pezsgőpincészet   A legfontosabb szakmai tapasztalat / tanulság 2020-ban: Az eddigi meglehetősen stabil, bár szezonális […]

Tovább

Hatalmas változás előtt a CFO szervezet

A pénzügyi területen dolgozókat erősen foglalkoztatja, hogy milyen jövő vár rájuk a digitális világban. Nem csoda, hogy miután a Menedzsment és Controlling Egyesület éves konferenciáján éppen erről adott elő az egyik nagy multinacionális autóipari vállalat CFO-ja, a szünetben jóformán másról sem esett szó. Az előadó egy teljesen új képet vázolt fel, s a résztvevők ezen […]

Tovább

CFO-agenda újratöltve

Azok a cégek, amelyek lelkiismeretesen elvégezték a „házi feladatukat” a koronavírus-válságban, már túljutottak a túlélő üzemmód megszervezésén és a működés stabilizálásán.  Most az üzemmenet újraindítása következik, alkalmazkodva az új körülményekhez. A Horváth & Partners frissítette a CFO-agendát, amely magában foglalja a teendőket a válság minden fázisára. Ennek azt a részét foglaljuk itt össze, amely már […]

Tovább

RPA a controllingban A beszámolás hatékonyságának növelése robotizált folyamatautomatizálással

A digitalizációtól a vállalatirányítás javulását várják a CFO-k, ám az átállás hatalmas kihívást jelent – mutatta ki a Horváth & Partners CFO-felmérése. Miközben az amúgy is túlterhelt pénzügyi területnek új, digitális módszereket kell kipróbálnia, a már megszokott szolgáltatásokat is változatlan színvonalon kellene nyújtania a belső ügyfeleinek. Ez azonban csak a hatékonyság javítása mellett lehetséges. Itt […]

Tovább

A CFO-knak a digitális átalakítás okozza a legtöbb fejtörést Horváth & Partners CFO-tanulmány 2018

A digitális átalakítást tartják a legfontosabb teendőjüknek a vállalati pénzügyi vezetők – derül ki a Horváth & Partners idei CFO-tanulmányából, amelyhez 200 pénzügyi vezetőt kérdeztek meg Németországban, Ausztriában és Svájcban. Nézzék meg infografikánkon, mi foglalkoztatja a CFO-kat!   Mit tartanak most a legnagyobb kihívásnak a CFO-k? Ezt is megkérdezték a Horváth & Partners szakértői német […]

Tovább

4 percben: amit az RPA-ról tudni érdemes

Egyre többször emlegetik a robotizált folyamatautomatizálást (Robotic Process Automation, RPA) mint egy jó technikát a folyamatok hatékonyságának javítására. Nagyon sokan nagyon lelkesen kívánják ezt az új módszert kipróbálni, de közben kérdések is merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is takar, miért és mire lenne jó alkalmazni. Spoiler: alábbiakban alapinformációkat ismertetünk. Mi az az RPA? […]

Tovább

CFO szervezet 4.0

A digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében a pénzügyi területet újjá kell alakítani. A robottechnológiák és az automatizált folyamatok mellett szükség van a szervezet teljes átformálására. A CFO-nak és munkatársainak alapvető változtatásokra kell elszánniuk magukat. A termelés már több éve profitál a digitalizációból. Ezt Ipar 4.0 néven emlegetik. Manapság a CFO-területre is bevonulnak az új kommunikációs- […]

Tovább

A Budapesti Menedzsment és Controlling Fórum története infografikán

A harmincadik Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumra készülve visszatekintünk a konferencia elmúlt éveire, egészen a kezdetekig. Érdekességek és számok az eddig történtekről rajzban elmesélve.   Az infografika tartalmát összefoglalva, 2018-ban már a harmincadik Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumot (BMCF) rendezzük meg. Az első ilyen konferencián – amelynek még Budapesti Controllig Fórum volt a neve – […]

Tovább

A leggyakoribb digitalizációs akcióprogramok elnevezése

Újabb és újabb trendek jelennek meg pénzügyi területen, s ezek elnevezése az angolszász gyakorlatot követi. A könnyebb eligazodás kedvéért röviden értelmezünk néhányat. Finance Transformation A pénzügyi stratégia, folyamatok, szervezetek és támogató technológiák újratervezése azonnali és tartós érték teremtése céljából. Ide tartozhat: Pénzügyi vízió és stratégia Best practice folyamatok újratervezése Globalizáció és shared services A vállalati […]

Tovább

86. M&C levél: CFO vagy cargomágus? A cselekvési terv fontosabb, mint gondolnánk

Egy melanéziai sziget lakói megpróbáltak ugyanúgy szerezni élelmet maguknak, ahogyan az amerikai katonáktól látták a II. világháború idején. Azt tapasztalták, hogy az idegenek építettek egy hosszú utat és egy tornyot. Egyesek időről-időre felmásztak a toronyba, imádkoztak az őseikhez, akik aztán egy hatalmas repülőgéppel élelmet küldtek. Amikor az amerikaiak elmentek, a szigetlakók utánozták ezt a rituálét, […]

Tovább

Szeretne adattudós lenni? Csak elemzőeszköz kérdése Önkiszolgáló predikciós eszközök a mindennapokra

A tudás hatalom – ezt a szólást Sir Francis Bacon-től mindannyian ismerjük. Arra azonban kevesen gondolunk, hogy a tudás hiánya versenyhátrány. Az a vállalat, amely nem képes kiaknázni a rendelkezésére álló információkat, nem lesz képes stratégiai kérdésekre megfelelő időben, megfelelő választ adni. Itt jönnek a képbe az adatvagyon kiaknázására létrejött fejlett predikciós eszközök. Ezeket hagyományosan […]

Tovább

80. M&C levél: Vége a tervezésnek? A régi módon igen, de van már új.

Nem tudjuk, merre halad a világ, csak azt tudjuk, hogy nagyon gyorsan halad. Számos példát hoz fel erre Andrew Chakhoyan, az amszterdami székhelyű VimpelCom integrált telekommunikációs szolgáltató kormányzati kapcsolatok igazgatója. Az egyik az, hogy már a saját nyugdíjas éveinket sem tudjuk tervezni. Nem tudjuk, meddig fogunk élni – egyes vélemények szerint a várható élettartam már […]

Tovább

Disclosure management – hatékony módszer a vállalat és a controlling szolgálatában

Frusztrálja, hogy a kötelező beszámolókhoz Excel táblákat szerezzen a társosztályoktól? Hogy manuálisan rögzítse a maga Exceljeibe? Hogy a leadás előtti pillanatokban változásokat vezessen át a Wordben? Inkább a háttérelemzésekre koncentrálna? Ha igen, érdemes megismernie a disclosure management módszertant, annak eszközrendszereit.   Kihívások a beszámolók összeállítása során A pénzügyi terület és a controlling munkájának megítélését nagyban […]

Tovább

79. M&C levél: Hogyan lesz állása egy controllernek a digitalizáció korában?

Lassan nálunk is bekerül a mindennapi szóhasználatba, hogy „prekariátus”. Ezt a szót a precarius (bizonytalan) és a proletariátus összevonásával hozták létre. Arra a társadalmi osztályra vonatkozik, amely állandó létbizonytalanságban él, mert nincs állandó munkája, s biztos jövedelme. Guy Standing, a University of London kutatója szerint a modern kapitalizmus hazugságokon alapul, s ezek közül az egyik […]

Tovább

Digitális döntéstámogatás három képernyőn SAP Digital Boardroom

Bár a digitalizáció forradalmát éljük már egy ideje, a döntéshozó prezentációk, heti áttekintő értekezletek vagy a szakértői megbeszélések jellemzően még mindig előre elkészített statikus slide-ok mentén zajlanak. Jobb esetben valamilyen dashboard, cockpit van projektorral kivetítve, ami már lehetőséget ad némi dinamikus vizualizációra és interaktív elemzésre. Ezen a területen kínál megoldást az SAP Digital Boardroom. Ha […]

Tovább

78. M&C levél: Az éves tervek már csak a kontroll illúzióját adják, térjünk át adatvezérelt vállalatirányításra!

Az éves „budgeting” a múlté, jön a folyamatos újratervezés. Ezt hozta a mesterséges intelligencia, a folyamatbányászat, a prediktív elemzés. A vállalatirányítás adatvezérelt lett. Manhattanben a zebráknál lévő közlekedési lámpákon van egy gomb a gyalogosok számára. Aki ideges a hosszú várakozástól, nyomkodhatja ezeket, jelezve, hogy át akar kelni. Pontosabban, csak hiheti, hogy jelez, a gomb ugyanis […]

Tovább

Adatvezérelt marketing a szórakoztatóiparban

Miként segíti az adatvezérelt marketing a sorok elkerülését? Honnan tudhatjuk, hogy kik fizetnek nagyobb valószínűséggel egy jobb helyért? Hogyan lehet nekik prémium jegyet felkínálni már a helyszínen? Kérdéseinkre Izsó Ákos, az AEG Europe Business Intelligence Analyst szakembere válaszolt, aki a XXIX. Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon is előadást tartott a témáról. Kép: Davide D’Amico/flickr.com Mi […]

Tovább

Az első SAP S/4HANA bevezetés Magyarországon

Magyarországon az első SAP S/4HANA bevezetést a Normbenz Kft-nél végezték, amely a magyarországi és szlovákiai LUKOIL töltőállomások üzemeltetője. A tapasztalatokról Natalia Pirozhkova pénzügyi igazgatót és Porcsalmy Imre IT igazgatót kérdeztük. – Miért döntöttek az S/4HANA mellett? P. I.: Le akartuk cserélni a régi SAP R3-as rendszerünket, és ha már váltunk, akkor a legmodernebbet akartuk. Ráadásul […]

Tovább

77. M&C levél: Siker vagy bukás – hogyan forradalmasíthatja az S/4HANA a könyvelést és a controllingot?

Gondolta volna, hogy van közös az SAP alapító elnökében és egy ferences szerzetesben? Pedig van. Mindketten forradalmasították a könyvelést. Csak éppen Hasso Plattner a XXI. században, Luca Pacioli meg még a XV-ikben. Minden a XIII. században, Firenzében kezdődött. Akkor a pénzváltókat a céh könyvelésre kötelezte. Ők még csak a bevételeket és a kiadásokat rögzítették egy […]

Tovább

SAP S/4HANA bevezetés infografikán

Az SAP S/4HANA fő jellemzői, bevezetésének nehézségei, a buktatók elkerülése és az elérhető eredmény. Mindez egyetlen infografikán. Nézze meg!

Tovább

Digitalizáció: félelem az ismeretlentől

Mennyire tartanak a dolgozók a digitális átállástól? Ezt mutatja be az infografikánk. Jól látható, hogy mielőtt belevágnánk a digitalizációba, érdemes leküzdeni a félelmeket. Ne feledjük: a digitális átállás egy folyamat, amely komoly előkészítést és felkészülést igényel. főoldali kiemelt kép: Freeimages.com/Bensik Imeri Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés

Tovább

Digitális stratégia Hogyan tudnak a vállalatvezetők digitális stratégiát alkotni a jelenlegi digitalizációs káosz helyett?

Manapság szinte a csapból is a digitalizáció folyik. „2045-re egy 1000 dolláros PC számítási kapacitása eléri a teljes emberiség agykapacitását” – Raymond Kurzweil (fejlesztési igazgató, Google). „Az állások kétharmadát elveszik a robotok” (Origo) „A ma ismert világot totálisan elsöpri a negyedik ipari forradalom” (Portfolio) Ilyen és hasonló idézetekkel, történetekkel találkozunk nap, mint nap. Vállalatvezetőkkel beszélgetve […]

Tovább

Új kulcsember a felső vezetésben: Chief Digital Officer

A digitalizációs trendek mellett szükség van egy olyan felsővezetőre, aki a vállalatok stratégiája alapján mind az üzleti területek modelljeit, mind a digitális és adatvagyon-felhasználási technológiát behatóan érti. Ő a Chief Digital Officer. Az első Chief Digital Officer (CDO), akit a McDonald’s alkalmazott, decemberben átment a Volvóhoz. Atif Rafiq három évet töltött a gyorsétterem-láncnál. Az ő […]

Tovább

Kiskereskedelmi agysebészet: Gyakorlati útmutató

A controller egyik legfontosabb feladata – különösen a kiskereskedelemben, hogy az adatgyűjtéseket úgy szervezze meg, hogy ezek eredményeként megtalálja a kihasználatlan lehetőségeket, majd a megfelelő következtetéseket ültesse át a marketingstratégiába, derül ki a Harvard Business School professzorával készült angol nyelvű interjúból, melyben számos további, gyakorlatban alkalmazható tanáccsal látja el az olvasót. Kiskereskedelmi agysebészet: Gyakorlati útmutató […]

Tovább

Fast Close – hogyan rövidítsük le zárási folyamatunkat

A zárás gyorsítása turbulens körülmények között még fontosabb, mint békeidőkben. A controllereknek össze kell hangolniuk a zárást és a kontroll ritmusát, hogy még korábban lehetőséget tudjanak biztosítani a vezetőknek az eszkalációkra, beavatkozásra. És ha a szervezés jól sikerül, az is előfordulhat, hogy korábban hazamehetnek.

Tovább

Hogyan szerezzünk versenyelőnyt az elemzésen alapuló kompetenciával?

A legtöbb vállalatvezető, ha megkérdezik, azt fogja mondani, hogy a döntései gondosan elemzett információk alapján és jól átgondoltan születnek. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a vállalati gyakorlatot, a kép finoman szólva ellentmondásos, valami nem úgy működik, ahogy azt a vezetők gondolják. Mi lehet a probléma? Hiányoznak a kritikus információk, vagy éppen nem a megfelelő információkat használjuk? […]

Tovább